Abortusz-paradoxon a jog halójában – mit hozhat a technológiai fejlődés?

2018. szeptember 12. 10:31

A technológiai fejlődés zárójelbe tehet olyan ideológiai és etikai vitákat, mint például az abortusz, aminek drámai társadalmi következményei lehetnek az emberi jogi felfogásban és érvelésben egyaránt, nem beszélve a demográfiai folyamatokról, kiküszöbölve a jelenlegi jogi és erkölcsi paradoxonokat.

Bevezetés

A legnehezebb, értékviták kereszttüzében lévő kérdések közé tartozik – többek közt – az abortusz témaköre is, ami tulajdonképpen inkább politikai színezetű, mintsem tisztán jogi vagy alkotmányjogi vonatkozású. Nem beszélve annak emberi jogi természetéről, mely aspektusát a nemzetközi jog és nemzetközi szervezetek elhallgatják vagy éppenséggel egyenesen tagadják. Az sem felejthető el, hogy a biztató, csökkenő trendek (2010 és 2015 között közel 23%-os csökkenés) ellenére évente még mindig közel 30 ezer abortusz van hazánkban, miközben a KSH adatai szerint 2017-ben szinte egészen pontosan 40 ezerrel fogyatkozott Magyarország népessége. Mindez alatt 2016-ban már közel 900 örökbefogadás történt, ami historikus rekord, és 2400-ra nőtt az örökbefogadásra várakozó családok száma is. A felmérések szerint a családok inkább csecsemőket fogadnának örökbe, és ezzel a tendenciával párhuzamosan éves szinten egyre nő a meddőségi problémák terjedése miatt az örökbefogadók száma is.

Annak ellenére, hogy a témában nyolc éve, az Európai Jogban jelent meg írásom Rövid elmélkedés a modern abortusz-paradoxonról, avagy a szexuális kapcsolatok lehetséges polgári jogi vonatkozásairól egy új Alkotmány fényében az állam életvédelmi kötelezettsége szempontjából címmel, mondanivalóm ma is aktuális. Sőt, a tudomány fejlődése és elképesztő ütemű innovációja hamarosan újabb és újabb, korábban elképzelhetetlen fejleményeket produkálhat. De erről majd később szólok, most tekintsük át a jogi problémákat!

Mit mond az EU? Frusztráló csend honol

A szakirodalomban furcsa és mély csend övezi az abortusz és az alapvető (emberi) jogok kapcsolatának néhány aspektusát. A Lisszaboni Szerződés mellékletét képező, 2009. december 1-je óta hatályban lévő és az EU elsődleges jogát képező, az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája (továbbiakban: Alapjogi Charta) 2. cikke ugyanis egyértelműen fogalmaz: minden embernek (és nem csupán személynek!) joga van az élethez. [1] A 3. cikk 1. pontja még ennél is továbbmegy: mindenkinek joga van a testének sérthetetlenségéhez. [2] A Charta az eugenikával és a szervkereskedelemmel kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket (3. cikk 2. pont), melyek az „érintett személy-re”, illetve az „emberi lények” klónozására vonatkoznak.  

Egy cikkelyen belül tehát akár háromféle jogi státuszú emberről beszélhetünk, miközben az emberek között (általában: „everyone”) elvileg nem lehet(ne) különbséget tenni, hiszen ugyanezen Charta 21. cikkelye rendelkezik a megkülönböztetés tilalmáról, beleértve a születés alapján történő megkülönböztetést is. [3] A Charta 2. cikkének 2. pontja továbbá úgy fogalmaz, hogy „Senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni.” [4] Figyelemre méltó és valid kérdés, hogy a senki szó kit is takar valójában, azaz a senki lehet-e egy emberi magzat is?

Ahány gyerek, annyiféle sors és esély

Ma az anya egyedül rendelkezhet embriója életéről. Ez a rendelkezési jog – fő szabály szerint – Magyarországon például a 12. hétig terjedhet, különleges esetben pedig – ekkor már magzatról van szó – a 18. hétig. A természetes úton fogant gyermekek mellett külön figyelmet érdemel a lombikbébik (zigóták, embriók) jogi helyzete is, hiszen azok az anya testén kívül fogannak meg, és a visszaültetést megelőzően az apa is rendelkezhet a sorsukról (szemben a természetes úton fogant magzatokkal). A szülők ugyanis együttesen dönthetnek a Petri-csészében lévő emberi élet sorsáról. [5] Amennyiben az anya és az apa embrió feletti rendelkezési jogát vizsgáljuk, látnunk kell, hogy a természetesen fogant gyermekekkel ellentétben egy lombikprogramban mindketten egyenlő módon, egyforma terjedelemmel rendelkeznek az utódjuk élete felől. Így a szülők elajándékozhatják az embriót mint egy tárgyat (dolgot), vagy akár annak megsemmisítését is kérhetik („felesleges”, szükséges szám feletti lombikembrióra való hivatkozással).

A mesterséges megtermékenyítés eltérő, rendhagyó jellegét tehát az adja, hogy a gyermek fogantatásához, illetve az azt követő beültetéséhez egyaránt szükséges mindkét szülő közös, kifejezett beleegyezése. A magzat ugyanis nemcsak az anya, hanem egy másik ember (apa) ugyanolyan értékű és genetikailag szintén közös utóda is. Kétségtelen az is, hogy az állapotossággal kapcsolatos kockázatviselés még csak össze sem hasonlítható az anya és apa tekintetében. Ezért a köztudatban a természetes úton fogant magzatok esetében gyakorlatilag elfogadottá vált az az álláspont, hogy az apának ugyan nincs rendelkezési joga a gyermeke (embriója, magzata) élete felől a terhesség ideje alatt. Ugyanakkor a jog a szülők neveléssel (szülői felügyelettel) kapcsolatos joga kapcsán általában enyhébb kötelezettséget (felelősséget) ró az apára az anyáéhoz képest azzal, hogy ha az anya mégis meg kívánja tartani a magzatát, akkor az apának már nem lehet ebbe beleszólása, ellentétben a mesterségesen megtermékenyített, visszahelyezhető embrióval.

Minderre a polgári jog is szolgáltathat analógiákat: amennyiben ugyanis a meg nem született, de élő utód „dolognak” minősül, akkor annak létrejöttéért – mint egy polgári szerződésnél – mindkét fél egyformán felelős, annak ellenére, hogy a „szerződés” létrejöttének következményeinél esetleg eltérő a felek hozzájárulásának mértéke, fajtája (pl. pénzbeli hozzájárulás, ingatlanapport stb. a gazdasági jogban a jogi személy létrejöttekor). A polgári jog más területéről vett analógiára építve azt is mondhatnánk, hogy a gondatlanságból és hanyagságból létrejött dolog (pl. túlépítés, ráépítés stb., itt: „egyéjszakás kaland”), dologegyesítés csak a legritkább esetben (rosszhiszeműség, illetve ha a szomszéd a túlépítés ellen időben tiltakozott – itt: „nemi erőszak”) járhat a létrejött dolog megszüntetésével (pl. épület elbontása, itt: a terhesség megszakítása). Ugyanis a gondatlanság önmagában még nem eredményezheti a létrejött dolog elpusztítását. Ezt az érvelést támasztja alá a néhai, nagy tudású jogtudós Zlinszky János alkotmánybíró ezzel egybecsengő véleménye is: „(…) ha egy nő szabad aktus következtében gyermeket fogan, ennek eshetőleges létével előre számolnia kellett”. [6]

Az abortusz és a nők önrendelkezési joga – elválhat-e valaha is a kettő egymástól?

Az abortuszt támogatók körében általánosan elfogadott vélemény és kiemelten fontos érv az, hogy az állampolgárok (itt kifejezetten a nők) esetében a jogegyenlőség és a testi integritáshoz való jog azt kívánja meg, hogy senkit se lehessen akarata ellenére olyan beavatkozásra rákényszeríteni, amely a testét, testi „épségét” vagy a méltóságát érinti. Ezért elfogadottá vált az is, hogy az apa abortuszhoz való „joga” vagy az azzal kapcsolatos „tiltása” az anya ellenkező szándéka esetén kizárható. Ugyanakkor a magzat is rendelkezik méltósággal, hiszen maga az AB – a személy fogalmának használata helyett az emberi méltóságra hivatkozva – határozott úgy, hogy: „Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva -- a klasszikus megfogalmazás szerint -- az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs »érinthetetlen« lényegük. A méltóság az emberi élettel eleve együttjáró minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő.”[7]

Az 1990-es években zajló ideológiai, jogi és értelmiségi vita viharában az egyik legjelentősebb, liberálisnak tartott álláspontot Kis János képviselte az abortusz kapcsán. [8] Szerinte a magzatnak csak akkor van joga a megszületéséhez, ha az anya önként vállalja a gyermekszülést, az édesanya saját teste feletti rendelkezés kizárólagos jogának fenntartásával. Kis úgy vélekedett – a „hegedűművész kikapcsolása”-féle, Judith Jarvis Thomson által kreált teóriára utalva –, hogy: a magzatnak nincs joga az élethez az anya ellenkező szándéka esetén. Ez a modell arra épít, hogy ha egy ünnepelt hegedűművész testét hosszabb időre rákapcsolják egy másik, a belegyezését nem adó ember („egy ismeretlen senki”) testére, akkor az „ismeretlen senki” alapvető szabadságjogait, emberi méltóságát súlyosan megsértik. Azon túlmenően, hogy egy terhességet nem lehet egy ilyen esethez még hasonlítani sem (egyrészt a teljesen új élet létrejötte miatt, másrészt a fizikai függőség határozottan átmeneti jellege miatt), a teherbeesés lehet gondatlanság következménye is. Ez a modell teoretikusan azért sem vállalható, mert még erőszak esetén sem lehet a harmadik félnek (a magzatnak) felróni, hogy élete egyáltalán létrejött. (Megjegyzem, hogy a világban a nemi erőszak mint hivatkozási alap a terhesség megszakítására – elenyésző számot képvisel a terhességek száma tekintetében. Az ENSZ 2002-es általános, mintegy 65 országot érintő felmérése szerint mintegy 200 millió terhességre már akkor is mindössze 250 ezer jelen­tett nemi erőszak vagy nemierőszak-kísérlet kö­vetkezett be, ami egy csekély, 0,00125 %-os értéket jelentett.)

Ha tehát az abortusz valóban valamennyi ember jog- és esélyegyenlőségen alapulna, akkor az abortusz kizárólag csak az anya és az apa együttes, közös és befolyásmentes akarata alapján lehetne engedélyezhető, éppúgy, mint például a házasságkötéskor a közös gyermek családi nevével vagy a lombikeljárásban való részvétellel kapcsolatos döntés. De még ekkor is fennmarad az a kérdés, hogy a magzatnak van-e joga az élethez a saját szüleivel szemben akkor, amikor még meg sem született. Ebben a tekintetben lehet arról beszélni, hogy az élethez való jog vonatkozásában az emberek közt tulajdonképpen létezik egy emberi jogi hierarchia is.

Mind a magzati lét egyre pontosabb ismeretének bővülése, mind az orvostudomány dinamikus fejlődése olyan gyors, hogy ma már egy fél kilós magzatnak akár 90% feletti is lehet a túlélési esélye a világrajövetelkor. A hivatkozott többségi AB-határozat maga is felveti, hogy: „(…) milyen elvi indokokkal tesznek […] mégis különbséget a megszületettek és a meg nem születtek életének védelme között?” [9] A kérdés azért indokolt, mert egy visszaültetésre váló lombikbébi legalább annyira „életképtelen” a modern technológia segítsége nélkül, mint az előbb említett, fél kilós koraszülött csecsemők, akik azonnal inkubátorba kerülnek.

Mit hozhat a negyedik ipari forradalom? Teljes felfordulást!

Az abortusz jelenleg egy drasztikus orvosi beavatkozás, más szóval: egy (életveszejtő) műtét. Az abortusz azért jár a gyermek halálával, mert jelenleg egyszerűen nincs mód arra, hogy amennyiben az anya nem kívánja kihordani a magzatát, akkor az máshol folytathassa életét, és ezért végzi az embrió egy leragasztható műanyagzsákban. A technológiai forradalom, valamint a tudományos kutatás és fejlesztés azonban olyan új jövővel is kecsegtethet ezen a téren, ami a most tárgyalt jogi köntösbe bújtatott, gyakorlati problémát áthidalhatóvá teheti.

A koraszülött gyermekeket érintő legújabb amerikai egészségügyi fejlesztések arra utalnak, hogy az emberiség immáron nagyon közel áll a mesterséges méh elkészítéséhez, és a szakértők szerint egy évtizeden belül mindez hétköznapi valósággá válhat. Tavaly az egyesült államokbeli Philadelphia egyik gyermekkórházának tudósai olyan „biozsákot” fejlesztettek ki, amelynek keretében egy 22–24 hetes magzat fejlettségi fokán álló báránymagzatot tartottak életben mesterséges körülmények között, és az egészségesen, komplikációk nélkül jöhetett világra.[10]

Az új technológiai fejlesztésnek már neve is van: ektogenezis, amely a testen kívül terhességet és világrajövetelt jelenti. Az új irányzatnak természetesen számos, megoldatlan etikai-erkölcsi vonatkozása is van (pl. homoszexuális párok családtervezése, illetve a nők kényelmi, a béranyasághoz hasonlatos, terhesség nélküli gyermekvállalása stb.), az is biztosra vehető azonban, hogy amennyiben ez a technológia a világon elterjed, drámai következményekkel is számolhatunk. (Ennek esélye elég nagy, mert pl. a demográfiai kihívásokkal küzdő, ámde technológiailag rohamosan fejlődő Ázsiában sok tekintetben eltérő etikai és erkölcsi mércék, attitűdök léteznek mind a biotechnológia, mind pedig a mesterséges intelligencia és a robotizáció alkalmazása és azok társadalompolitikai megközelítése terén.)

A jelenlegi fejlődés alapján prognosztizálható egy olyan út is, hogy az abortusznak mint a magzat halálához vezető „kényszermegoldás” lehetőségének minden jogalapja megszűnik, hiszen innentől kezdve a nem kívánt magzatok esetében egy – az abortuszhoz lényegében hasonló – operáció keretében az életet fenntartó, mesterséges méhet jelentő biozsákok válthatják fel a halottas műanyagzsákokat. Az abortusz joga a jövőben tehát legfeljebb a magzat eltávolításának és örökbeadásának joga lehet, nem pedig egy döntés a magzat, vagyis egy ember élete felett, amelynek terhét és felelősségét immáron nem egyedül a nőknek kell majd viselniük.

És ez a precedens mindent meg fog változtatni.

 

A szerző Lovászy László, miniszteri biztos, ENSZ-szakértő, volt európai parlamenti szakmai tanácsadó

 

Hivatkozások

[1] „Everyone has the right to life”

[2] „Everyone has the right to respect for his or her physical and mental integrity”

[3] „A megkülönböztetés tilalma: (1) Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín,  etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.

[4] „No one shall be subjected to torture or to inhuman or degrading treatment or punishment.”

[5] A hatályos magyar jog alapján a mesterséges megtermékenyítés esetén a visszaültetést megelőzően az embrió (zigóta) még nem rendelkezik az ún. magzati jogállással, azaz a törvény betűje szerint csupán (nem forgalomképes) dologegyesülés, azaz (közös) tulajdonjog „alanya”, vagyis inkább tárgya lehet.

[6] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat

[7] uo.

[8] Kis, János: Az abortuszról. Érvek és ellenérvek című könyvének kritikája, Cserépfalvi Kiadó, 1992

[9] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat

[10] Hamzelou, J, 'Artificial womb helps premature lamb fetuses grow for 4 weeks', New Scientist, 27.04.2017 https://www.newscientist.com/article/2128851-artificial-womb-helps-premature-lamb-fetuses-grow-for-4-weeks/

A bejegyzés trackback címe: http://precedens.mandiner.hu/trackback/32163