Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Enyhe ítéletet hozott egy holland bíróság, hogy a vádlott megtarthassa tartózkodási engedélyét

2018. október 02. 11:18

Hollandiában egy bevándorló hátterű férfi egy 18 éves értelmi fogyatékos lánnyal erőszakoskodott. A helyi bíróság azonban azért hozott a szokásosnál enyhébb ítéletet, hogy a vádlott ne veszítse el tartózkodási engedélyét az eset miatt. A döntésen nemcsak a lány rokonai háborodtak fel, hanem a holland politikusok és állampolgárok is.

2018. október 02. 11:18
null

A vádlott szerint közös megegyezésen alapult az aktus, és bár lehettek esetleg kommunikációs problémák, a sértett alapvetően nem tiltakozott. A lány teljesen mást állít, ám a napokban hozott ítélet alapján úgy tűnik, hogy a bíróság az afgán férfi mellé állt.

Annak ellenére, hogy az ügyész minimum 2 éves szabadságvesztést szeretett volna elérni, a bíró kevésbé súlyos büntetést rótt ki a vádlottra annak érdekében, hogy az elkerülje a kitoloncolást. A bíró elismerte, hogy az ilyen bűncselekményért normál esetben 24 hónap börtönbüntetés jár, azonban ő mégis 20 hónapról döntött. Úgy vélte ugyanis, hogy „nem cél, hogy az esetnek messzemenő bevándorlási jogi következményei legyenek”. Ezzel tehát egy új ítélkezési joggyakorlat veheti kezdetét, miszerint a tartózkodási engedély megmaradása érdekében a bíróságok direkt enyhébb ítéleteket hoznak.

Az ítélet hatalmas médiavisszhangot és felháborodást váltott ki. Az értelmi fogyatékos lány családja szerint nem lenne szabad, hogy egy ilyen súlyos bűncselekménynél a tartózkodási engedély esetleges elveszítése egyáltalán megfontolás tárgyát képezze. Az ügy miatt az érintett holland településen még tüntetések is voltak, sőt, a kormányzó párt is magyarázatot követelt az igazságügyi minisztertől. A sértett édesapja pedig úgy nyilatkozott, hogy lehet, hogy a férfi hazájában ez normális dolog, de Hollandiában nem.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. július 29. 18:11
Baszmog Barmok
luzitanxaver
2019. április 29. 22:14
„nem cél, hogy az esetnek messzemenő bevándorlási jogi következményei legyenek” Erre mondja az egyszeri angol, hogy "adding insult to injury". Való igaz, hogy a jogszolgáltatást nem közvélemény-kutatás alapján végzik. Ha viszont tartósan azt látja az istenadta, hogy a jogállam intézményei konkrétan _ellene_ dolgoznak (ami az ilyen és hasonló esetek egyenes következménye), akkor a híres "intézményekbe vetett bizalom", mint a társadalom egyik alapvető kötőanyaga végérvényesen meg tud inogni - pláne, ha még ilyen remek kommentárok is társulnak hozzá. Aztán lehet sírni meg csodálkozni, hogy "előretörnek a populisták", amivel át is adnám a szót Nicole Kidman-nek: https://youtu.be/fkilO5Wzj6g?t=52
koronaszepe
2019. április 09. 19:21
Hollandia az egyik legnormálisabb ország, ez látszik az életvitelükön, gazdaságukon, országukon, jövedelmükön. Élek a gyanúperrel, hogy enyhe ellenpropaganda "áldozatai" vagyunk...
koronaszepe
2019. január 18. 13:09
Elsőre tényleg vérlázítónak hangzik, de, ez így kevés info az eset korrekt megítéléséhez. Nagykorú a lány, van kijelölt gyámja, vagy képes önálló életvitelre. Pszichológusnak kell megállapítani, hogy képes e önálló döntésekre, vagy csak könnyen befolyásolható, és teszi, mondja, amit elvárásnak érez. Ha erőszak volt valójában, akkor egyértelmű a helyzet, felháborító az ítélet. Ha.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!