Európai Bizottság

2018. október 24. 13:40
Egy német kutató arra vállalkozott, hogy több német jog- és alkotmánytudós vitáját mutassa be az EU jövőjével kapcsolatban. A vita tárgya az, hogy az EU válasza a gazdasági válságra, a válságkezelési mechanizmusok mennyire és hogyan erodálják az EU demokratikus működését. A cikk állást is foglal: bizonyos értelemben rendkívüli állapotot vezettek be az EU-ban, ami politikai megosztottsághoz és jogállamiság erodálódásához vezet.
2018. október 12. 17:10
Andrzej Duda a nyugdíjazott bírák megüresedett helyeire a 28 jelöltből 27 új bíró kinevezését támogatta. Az ügy ismét heves vitát váltott ki nemcsak a helyi politikai és igazságszolgáltatói körökben, hanem EU-s szinten is. Az ellenzék szerint jogsértő volt az államfő cselekedete, míg Duda hivatala szerint a bírák kinevezése kizárólag a köztársasági elnök hatáskörébe tartozik, így szó sincs jogellenességről.
2018. október 5. 16:01
Bár többször felmerült, hogy a McDonald’s luxemburgi adózási gyakorlata felveti az adóelkerülés lehetőségét, az Európai Bizottság szerint nem történt normasértés. Érdekes körülmény, hogy a vizsgálat éppen Luxemburg ügyében folyt, amely állam egykori miniszterelnöke jelenleg az Európai Bizottság elnöke. A kritikusok szerint pedig nem az étteremlánc gyakorlata, hanem éppen a luxemburgi jogszabályok hordozzák magukban az adóelkerülés lehetőségét.
2018. szeptember 27. 13:40
Az nem kérdés, hogy az EU-s határvédelmi rendszer nem működik. Magyarország ezért volt kénytelen saját hatáskörben kezelni a migrációs válság minket érintő részét. Az Európai Bizottság felismerte ezt a hiányosságot és most a közös határvédelmi rendszer reformját tervezi. Azonban a Bizottság elvenné a határellenőrzés jogát az egyébként hatékonyan működő tagállami intézményektől és a saját maga által irányított, eddig igencsak felemás eredményeket elérő Frontexre bízná a határvédelem érdemi részét.
2018. szeptember 24. 10:35
Az Európai Unió arra készül, hogy az adótrükkökkel spóroló nagy techvállalatok miatt újfajta adót vezessen be. Írország azonban jelenleg nem támogatja a javaslatot, ezért az Európai Bizottság politikai nyomásgyakorlással akarja rávenni a szigetországot arra, hogy engedelmeskedjen.
2018. szeptember 17. 16:08
Tehát itt nem „csak” arról van szó – ahogy eddig sokan gondolták –, hogy mi tartozik uniós hatáskörbe és mi nem. Hanem deklaratíven arról is, hogy ami elvileg nem uniós hatáskör, az – csiribí-csiribá – mégis uniós hatáskör.
2018. augusztus 6. 14:00
Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok egy olyan közös közleményt adtak ki, amelyben arra szólítják fel az Airbnb-t, hogy tartsa be az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat.
2018. augusztus 6. 13:53
Az Európai Bizottság egy új javaslatot nyújtott be az uniós döntéshozóknak, amelynek értelmében a tagállamok lakóinak egységesíteni kellene a személyigazolványait és más személyes dokumentumaikat is. A jogszabálytervezet létjogosultságát azzal magyarázzák, hogy jelenleg 181 különböző lakcímkártya variáció és 86 darab személyi igazolvány típus létezik az az EU területén.