A Kavanaugh-kinevezés politikai vetülete

2018. október 11. 11:35

Az Egyesült Államok főbíróinak kinevezése mindig is politikai jelentőségű esemény volt. Az USA Legfelsőbb Bírósága döntéseivel komplett politikai napirendeket írhat felül, egy-egy ítélet teljesen átalakíthatja a polgárok hétköznapjait. Brett Kavanaugh 2018-as meghallgatása azonban sosem látott politikai vitát kavart. A kinevezés után megjelent politikai kommentárok jellemzően egyetértenek abban, nemcsak a bíráskodást tekintve, de politikailag is vízválasztó volt a mostani főbírói kinevezés.

Brett Kanavaugh kinevezésének jóváhagyása után azt gondolhatnánk, elülnek majd a jelölés körüli politikai viták. A legtöbb kommentátor azonban egyetért abban, hogy a meghallgatás körüli botrány még évekig érezteti majd hatását. A Demokrata Párt és támogatói olyan mértékű ellenállást tanúsítottak Brett Kavanaugh kinevezése ellen, amelyre korábban nem volt példa, mélyítve ezzel a két nagy párt tábora közötti szembenállást.

Originilalisták versus „élő alkotmány”, bírói aktivizmus

Mint arra Sándor Lénárd is kitért elemző cikkében, hosszú idő óta ez az első eset, hogy az USA legfelső bíróságán az úgynevezett originialisták, azaz konzervatív bírák kerülnek többségbe az „élő alkotmány” elvét valló progresszívekkel szemben. Mint azt R. Kent Greenawalt amerikai filozófus Legal Interpretaion c. kötetében megjegyzi, az USA alkotmányának értelmezése hasonló elvek mentén szerveződik, mint amilyeneket a vallásos szövegek értelmezésekor tapasztalunk. Mivel maga az értelmezésre szoruló szöveg több száz éves dokumentum, ezért kérdéses, hogy azokra a jelenségre miként vonatkoztassuk a dokumentum szövegét, amelyek még nem léteztek annak keletkezésekor. Az egyik megoldás az eredeti értelemhez és szándékhoz való minél hűebb ragaszkodás, a másik értelmezési megoldás szerint a dokumentum szövegének értelme függ attól a kortól és társadalmi berendezkedéstől, amelyben értelmezik azt. Ezek a dilemmák felmerülnek a Szentírás, a Korán vagy az Upanisádok értelmezésekor is, de ugyanezekkel a kérdésekkel kell megküzdeniük az Egyesült Államok alkotmányát egyedül hitelesen értelmezni hivatott testületnek, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának is.

Értelemszerű, hogy az eredeti jelentést vagy szándékot vizsgáló értelmezés jóval kevesebb mozgásteret enged egy-egy bírónak, hiszen munkája során nem „láthat bele” az alkotmány szövegébe olyan tartalmakat, amelyekről az alkotmány szövegezői nem rendelkeztek. Az „élő alkotmány” koncepciója viszont széles teret enged az értelmezés számára, hiszen az eszerint a módszer szerint eljáró bíró arra vállalkozik, hogy – leegyszerűsítve – „kitalálja”, miként érvényesülnének az alkotmányos normák, ha napjainkban fogalmazták volna meg őket.

Azt is könnyű belátni, hogy utóbbi értelmezési elvet valló csoport tagjai között jellemzően miért a progresszió képviselői vannak. Hiszen az értelmezés során olyan, a progresszív agendán szereplő ügyeket mozdíthatnak elő, mint az azonos neműek jogai vagy az abortuszszabályozás liberalizálása. Ezekekről ugyanis az alkotmány eredeti szövege értelemszerűen nem ejt szót.     Az interpretációs szabadság pedig egy olyan jelenséget hívott életre, amely a bírókra kifejezetten mint politikai szereplőkre tekint. Ez az úgynevezett bírói aktivizmus (judical activism), amely azt hirdeti, hogy a bíráknak erkölcsi kötelességük politikai nézeteiket akár jogi eszközökkel is érvényre juttatni, lényegében szakmai okokra hivatkozva. A bírói aktivizmus jelensége vált az amerikai köztársaság legarisztokratikusabb elemévé.

Brett Kavanaugh kinevezéséig az USA Legfelsőbb Bíróságában nagyjából egyensúlyban voltak az originalista és az élő alkotmány elvét valló bírák. Most azonban úgy néz ki, hosszú idő után először a konzervatív originalisták kerülnek többségbe 5-4 arányban.

Sosem látott politikai vita

Valószínűleg éppen a status quo felbomlása az az ok, ami miatt a Demokrata Párt és támogatóik ekkora jelentőséget tulajdonítottak Kavanaugh jelölésének, és tettek meg mindent a jelölés jóváhagyása ellen. Szilvay Gergely a Mandineren pontosan leírta, miért áll(t) ingatag lábakon a Kavanaugh ellen felhozott szexuális zaklatási vád. Röviden, a Christine Blasey Ford által felhozott vádakat rendkívül nehéz bizonyítani, arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy kellemetlenné tegye a jelölt személyét. Tehát amit láthattunk, egy klasszikus értelemben vett karaktergyilkossági kísérlet volt. Úgy tűnik azonban, többet ártott a Demokratáknak, mint magának Kavanaughnak.

A markáns konzervativizmussal nehezen vádolható The Atlantic hasábjain megjelent cikkében Emily Yoffe arra hívja fel a figyelmet, hogy sokakban keltett visszatetszést a Demokrata Párt azon állásfoglalása, amely szerint bizonyítékok nélkül is, minden körülmény között hinni kell annak személynek, aki zaklatással vádol meg egy másik személyt. Erre utal a kinevezési vita közben felkapottá vált #BelieveTheSurvivors-hashtag is. Yoffe szerint is természetes, hogy minden áldozatnak jár szimpátia, az együttérzés, valamint az, hogy higgyenek neki, ha az a trauma utáni felépülését szolgálja. Teljesen más azonban a helyet, ha nyilvánosság előtt megfogalmazott politikai vádként merül a szexuális zaklatás. Ilyenkor a jogállamban bevett eljárásokat kell alkalmazni, mert a vád elsősorban politikai jellegű. Azt elvárni pedig, hogy bizonyítékok nélkül higgyünk el egy ilyen vádat – Yoffe szerint – már nem az igazságszolgáltatás, hanem a vallási fanatizmus világa.

Heidi Matthews, a Yorki Egyetem docense szerint – aki egyébként hihetőnek tartja Ford vádjait – a Demokrata Párt azzal követett el hibát, hogy túlbecsülte a Metoo-kampányok politikai erejét. Matthews szerint teljesen érthető, hogy a Demokrata Párt meg akarta akadályozni Kavanaugh kinevezését, hiszen az ellentétes volt a párt politikai érdekeivel. Érthetetlen viszont, hogy a bevált politikai eszközök helyet miért egy eredetileg nem politikai mozgalmat használtak politikai céljaik elérésére. Ami működik hírességek esetén, nem feltétlen működik politikai és szakmai közegben, hiszen a Kavanaugh elleni heves támadások csak felerősítették a pártok közötti ellentétet, lényegében egységbe rántva a republikánusokat.

Victor Davis Hanson, a Hoover Institution vezető munkatársa a National Review hasábjain még rosszabb képet fest a Demokratákról. Szerinte Kavanaugh meghallgatása – ami eredetileg lényegében egy nagyobb volumenű állásinterjú volt – egyértelművé tette, hogy a Demokraták már nem JFK vagy akár Bill Clinton pártja, hanem a pártot foglyul ejtette egy szélsőbaloldali progresszív mozgalom, amely erőszakos közéleti akciókkal akarja elérni politikai céljait, közben mellőzi az USA politikai életének bevett normáit és intézményeit. Hanson megjegyzi, hogy a jelenlegi Demokrata Pártot összetartó legerősebb kohéziós erő per pillanat a Donald Trumppal való szembenállás. Szerinte Kavanaugh is részben azért szenvedte el a karaktergyilkosságot, mert Donald Trump jelöltjeként hihetetlen ellenérzésekkel kellett szembesülnie demokrata oldalon.

Hasonlóan érvel – szintén a National Review-ban – Kevin D. Williamson politikai kommentátor, aki szerint míg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, addig a Demokrata Párt részéről is marad ez a politikai stílus. Például a novemberi félidős választások kampánya is hasonlóan durvának ígérkezik. Annyiban biztosan igaza lehet Williamsonnak, hogy a demokrata párti kommentátor Eugene Robinson arról ír, hogy a Kavanaugh megválasztása mutatja meg igazán, mekkora tétje van novemberi félidős választásoknak, hiszen amíg a republikánusok többséggel bírnak a Szenátusban (és egyébként a Képviselőházban is), addig lényegében „erőből” képesek érvényesíteni akaratukat. Mindezek fényében valóban durva kampányra lehet számítani az Egyesült Államokban az elkövetkező egy hónapban is.

Országos alkotmánybíró-választás?

Látva a heves politikai vitákat, többen felvetették annak lehetőségét, hogy a jövőben – az elnökhöz hasonlóan – közvetlenül kellene megválasztani az Egyesül Államok főbíráit is. Bár valószínűleg a felvetésből nem lesz semmi, jól mutatja, mennyire átpolitizálódott, és egyébként is mekkora politikai jelentőséggel bír a Legfelsőbb Bíróság tagjainak megválasztása. Ráadásul az USA Legfelsőbb Bíróságának két nyolcvan év feletti tagja van (Stephen Breyer, 80; Ruth Bader Ginsburg, 85), akik – hasonlóan Anthony Kennedyhez, bármikor dönthetnek úgy, hogy visszavonulnak. 

A bejegyzés trackback címe: http://precedens.mandiner.hu/trackback/32288