Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Az Európai Unió Bírósága: Ha a telkeden áll a nem használt autód, akkor is fizetned kell a felelősségbiztosítást

2018. szeptember 14. 09:42

Az Európai Unió Bíróságának legutóbbi döntése értelmében az olyan gépjárműnek, amelyet hivatalosan nem vontak ki a forgalomból, és amely alkalmas a forgalomban való részvételre, akkor is rendelkeznie kell gépjármű-felelősségbiztosítással, ha tulajdonosa úgy döntött, hogy egy magántulajdonban álló telekre állítja.

2018. szeptember 14. 09:42
null

A fenti jogértelmezés a következő ügy kapcsán merült fel. Alina Antónia Juliana egy Portugáliában nyilvántartott gépjármű tulajdonosa volt. Egészségügyi problémák miatt felhagyott e gépjármű vezetésével, és azt házának udvarán állította le, anélkül azonban, hogy eljárt volna a gépjármű forgalomból való hivatalos kivonásának érdekében. 2006 novemberében Juliana fia – anyjának engedélye és tudomása nélkül – birtokba vette a gépjárművet. Az autó letért az útról Juliana fiának és az utastérben utasként tartózkodó két másik személynek a halálát okozva.

Juliana a baleset időpontjában nem rendelkezett az említett gépjárműre vonatkozó felelősségbiztosítással. A Fundo de Garantia Automóvel (portugál gépjármű garanciaalap) az utasok jogutódjainak megtérítette a balesetből eredő károkat. Az alap ezt követően a portugál jog által előírt lehetőségnek megfelelően keresetet indított Julianával szemben az utasok jogutódainak általa kifizetett körülbelül 140 millió forint visszatérítése iránt, mivel úgy vélte, hogy Juliana a gépjármű-felelősségbiztosítás kötésére vonatkozó kötelezettség hatálya alá tartozott, és e kötelezettségét nem teljesítette. Juliana arra hivatkozott, hogy nem terheli felelősség a káreseményért, és mivel gépjárművét a háza udvarára állította, és nem is szándékozta forgalomba helyezni, nem volt köteles gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Az Európai Unió Bírósága azonban kimondta, hogy az autónak még akkor is rendelkeznie kell gépjármű-felelősségbiztosítással, ha tulajdonosa úgy döntött, hogy nem használja már és csak a telkén tárolja. Az uniós irányelvek értelmében a luxemburgi bíróság ezzel az esettel precedenst teremtett, mivel e határozat a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. szeptember 20. 01:51
Nem a káresemény okozójától, azaz az elkövetőtől kellene kártérítést követelni? Ha valaki "önkényesen elveszi" a konyhakésemet és bűncselekményt követ el vele, akkor azért én vagyok a felelős, nekem kell kártérítést fizetnem? A szülő a saját gyermekének a tetteiért sem felelős többé, ha ő már betöltötte a 18-ik életévét. A felelősséget nem tárgyakhoz pl. autó kell kötni, hanem személyekhez. Nem az autó a felelős, nem is az autó vétlen gazdája, hanem az, aki éppen vezette az autó tulajdonosának az engedélye és tudomása nélkül..
Csigorin
2018. szeptember 20. 00:17
Erre talaltak ki a forgalombol valo kivonast. Jogos az itelet.
jóember
2018. szeptember 20. 00:17
Ez azért bonyolultabb ügy, mert itt nem büntetőjogi felelősségről van szó. A nőnek korábban volt biztosítása, csak nem fizette tovább a kocsi leállítása után. A jogviszony megvolt, csak a kötelességeinek nem tett eleget. A biztosítási alap helyt állt helyette és most jogosan követelőzik, mert a nő jogviszonya nem szűnt meg azzal, hogy nem fizette bizt. díjat. Fel kellet volna mondania a szerződést korábban.
Box Hill
2018. szeptember 16. 19:49
Aki nem fizeti a biztosítását, annak biztosítása egy bizonyos, néhány hónapos (grace) periódus után megszűnik. Másszóval: nincs ingyen ebéd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!