Az illegális bevándorlás minden formája rossz – beszélgetés Goldberger Péterrel, New Yorkban praktizáló magyar ügyvéddel

2018. december 12. 09:30

Egy magyar jogásznak valóságos kultúrsokk lehet az angolszász jogrendszer, de kalandként kell tekinteni a kihívásokra – vallja Goldberger Péter, New Yorkban praktizáló magyar ügyvéd. Elárulta, szerinte az illegális bevándorlás minden formája rossz, ha valaki az Egyesült Államokban szeretne letelepedni, a legális úton kell próbálkoznia. A főleg bevándorlási ügyekkel foglalkozó szakemberrel Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélgetett jogi és közéleti témájú interjúsorozatának újabb részében.

Orbán Balázs: Hogy lesz valaki magyarként new yorki ügyvéd? Hol születtél? Hol tanultál?

Goldberger Péter: Kárpátalján születtem, 8 éves korom környékén költöztünk Magyarországra. Budapesten éltem és ott végeztem középiskolai tanulmányaimat, a pécsi jogi karon szereztem meg a diplomámat. 2004-ben kezdtem el New Yorkban a mesterképzést.

O. B.: Mit tanácsolnál azoknak, akik magyarként szeretnének New Yorkban jogi karrierbe kezdeni?

G. P.: Szerintem ezt az egészet csak és kizárólag úgy lehet helyesen megközelíteni, ha valaki kalandként tekint az előtte álló kihívásokra. Ez persze azt is jelenti, hogy – szabadosan fogalmazva – fel kell kötni a nadrágszíjat, mert az a bizonyos kaland egyben küzdelem is. De akiben eleve van ilyen ambíció, annak jók az esélyei, az élvezni fogja a küzdelmet.

O. B.: Mi volt a legnehezebb része ennek a folyamatnak?

G. P.: Mindenképpen az első egyetemi év. Az itteni oktatás nagyon eltér az otthonitól, ez lényegében egy kisebb kulturális sokként ért. Itt elsősorban nem is az oktatás minőségére vagy a tananyagra magára gondolok, sokkal inkább technikai dolgokra. Alig pár nappal az első egyetemi nap előtt, az úgynevezett orientációs nap előtt érkeztem New Yorkba. Alig sikerült szállást találnom, de az oktatás már szinte elkezdődött. Én egy füzettel és egy tollal a kezemben érkeztem meg az első előadásra. Mondanom sem kell, a helyiek ennél sokkal felkészültebbek voltak. Már akkor bevett gyakorlat volt, hogy a hallgatók internetképes laptopokkal, okostelefonokkal és könyvekkel jelentek meg az órákon. Eléggé elveszettnek éreztem magam ebben a környezetben.

O. B.: Mennyire érezhető a különbség egy angolszász típusú precedens alapú rendszer és a kontinentális rendszer között? Még mindig vannak markáns eltérések, vagy a 21. századra már sokat közeledtek egymáshoz a jogrendszerek?

G. P.: Mindenképpen történt közeledés. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy itt a jogi gyakorlat teljesen más, mint amit mi Európában és Magyarországon megszoktunk. Egy példa: egy ingatlan-adásvételi szerződés esetében Magyarországon ugyanaz az ügyvéd kezeli az magát az adásvételt, mind a két fél esetében. Itt ez lényegében elképzelhetetlen. Mindkét fél, az eladó és a vevő is külön ügyvédi képviselettel rendelkezik egy egyszerű ingatlanátruházás esetén is, és ez csak az egyik különbség. A két ügyvéden kívül szükség van egy úgynevezett title company-re, amely biztosítja, hogy az ingatlan per- és tehermentesen kerüljön át az eladótól a vevőhöz. Már csak ebből az egy példából is jól látszik, mennyire eltér az angolszász és a kontinentális gyakorlat. Ezért olyan triviális fogalmakat is gyakran újra kell tanulni, mint hitel vagy a jelzálog definíciója. Ugyanis itt ezek a szakkifejezések gyakran más jogi konstrukciókat jelölnek.

Ezek a problémák annak ellenére jelentkeztek, hogy egyébként már ideérkezésemkor jól beszéltem angolul. Ez azonban nem volt elég. Az itt megismert barátaim például ajánlották, hogy az egyébként patinásnak számító Oxford Law Dictionaryt cseréljem le a háromszor vastagabb Black’s Law Dictionaryre. Mondanom sem kell, jó döntés volt. Az esetjogon alapuló rendszer pedig rengeteg kutatómunkát követelt meg, főleg a kezdeti időszakban, hiszen az egyes ítéletek mögött meghúzódó jogi érvelések nem érthetőek a precedensek ismerete nélkül.

O. B.: Egyik szakterületed a migráció. Honnan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz? Könnyű arra gondolni, saját ügyedből kiindulva történt így.

G. P.: Pontosan. Az itteni bevándorlási rendszer egy rendkívül komplex intézményi és jogi képződmény. Annak ellenére, hogy magam is jogász voltam, ügyvédi irodák segítségét kellett igénybe vennem annak érdekében, hogy letelepedhessek az Egyesült Államokban. Ez olyan tapasztalat volt, amiről azt gondoltam, jogászként is tudom hasznosítani.

O. B.: A világ melyik tájáról származnak, és jellemzően milyen nemzetiségűek az ügyfeleid?

G. P.: Örömteli, hogy azt mondhatom, a világ minden tájáról vannak ügyfeleim. Sokan érkeznek Ázsiából vagy akár Nyugat-Európából is, de sok magyarnak is segítek ügyei intézésében. Kifejezetten feladatomnak tartom, hogy a magyarok érdekeit képviseljem az Egyesült Államokban, így nem meglepő módon nagyon sok magyar ügyfeleim is van. De ilyenkor nem csak bevándorlási ügyekre kell gondolni. Nagyon sok olyan céget, üzletembereket és befektetőket is képviselünk, akik saját vállalkozást szeretnének itt indítani. Illetve rengeteg olyan magyar ügyfelünk is van, aki már itt él, és az itteni ügyes-bajos dolgaikat kell intézni.

O. B.: Nem beszélünk sokat róla, de tudjuk, hogy van itt, Amerikában is egy olyan magyar közösség, amely kifejezetten illegálisan tartózkodik az országban. Ha valakinek, neked biztosan van kapcsolatod velük.

G. P.: Természetesen. Majdnem minden országból származó közösségben megvannak azok az állampolgárok, akik – szakkifejezéssel élve - túltartózkodnak. Az illegális tartózkodás egy olyan gyűjtőfogalom, amely alá több jelenség is tartozhat. Sokan vannak, akik turistavízummal vagy a Magyarországon is elérhető, 90 napos ESTA-vízummal érkeznek az Egyesült Államokba, majd egészen egyszerűen nem utaznak haza. Más kategóriába tartoznak azok az illegális határátlépők, akik ellenőrzés nélkül érkeznek az Egyesült Államokba.

O. B.: Régi közhely, hogy az Egyesült Államok a bevándorlók országa. De mintha már Donald Trump megválasztása előtt is szigorodtak volna a legális letelepedés feltételei. Ha csak turistaként érkezik valaki az Államokba, akkor is egy sor reptéri és egyéb biztonsági procedúrán kell átesnie. Nincs ebben valamiféle ellentmondás?

G. P.: Az Egyesült Államok területére lépni sosem volt könnyű folyamat. Persze elképzelhető, hogy a ’80-as és ’90-es években könnyebb volt ideutazni vagy letelepedni, de a bevándorlás ellenőrzése mindig is problémát okozott itt. Ez számomra is nehézséget jelentett 2004-ben. Személyes véleményem szerint egyébként az USA bevándorlási rendszere sok szempontból elavult, nem haladt a korral. A nehézségek egy része ebből is fakad. Sem a jelenlegi beutazási vízumok formái, sem elbírálási idejük nem felelnek meg a kor követelményeinek. A legálisan érkezők számára a bevándorlási kérelmek elbírálási ideje gyakran évekre kitolódik. Ennek oka, hogy évről évre előre meghatározott számú engedélyt adnak ki. Azaz valaki csak akkor kaphat letelepedési engedélyt, ha sorra került a várólistán. Ez nem egyszer konkrét üzleteket hiúsított meg. A bevándorlási rendszer nem tud különbséget tenni az egyes kérelmek között aszerint, hogy megbízható vagy kétes hátterű letelepedőről van-e szó. Csak a kérelem beérkezésének ideje számít. Ez szerintem az USA és a potenciális befektetők érdekeit is sérti. Utóbbiak hiába fektettek tetemes pénz az USA gazdaságába, mégis csak turistaként léphetnek az Államok területére. Ez viszont sokakat visszarettent a befektetésektől.

O. B.: Mennyiben változott, esetleg szigorodott a rendszer Donald Trump beiktatása óta?

G. P.: Trumphoz sok jó és sok kevésbé adekvát intézkedés is köthető. Ezt azonban szinte minden elnökről el lehet mondani. Az Obama-adminisztráció is számos ígérettel és tervvel ált elő, amelyek mind a bevándorlási rendszer racionalizálását célozták. A tervek és ígéretek jelentős része azonban „beváltatlan csekk” maradt. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Obama egyik átfogó csomagját a felsőház republikánusai dobták vissza. Persze előre lehetett tudni, hogy ez történik majd, hiszen a tervezet az itt élő illegális bevándorlók nagy részének amnesztiát adott volna. Ebből az esetből is kitűnik, hogy a politikának nemcsak a nagyívű tervek kidolgozása a feladata, hanem hogy jó menedzseléssel sikerre is vigye azokat. Ebben az esetben ez nem sikerült.

O. B.: Kicsit távolabbról szemlélve a kérdést, jó megoldás lett volna az Obama-féle koncepció? Úgy értem, biztosan jó az, ha valaki illegálisan, gyakorlatilag a bevándorlási szabályokat kijátszva bejut egy országba, és ezt utólag próbáljuk meg amnesztiával legalizálni?

G. P.: Semmiképpen sem. Ez a megoldás számos problémát felvetett volna. Egyrészt vannak jópáran, akik szabályosan érkeztek az Egyesült Államokba, betartották a vonatkozó törvényeket, megvárták az előírt határidőket. Úgymond végigjárták a szokásos kálváriát. Velük szemben rendkívül igazságtalan lett volna az illegális bevándorlók tömeges legalizálása. Azt üzente volna, hogy nem kell komolyan venni a szabályokat, megkerülni azokat pedig egyenesen megéri. Másrészt a hivatalos adatok szerint 11-13 millió illegális bevándorló él az Egyesült Államokban. Ezt a számot mindenképpen csökkenteni kell, már csak azért is, hogy a szövetségi államnak és a tagállamoknak nagyobb rálátásuk legyen a területre. A valódi kihívás az, hogy a törvényhozó egyszerre jutalmazza a szabálykövetést, és csökkentse a regisztrálatlan bevándorlok számát. Ezek sajnos egymást kioltó célok. Ezen túl az adminisztráció annyira túlterhelt, hogy nem marad érdemi energia átfogó intézkedések kidolgozására, a napi ügymenettel is több éves lemaradásban vannak.

O. B.: Sokan vannak azon a véleményen, hogy a bevándorlásbarát demokrata adminisztráció építette le a bevándorlási hivatalt, illetve a hivatal kérelemelbírálási kapacitását. Elvileg épp a bevándorlásbarát politika miatt történt mindez.

G. P.: Amennyire meg tudom ítélni, már korábban is folyamatosan nőtt a kérelmek elbírálási ideje. Persze kívülről nehéz megítélni, milyen egy hivatal működése. De érdekes tény, hogy a bevándorlásbarát retorika ellenére az Obama-elnökség idején több embert deportáltak, mint a Bush-adminisztráció alatt. Inkább tényleg arról van szó, hogy ez egy olyan komplex szakpolitikai kérdés, amelyre még egyetlen politikai szereplőnek sem volt jó válasza.

O. B.: Hogyan tudnak az Egyesült Államok hatóságai valakit deportálni? Úgy értem, mi a deportálási folyamat jogi háttere? Ezt azért kérdezem, mert Magyarországról úgy tűnik, az Egyesült Államok hatóságai és politikusai sem egységesek ebben a kérdésben. Például, ha egy illegális bevándorlónak bármilyen hivatalos ügye van egy hatósággal, akkor a liberális értelmezésben az adott hatóságnak nem kell törődnie azzal, hogy ő egyébként illegális bevándorló. Az csak a bevándorlási hivatal hatásköre. A konzervatív válasz pedig az, hogy dehogynem, az illetékes szerveknek össze kellene dolgozniuk. A most itt élő 13 millió illegális bevándorló ember sem él teljes illegalitásban, mégsem lehetnek nyugodtak, ha a bevándorlási hivatal megtalálja őket.

G. P.: Az Egyesült Államok szövetségi jellege okozza ezt a dilemmát. Bevándorlás kérdésében csak a szövetségi kormánynak van joga eljárni, a bevándorlás csak és kizárólag szövetségi ügy. Azok a hivatalok azonban, amelyekkel az illegális bevándorlók ittlétük alatt kapcsolatba lépnek, jellemzően tagállami intézmények. Ezzel együtt csak a bevándorlási hivatalnak van joga ahhoz, hogy egy deportálási folyamatot elindítson. Ez ellen természetesen az érintetteknek joguk van védekezni, ezért az eljárások akár éveket is igénybe vehetnek. Külön kérdés, hogy az állam többi szervének hogyan kell viszonyulnia azokhoz a személyekhez, akikkel szemben a bevándorlási hivatal megkezdte a deportálási eljárást. Erre vonatkozóan a szövetségi kormányzat adhat ki iránymutatást. Itt valamelyest tetten érhető az Obama-adminisztráció megengedőbb hozzáállása. Volt például olyan iránymutatás, amely szerint, ha egy illegális bevándorló balesetet okoz az Egyesült Államokban, akkor büntetése letöltése után szabadon távozhat: nem kell hivatalból vizsgálni, hogy ő egyébként mikor és hogyan lépte át határt, mióta él itt, stb. Trump elnöksége óta ez a gyakorlat változott, de a probléma egészen addig megmarad, amíg egy ilyen helyzetben a hatáskörök egy része szövetségi, másik része tagállami szintű.

O. B.: Beszéljünk egyik kicsit a mexikói határról! Most arról szólnak a hírek, hogy több ezer ember tart arrafelé Dél-Amerikából, őket a média karaván-nak nevezte el. Szerinted mi lesz a megoldása ennek a jelenségnek?

G. P.: Ez rendkívül kényes ügy, hiszen nem mentes a politikától. Ha csak a tényeket nézzük, akkor közel hétezer ember tart az USA határa felé, és úgy tűnik, szervezett formában közelednek. Eleve kérdéses, hogy az illetékes szervek miként tudják majd feltartóztatni ezt a rengeteg embert.

O. B.: Magyarországnak komoly tapasztalata van az ilyen helyzetek kezelésében. Volt olyan időszak, hogy naponta 5–6 ezer embert akart illegálisan átlépni a határainkon. Felmerült ez az itteni vitákban? Egyáltalán milyen hírek érnek el ide a magyar bevándorláspolitikával kapcsolatban?

G. P.: Eltérő vélemények vannak. Emellett nem vagyok biztos benne, hogy az információk torzítatlanul jutnak el ide a tengeren túlról, különösen Magyarországról. Ez nemcsak az amerikai közvélemény egészére, de az itt élő magyarok közösségére is igaz. Persze ennek az is az oka, hogy maga a dilemma ismeretlen. Egy olyan arányú migrációs hullámra, amely Magyarországot érte egykor, szerintem még az Egyesült Államoknak sem lenne kész forgatókönyve. Mindegy, hogy demokrata vagy republikánus adminisztráció van hatalmon. A most felénk tartó 7 ezer ember is számos dilemmát vet fel. Ilyen dilemma például, hogy jogszerű-e kirendelni a hadsereget, vagy hogy humanitárius vagy menekültügyi alapon kell-e kezelni a kérdést. Éppen ezért azt gondolom, hogy az illegális bevándorlás mindenképpen rossz, senkinek sem ajánlom, hogy ilyen eszközökkel akarjon előrébb jutni. A jelenség ugyanis több problémát szül, mint amennyit megold. Ez a kijelentés igaz a fogadó államra, a származási országra és az illegális bevándorló személyére egyaránt.

Visszatérve az eredeti kérdésedhez, az általam ismert itteni magyarok mind legális úton érkeztek az Egyesült Államokba. Amikor felkeresnek engem, mindig azt tanácsolom nekik, ismerjék meg, milyen feltételeknek kell megfelelniük, képesek-e megfelelni ezeknek, és ha nem, mit tehetnek azért, hogy ez helyzet változzon. Csak akkor tudom javasolni a letelepedést vagy piacra lépést, ha az érintett már valóban készen áll arra a bonyolult jogi feladatra, amit a szükséges engedélyek megszerzése jelent. Legálisan bejutni rövid távon sokkal nehezebb, de ha valaki komolyan gondolja, mindenképpen ezt ajánlom neki. Ha csak felmerül, hogy valaki ki akarja játszani a bevándorlási szabályokat, akár csak azért, mert a vállalkozását szeretné menedzselni, és szüksége van még pár extra itt eltöltött napra, az a későbbiekben komoly problémákat okozhat magának. Az én ügyfeleim – hála Istennek – a jó munka eredményeként szabadlábon, munkavállalási engedéllyel dolgoznak az Egyesült Államokban.

A bejegyzés trackback címe: https://precedens.mandiner.hu/trackback/32569

Ajánljuk még a témában