Egységes Szabadalmi Bíróság alkotmányossági garanciák nélkül?

2018. szeptember 13. 11:07

Az egységes európai szabadalmi rendszer legújabb elemét az Egységes Szabadalmi Bíróság felállítása képezi, amely nem uniós intézményként bitorlási perekben a tagállamok nemzeti bíróságai helyett ítélkezne, lényegében egy kézben összefogva az európai szabadalmakkal kapcsolatos valamennyi jogvitát. Az Alkotmánybíróság döntése azonban alapjaiban rengette meg az Egységes Szabadalmi Bíróság joghatóságának magyar elismerését.

A kormány az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás (ESZB-megállapodás) ratifikációjával összefüggésben az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek értelmezését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az ESZB-megállapodást az Európai Unió 25 tagállama – köztük Magyarország – is aláírta, annak magyar ratifikációjára azonban még nem került sor.

Az Alkotmánybíróság 2018. június 26-án hozott döntésében (ügyszám: X/1514/2017) akként határozott, hogy az Alaptörvény hatályos rendelkezései alapján nem hirdethető ki az olyan nemzetközi szerződés, amely a magánjogi jogviták egy csoportjának elbírálására vonatkozó joghatóságot, ezáltal ezen jogviták elbírálását, és így az azokban született bírói döntések alkotmányos felülvizsgálatát teljes mértékben kivonja a magyar állami joghatóság alól.

Az Alkotmánybíróság a kormány által az ESZB-megállapodással összefüggésben feltett kérdések alkotmányossági vizsgálata során utalt az 22/2016. (XII. 5.) AB-határozatában tett megállapításaira, miszerint Magyarország az Európai Unióhoz történt csatlakozásával nem szuverenitásáról mondott le, hanem csak egyes hatásköreinek más tagállamokkal közös gyakorlását tette lehetővé. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy Magyarország köthet olyan nemzetközi szerződést, amelynek csak uniós tagállamok a részesei, és amelynek égisze alatt létrehozott intézmény uniós jogot alkalmaz. Ez a nemzetközi szerződés azonban csak akkor válik az uniós jog részévé, ha ennek jogalapja megtalálható az alapító szerződésekben. Ezen aspektus vonatkozásában tehát a kormánynak azt kell megvizsgálnia az ESZB-megállapodásra vonatkoztatva, hogy ezen hatáskört meghatározásták-e az Európai Unió alapító szerződéseiben. Indokolásában leszögezte, hogy a felállítandó Egységes Szabadalmi Bíróság eljárása során nemcsak az uniós jogot, hanem a tagállamok által megerősített nemzetközi szerződéseket, valamint a tagállamok nemzeti jogát is alkalmazná. Mindez azt eredményezné, hogy a magánfelek közötti jogviták teljes egészében kikerülnének a hazai bíróságok joghatósága alól, ezért ezen nemzetközi bíróság döntései tekintetében egyáltalán nem érvényesülne a magyar jogorvoslati fórumrendszer, így az alkotmányossági vizsgálat sem. Az Alaptörvény hatályos rendelkezései azonban kivételt nem engedő módon azt írják elő, hogy a hazai illetőségű magánjogi jogvitában a hazai bíróságoknak kell ítélkezniük.

Az ESZB megállapodás jogi természete szerint olyan nemzetközi szerződésnek minősül, amely megerősített együttműködés keretében kizárólag az abban résztvevő tagállamokat kötelezi, ebből kifolyólag bár Magyarország az ESZB-megállapodást aláírta, a ratifikáció elmaradása esetén az abban foglaltak Magyarországot nem kötik.

Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény értelmezésére vonatkozó hatáskörének gyakorlása során – így a jelen ügyben is – tartózkodott az Alaptörvény érintett rendelkezéseinek elvont értelmezésétől, a konkrét ügy eldöntésétől vagy a jogszabály értelmezésétől. Következésképpen az Alkotmánybíróság határozatában megadott szempontrendszernek az ESZB-megállapodásra való konkretizálása a kormány és az Országgyűlés felelőssége.

Megjegyzendő, hogy az Európai Unió Bírósága 1/09. számú véleményében is állást foglalt az ESZB-megállapodás tervezetéről: összeegyeztethetetlennek nyilvánította azt az alapító szerződésekkel, mivel az eredeti szöveg úgy fosztotta volna meg a tagállami bíróságokat az uniós jog értelmezésére vonatkozó hatáskörüktől, valamint az Európai Unió Bíróságát az előzetes döntéshozatali jogkörétől, hogy a felállítandó nemzetközi bíróság az Európai Unió intézményi és bírósági keretén kívül helyezkedik el. E vélemény hatására az ESZB-megállapodás tervezetét akként módosították, hogy az Egységes Szabadalmi Bíróságnak – annak elsőbbségére tekintettel – tiszteletben kell tartania és alkalmaznia kell az uniós jogot, valamint együtt kell működnie az Európai Unió Bíróságával, amelynek keretében annak előzetes döntéshozatali hatásköre is fennmarad. Ugyanakkor az Európai Unió Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel a tagállamok által kötött nemzetközi szerződések Alaptörvénybe ütközésének vizsgálatára, valamint a nemzeti jog, illetve a nemzeti bírói jogalkalmazás Alaptörvénnyel való összhangja kérdésében sem jogosult állást foglalni. Ily módon az ESZB-megállapodás módosítása még nem teszi lehetővé, hogy az Egységes Szabadalmi Bíróság majdani döntéseinek nemzeti alkotmányokkal való összhangját megfelelő garanciák szerint biztosítsa.

Az Alkotmánybíróság határozatában az Alaptörvény rendelkezéseit a konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben, közvetlenül az Alaptörvény alapján értelmezte, kizárólag alkotmányjogi szempontokat értékelve. Az ügy kapcsán felvetődő kérdések ugyanakkor nem csak alkotmányjogi nézőpontból érdekesek. Kétségtelen tény, hogy a szabadalmi rendszerek egységesítése – amelybe a szabadalmakkal összefüggő jogviták központosított kezelése is beletartozhat – az integráció mélyítésének egy olyan fontos területe, amely számos hatékonysági előnnyel járhat. Ugyanakkor ezen előnyök nem egyformán érintik a tagállamokat, mivel a szabadalmi bejelentések terén élenjáró nagyobb államok (például Németország, Franciaország, Egyesült Királyság) számára amiatt is kedvezőbb a jogviták egységes, központosított kezelése , mert az Egységes Szabadalmi Bíróság eljárásának a nemzeti bíróságokhoz képest magasabb illeték- és perköltségvonzata van, amelyet egy multinacionális hátterű piaci szereplő feltehetően könnyebben teljesít, mint egy feltörekvő kisebb, nemzeti piacon jelenlévő vállalkozás. Az elmúlt években arra is volt példa, hogy a bitorlási pereket az iparági szereplők nem a jogszerű igényérvényesítés eszközeként, hanem a kisebb versenytársakra történő nyomásgyakorlásként használták. A Lundbeck dán gyógyszergyárnak példának okáért általános üzleti stratégiáját képezte, hogy szabadalmi perek indításával fenyegette meg a versenytársait annak érdekében, hogy késleltesse a konkurens generikus gyógyszertermékek piacra jutását, és ez a fenyegetettség szolgált alapul ahhoz, hogy a versenytársak versenykorlátozó megállapodást kötöttek a Lundbeckkel. E jogsértéseket az Európai Bizottság közel 150 millió eurós összbírsággal büntette (COMP/AT.39226).

Az Egységes Szabadalmi Bíróság jövőjét magyar szempontból mindenképp megpecsételi az Alkotmánybíróság döntése. Bár az ebből levezethető alkotmányjogi aggályok adott esetben az Alaptörvény módosításával kiküszöbölhetők lennének, azonban továbbra is kérdésként merülhet fel, hogy megéri-e egy olyan nemzetközi szerződés ratifikálása, amely nem azonos módon előnyös a kisebb tagállamok piaci szereplői számára.

 

A szerző Juhász Dorina, jogász.

A bejegyzés trackback címe: http://precedens.mandiner.hu/trackback/32143