Nemzetközi jogba ütközhet a robotizált fegyverek használata

2018. augusztus 21. 16:29

A modern technika fejlődése minden korábbinál több, teljes mértékig automatizált fegyver megjelenését teszi lehetővé a csatatereken. Egyre több jogász véli úgy, hogy a fegyverek használata nemzetközi jogba ütközhet, ezért számos fórum jelezte, hogy egyezményben korlátozná az ilyen jellegű fegyverek használatát.

2018. augusztus 21. 16:29
null

Az automatizálás és a robotizáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása számos iparágban már nem csak jövő, hanem jelenlévő valóság. De az ipari tevékenységeken túl a hadviselés is profitálhat a mind fejlettebb eszközök megjelenéséből. Egyre gyakrabban vitatják azonban, hogy vajon etikus-e az ilyen eszközök hadászati alkalmazása.

Ahogy arra a The Guardian is felhívja a figyelmet, nemzetközi jogi szakértők során túl már államok is síkra szállnak a teljesen automatizált fegyverek használatának korlátozása mellett. Már 21 ország állt ki a mesterséges intelligenciát használó fegyverek ellen,  köztük olyan fegyvergyártó nagyhatalmak is, mint Kína, Belgium vagy Ausztria. A kezdeményezés továbbá maga mögött tudhat több ezer tudóst és legalább 20 Nobel-békedíjast is.A mesterséges inteligencával rendelkező fegyverekkel szembeni fő kifogás az, hogy elfogadhatatlan, ha a csatatéren amérlegelésre nem képes gépek döntenek emberi életekről.

Az érthető erkölcsi aggályokon túl a fegyverek ellenzői még jogi kapaszkodót is találtak. Egyre több jogtudós állítja ugyanis, hogy az automatizált hadieszközök használata sérti a Martens-klauzula elvét, amely úgy is  értelmezhető, hogy az új technológiákat  csak a korábbi elveknek megfelelően szabad alkalmazni, illetve minél hamarabb speciális szabályozást kell elfogadni azokra vonatkozóan. Az automatizáltfegyverekre ilyen szabályozás még nem vonatkozik, de növekszik a használatukat ellenző államok száma.  Más kérdés, hogy elég egyetlen olyan szereplő, aki hasonló eszközöket vet be, és máris előnyt szerzett magának a csatatéren a fegyvereket korlátozó államokkal szemben.

(The Guardian)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. augusztus 25. 02:54
A joggal nem lehet legyőzni a fegyvereket, csak jobb fegyverekkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!