A vétkes nélküli válásról tartanak népszavazást az Egyesült Királyságban

2018. szeptember 16. 12:00

A brit kormány egy olyan népszavazást készít elő, amelyben arról kérdezik majd az állampolgárokat, hogy mit gondolnak a vétkes nélküli válás intézményéről. Azért tartja szükségesnek a kormány az efféle új jogi eljárás bevezetését, mert szerintük túl lassú és körülményes a jelenlegi brit bontóperi eljárás.

2018. szeptember 16. 12:00
null

David Gauke igazságügyi miniszter jelezte, hogy szerinte is reformokra szorul a napjainkban hatályban lévő szabályozás, mivel körülbelül 50 éve nem nyúltak hozzá a normaszöveghez. Ezért várhatóan ő fogja előkészíteni a népszavazáshoz és a nyilvános vitához kapcsolódó tervezeteket és módosító javaslatokat. Az 1973-as házassági perek törvénye szerint ha valaki el akar válni, akkor be kell bizonyítania, hogy a másik fél házasságtörést követett el, elhagyta vagy észszerűtlen magatartást tanúsított. Ha közös megegyezéssel akarnak elválni a felek, a tényleges válás előtt akkor is még 2 évig külön kell élniük. Ha viszont a felek nem értenek egyet, akkor kötelezően 5 év különélés szükséges a tényleges elválasztás előtt.

Richard Burgon, a Munkáspárt politikusa pedig így nyilatkozott a tervezett reformról: ,,Teljes erőbedobással folyik a munka, hogy bevezessük a vétkes nélküli válás intézményét. A népszavazás eredményétől függetlenül a konzervatív pártnak el kellene fogadni a módosításokat, hogy egy 21. századi, modern válási törvényünk lehessen.” A kormányzati erőkön kívül nagyon sok kampánycsoport és válásra specializálódott ügyvéd sürgeti a jogszabály szövegének mielőbbi megváltoztatását. Nigel Shepherd, családjogi ügyvéd szerint senkinek sem előnyös a túl hosszúra nyúlt válási procedúra, sőt, sokszor a gyerekekre nézve a legkárosabb az egész folyamat.

Stephanie Coontz a New York Times hasábjain megjelent elemzése azonban arra is rámutat, hogy több hátulütője is lehet a vétkes nélküli válás intézményének. A történész szerint egyfelől jelentősen megnövekedhet a válások száma, másrészt pedig olyan bizonytalan helyzetet teremt rövid időn belül, amelyre esetlegesen a felek nem tudnak felkészülni sem anyagilag, sem pedig lelkileg. A szerző szerint éppen a több éves különélés döbbentheti rá arra a házastársakat, hogy inkább mégis együtt folytassák életüket.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2018. szeptember 27. 02:55
Tessék mondani, az Európai keresztény értékrenddel szöges ellentétben álló muzulmán hit betiltásáról mikor lesz népszavazás?
békalepcse
2018. szeptember 18. 16:03
Lehet neked lelki örömet okoz, hogy hetvenes IQ-val rendelkezők megmondják mit tehetsz, de.nekünk gondolkodni is képes Európai polgároknak nem feltétlen ez az álmunk. Egyébként a muzulmán vallást a vatikán hozta létre, csak hogy tudd. Félre sikerült, amit valahogy helyre kéne hozni.
izo1210
2018. szeptember 18. 14:13
Na igen, inkább a házasság előtt kéne kötelező együttélés, hogy meglássák, megy-e.
békalepcse
2018. szeptember 17. 12:05
Mi mást is remélhetnének tőle, meg hogy kevrsebb fehér gyerek születik utána! Ez is logikusan része a lakosságcsere programnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!