Jogi dokumentum helyett politikai állásfoglalás a Sargentini-jelentés

2018. szeptember 10. 16:23

A héten kerül sor a Sargentini-jelentés vitájára az Európai Parlamentben. A dokumentum hivatalos célja az lenne, hogy objektív jogi érveket felsorolva bemutassa, sérülnek-e hazánkban az uniós alapelvek, illetve a jogállamiság. Ennek fényében „segítené” az Európai Parlamentet annak eldöntésében, hogy szükséges-e az úgynevezett 7. cikk szerinti eljárás megindítása Magyarországgal szemben. Az elkészült jelentés azonban egyértelműen nem ezt a célt szolgálja: sokkal inkább egy alapvetően politikai indíttatású, jogilag sok esetben szinte teljesen megalapozatlan dokumentumról van szó.

A magyar fél nem kapott lehetőséget álláspontja ismertetésére

Ennek alátámasztására elsőként érdemes megvizsgálni a jelentés elkészítésének körülményeit, amelyek sok szempontból nem feleltek meg a tisztességes és méltányos eljárás mércéjének. A magyar fél például a jelentés elkészítése során nem kapott érdemi lehetőséget álláspontjának ismertetésére és megvédésre. A magyar kormány mindössze kétszer tizenöt percben adhatta elő a jelentéssel kapcsolatos meglátásait, ráadásul erre nem a Bizottság vagy az Európai Parlament meghívásából került sor, hanem a magyar fél külön kérésére. Továbbá az úgynevezett árnyék-jelentéstevők tíz nem nyilvános megbeszélése közül Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletét mindössze csak egy ülésre hívták meg. Végezetül felmerül az a kérdés, hogy az Európai Parlament mégis miként képes úgy megalapozott módon döntést hozni és megítélni a magyar jogállamiság helyzetét, ha annak hivatalos delegációja egyáltalán nem is tett látogatást hazánkban. Valódi megalapozott jogi terepmunka hiányában nem meglepő, hogy a jelentés tartalma és javaslatai sok esetben pontatlanok, és szinte teljesen mellőzik a magyar jogi és politikai intézményi környezet ismeretét.

A jelentés által kritizált területek nagy részét nem érintik az EU-s alapszerződések

Szintén a politikai nyomásgyakorlásra utal az a tény, hogy a jelentés számos olyan ügyben és témában foglal állást, amelyek nem köthetők a jogállamisághoz, vagy amelyek az uniós alapszerződések értelmében kizárólag tagállami hatáskörbe tartoznak. A dokumentum az ilyen szakpolitikai kérdésekről szóló nem jogi, hanem politikai és ideológiai különbségeket szándékosan jogállamisági problémákká igyekszik átalakítani. Tipikusan ilyen, a jogállamisághoz nem köthető és nemzetállami hatáskörbe tartozó ügynek tekinthető az, hogy a dokumentum szerint rövid a munkanélküliségi segély időtartalma Magyarországon. Arról azonban már hallgat a jelentés, hogy 2010 óta az uniós tagországok közül Magyarország tudta a leggyorsabb ütemben, 13,3 százalékkal növelni a foglalkoztatási rátát és egyébként hazánkban az EU-átlagnál alacsonyabb a munkanélküliség. Magyarország a munkaalapú társadalomban hisz, így elsősorban nem segélyezéssel, hanem munkalehetőségekkel támogatja a munkanélkülieket.

A nyugdíjszínvonal kérdése nem jogállami kérdés – a jelentés mégis annak veszi

Szintén nem a jogállamisághoz tartozó kérdésnek tekinthető, hogy a dokumentum felrója a magyarországi nyugdíjak alacsony szintjét. Az, hogy több mint negyven év ránk erőltetett kommunista gazdaságpolitika után ugyanolyan bőkezű nyugdíjellátást várnak el hazánktól, mint Nyugat-Európában, ismételten megmutatja, hogy a jelentéstévő egyáltalán nincs tisztában Magyarország történelmével, gazdasági és politikai viszonyaival. Arról már nem is beszélve, hogy a dokumentum elhallgatja a tényt, amely szerint a nyugdíjak nominális értéke 2010-től 2017 végéig 26 százalékkal nőtt hazánkban.

Ráadásul, ha az uniós alapszerződésekben lefektetett uniós hatáskörökön túl az Európai Parlament más tagállamokban is hasonló módon vizsgálódna, akkor sok esetben indíthatna ugyanilyen eljárásokat, elég csak a véleménynyilvánító népszavazás nemrég történt eltörlése gondolni Hollandiában.

A jelentés lezárt és rendezés alatt álló ügyekre hivatkozik

A jelentés továbbá számos olyan ügyre is hivatkozik, amelyek már nem aktuálisak az adott kötelezettségszegési eljárás lezárása vagy a vonatkozó nemzeti jogszabályok módosítása miatt. Tipikusan ilyen az igazságügyi alkalmazottak kötelező nyugdíjazása vagy az adatvédelmi biztos mandátumának az ügye, amelyeket a Bizottság 2013-ban és 2014-ben már sikeresen lezárt. Úgy tűnik tehát, hogy a jelentés készítői nem veszik figyelembe az uniós szervek közötti hatáskörmegosztás elvét sem, hiszen alapvetően a Bizottság lenne a szerződések őre, de azzal, hogy megkérdőjelezik a szervezet korábbi döntéseit, a jelentés nincs erre tekintettel.

Szintén erősen aggályos és felveti a prejudikáció problémáját az, hogy a már lezárt ügyek mellett a jelentés számos olyan ügyre is hivatkozik, amelyek még folyamatban vannak, így azok végkimenetele kérdéses, illetve eldöntésük egyébként sem az Európai Parlamentre, hanem az Európai Bíróságra tartozik. Ilyen kérdés például a magyar menedékjogi eljárás vagy a külföldi támogatásban részesülő szervezetek átláthatóságára vonatkozó törvény kapcsán indított kötelezettségszegési eljárások. A jelentéstevő által hivatkozott, adott szinten jogi szempontból lezáratlan, vagyis nem jogerős eljárások hivatkozása nyilvánvalóvá teszi, hogy a dokumentum állításainak egy nagy része alapvetően megalapozatlan.

Összegzés

Összegzésként tehát megállapítható, hogy a Sargentini-jelentés megalapozott terepmunka, és így a magyar jogi és politikai környezet ismeretének hiányában, alapvetően politikai nyomásgyakorlás céljából készült. A dokumentum valódi jogi érvek nélkül próbál nem jogállami, hanem specifikus szakpolitikai kérdéseket, illetve politikai és ideológiai nézetkülönbségeket jogállamisági problémákká alakítani. Ráadásul mindezt úgy teszi, hogy elsősorban korábban már megnyugtatóan lezárt vagy még folyamatban lévő ügyekre hivatkozik. Mindezek fényében a dokumentum erősen megalapozatlan és részrehajló, így alapvetően jogilag nem alkalmas a 7. cikk szerinti eljárás megindítására Magyarországgal szemben.

A bejegyzés trackback címe: http://precedens.mandiner.hu/trackback/32155