Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hiába tiltakozott levélben az ELTE jogi karának dékánja, Sargentini csak belerakta az egyetemet is a jelentésébe

2018. szeptember 11. 08:06

„Meglepődve láttam, hogy a jelentéstervezet melléklete az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára úgy hivatkozik, mint amely intézménytől az előadó észrevételt kapott a jelentéstervezet elkészítéséhez” – írta az ELTE dékánja áprilisban Sargentininek. A dékán levélben kérte a holland politikust, hogy a Magyarországról szóló jelentésében „ne hivatkozzon semmilyen módon az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára.”

2018. szeptember 11. 08:06
null
Kereki Gergő

A Precedens birtokába jutott az a levél, amelyet Prof. Dr. Menyhárd Attila, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja írt Judith Sargentininek arról, hogy „meglepődött” azon, hogy a holland európai parlamenti képviselő az ELTE jogi karát úgy tünteti fel a jelentés mellékletében, mintha attól észrevételeket kapott volna a Magyarországról szóló jelentéshez.

Az alábbiakban a dékán levelének magyar fordítását közöljük:

„2018. április 12-én az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság közzétette jelentéstervezetét egy olyan javaslattal kapcsolatban, amely annak megállapítására hívja fel a Tanácsot, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének (1) bekezdése alapján fennáll az egyértelmű kockázata annak, hogy Magyarország súlyosan megsértette az Unió alapját képező értékeket.

Meglepődve láttam, hogy a jelentéstervezet melléklete az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára úgy hivatkozik, mint amely intézménytől az előadó észrevételeket kapott a jelentéstervezet elkészítéséhez.

Mivel az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara nem adott sem információt, sem észrevételt a jelentéstervezethez, valamint az intézményünk sem volt semmilyen kapcsolatban az előadóval, kérem Önt, hogy orvosolja ezt az adminisztratív hibát, és ne hivatkozzon semmilyen módon az ELTE Állam és Jogtudományi Karára e dokumentum későbbi változataiban.”

Sargentini nem fogadta meg a dékán kérését, így a jelentés végső, szavazásra előterjesztett változatában is hivatkozik az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára.

A Magyarországról szóló jelentéshez egyébként a melléklet szerint többek között a 444.hu, az átlátszó.hu, az RTL Csoport, a Népszabadság, az Amnesty International, A Város Mindenkié, a Közép-európai Egyetem, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, a Háttértársaság, a MigSzol Migráns Szolidaritás Csoport, az Open Society European Policy Institute, a Riporterek Határok Nélkül, a Transparency International, valamint a Transvanilla Transznemű Egyesület szervezetek szolgáltattak észrevételeket. De, ha hihetünk a mellékletnek, Sargentini megkérdezte az Alapjogokért Központot, a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumot, valamint a röszkei tranzitzóna magyar kormánytisztviselőit is.

Az elmúlt napokban több cikk megjelent a Sargentini-jelentés pontatlanságairól, a jogi tévedésekről itt, a szavazatszámlálás körüli trükközésről pedig itt olvashat.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2019. szeptember 18. 17:54
Weber is európai egyesült államokat akar. Ceu védelmét is akarja. Ez az ember ballib, feladata az épp szétverése
Berecskereki
2019. szeptember 18. 17:54
Csak a vak nem látja, hogy a brüsszeli bürokraták koncepciós politikai pert indítottak Magyarország ellen, nyomást gyakorolva azon országokra is, akik a nemzetállamok szövetségét akarják megvalósítani az EU vonatkozásában, amely ellentétes Soros György nyitott társadalom felfogásával. Bizonyítja ezt az a nyílt levél, melyet Sorosa alapítványok által támogatott szervezetek írtak alá.
Csigorin
2019. szeptember 18. 17:53
vagyis most mar papir is van rola hogy egy hazug ribanc
balbako_
2019. július 30. 21:02
Össze vissza hazudoznak ez a Soros pribékek munkája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!