Aggályosak a luxemburgi adótörvények

2018. október 05. 16:01

Bár többször felmerült, hogy a McDonald’s luxemburgi adózási gyakorlata felveti az adóelkerülés lehetőségét, az Európai Bizottság szerint nem történt normasértés. Érdekes körülmény, hogy a vizsgálat éppen Luxemburg ügyében folyt, amely állam egykori miniszterelnöke jelenleg az Európai Bizottság elnöke. A kritikusok szerint pedig nem az étteremlánc gyakorlata, hanem éppen a luxemburgi jogszabályok hordozzák magukban az adóelkerülés lehetőségét.

2018. október 05. 16:01
null

A 2015 decemberében kezdődött vizsgálat megállapította, hogy Luxemburg nem nyújtott szelektív adókedvezményt a McDonald's számára, azaz a nyereség egy részének meg nem adóztatása az állami támogatási szabályok alapján nem minősül jogellenesnek. A vizsgálódás és a hozott döntés szempontjából fontos kiemelni, hogy az Európai Unió versenyjogi szabályozása határozottan kijelenti azt, hogy tilos adókedvezményekkel tisztességtelen előnyökhöz juttatni bizonyos kiválasztott cégeket, vállalatokat. A Margrethe Vestager, a Bizottság versenyjogi biztosa által vezetett csoport pedig ebben az ügyben azt vizsgálta, hogy jelen esetben fennállt-e ez a jogszabálysértés.

A versenypolitikáért felelős biztos ekként nyilatkozott az ügy lezárásakor: „Mélyreható vizsgálatunk azt mutatja, hogy az adóztatás elmaradása ebben az ügyben a luxemburgi és az amerikai adótörvények közötti eltérések eredménye, nem pedig a különleges bánásmódé”. Hozzátette azonban azt is, hogy az adóztatás igazságossága és tisztessége szempontjából mégis aggályosnak tartja a McDonald's adófizetői gyakorlatát. Vestager a csoport döntését azzal indokolta, hogy a profit egy bizonyos részének elengedése összhangban van a nemzeti adójogszabályokkal, illetve a Luxemburg és az Amerikai Egyesült Államok közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménnyel. Sven Giegold, európai parlamenti képviselő szerint viszont a luxemburgi szabályozás azonban alapjaiban nem megfelelő, mivel a helyi adózók fizetik meg a McDonald's által be nem fizetett összegeket. Érdemes feleleveníteni, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke épp a luxemburgi adótörvények miatt szorult magyarázkodásra korábban, mivel felmerült, miniszterelnöksége idején Luxemburg adóparadicsomként működött.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2019. április 29. 22:14
"az Európai Bizottság szerint nem történt normasértés. Érdekes körülmény, hogy a vizsgálat éppen Luxemburg ügyében folyt, amely állam egykori miniszterelnöke jelenleg az Európai Bizottság elnöke." Ez nem érdekes körülmény, hanem maga az elefánt a szoba közepén. A szerencsés földrajzi elhelyezkedését a Kajmán-szigetekhez hasonló nagyságrendű "adóoptimalizálásra" konvertáló pénzszivattyúnak a volt miniszterelnöke periferikus országokban vagy börtönben ül, vagy a tárgyalását várja. A centrumban persze ez nincs így (mi is lett a Luxleaks következménye?) A "parce que c'est la France" arcpirítósága mindenhol megmutatkozik - a következő mondatban pedig ugyanezek az arcok beszélnek jogállamiságról meg európai értékekről. Az lenne az igazán meglepő, ha másképp lenne. "Az a korrupció, amit én annak mondok."
luzitanxaver
2019. április 29. 22:13
Ha az ember Luxemburgba utazik, már a reptéren kifelé jövet is feltűnhet, hogy a hirdetések nem a szokásos luxusmárkák és egyebek vonalán mozognak, hanem a "Welcome to Luxembourg! Bring your money here, we will optimize your tax stuff!" vonalon. Remek állatorvosi ló az üzemanyag-turizmus: Luxemburg lényegesen alacsonyabban adóztatja a kőolaj-származékokat, nyilván valami olyan egyezségért cserébe, amiből a nagy olajcégek is kellő mértékben profitálnak. Ezért kb. 10-20%-kal olcsóbb ott az üzemanyag, mint a szomszédos országokban, ami irdatlan méretű ingázó tankolást generál (aki járt már arrafelé, esetleg szállítmányozó cégnél dolgozik, tudja, miről beszélek) - olyannyira, hogy a határ közelében szinte eltűntek a belga, német és francia benzinkutak. És ez csak egy példa, nyilván minden cég örömmel él ezekkel a lehetőségekkel, ha erőforrásai engedik.
luzitanxaver
2019. április 29. 22:13
"Egy vicc az egesz Luxemburg, ugy, ahogy van - de azert leckeket tud adni masoknak." A szótárban ennek definíciójánál csak annyi áll: "Jean Asselborn".
Gyéressy Károly
2018. október 22. 19:18
Köztudott, hogy egy elegánsabb adóparadicsom Luxemburg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!