„Azon lehet lemérni egy ítélet helyességét, hogy annak milyen a társadalmi visszhangja” – beszélgetés Darák Péterrel

2019. február 15. 11:46

Darák Péter szerint az elmúlt években egy teljesen új szemléletű eljárásjogi koncepció született Magyarországon, mely hozzájárul a bírák tehermentesítéséhez. A Kúria elnöke azt is elmondta, hogy a digitalizáció számos tekintetben megkönnyíti az ítélkezést, de az emberi tényezőt sosem válthatják fel algoritmusok. Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kúria elnökével folytatta interjúsorozatát, amelyben jogászokkal beszélget kötetlenül jogról, politikáról és közéletről.

2019. február 15. 11:46
null
Palkó Attila

Orbán Balázs: Hadd kezdjem a beszélgetésünket egy Darák Péter-idézettel, amelyet egy folyóiratban olvastam először 2016-ban, és most újra megkerestem. Úgy gondolom, hogy az idézet a mai napig fontos mondanivalót hordoz: „Csak a társadalom sok szegmensében megforduló, teljes emberek képesek arra, hogy a társadalmi igazságosságot szolgálják.” Ezek a nagyon erős állásfoglalások szerintem egyre ritkábbak a mai magyar publikációkban, és a hazai jogásztársadalomban sem sűrűn jelenik meg az efféle, gyakran jogászkodónak nevezett szerepfelfogás. Ezt a „jogászkodást” nagyon sokan nem egy tág értelemben vett értelmiségi, nemzeti feladatnak gondolják, hanem egy szűk értelemben vett szakfeladatnak. Sokak szerint elegendő, ha a jogász szakma képviselőiként a tételes jog alapjaival tisztában vannak, és a megszerzett tudást sikeresen alkalmazzák a gyakorlatban. Mennyire nehéz az idézetből leszűrhető gondolkodásmódot számonkérni, terjeszteni, képviselni ma Magyarországon?

Darák Péter: Ha a gyökerét keressük ennek a nehézségnek, akkor az látható, hogy a szervesen, de történeti alkalmazkodási kényszer alatt fejlődő állam „kitermelt” egyfajta sokirányú képességekkel rendelkező, állami alkalmazotti kört is. Például Franciaországban – amely állam a polgári államfejlődés az egyik etalonja – azt tapasztaljuk, hogy az államapparátusban szükségszerűen kialakult egy olyan jogászi réteg, amely alkalmas sokféle feladat ellátására. Ez a fajta képesség megteremtette ennek a többirányúságnak az elismertségét és elfogadottságát. Míg egy rövid polgári történetiségre visszatekintő államban hasonló folyamat kialakulására kevés esély volt. A viharos történelem az állami működés elbizonytalanodását is eredményezte, ami az állami tisztviselőkben kialakította a bizonytalanság érzetét, mind a saját szerepükkel, mind helyzetükkel kapcsolatban. Ennek ellensúlyozására tehát sokan inkább a szakmaiság vértjébe öltöztek, és pozíciójukat a szakmaiság látszatával kívánták megerősíteni. Ez szükségszerűen oda vezetett, hogy mindenki, aki nem a szakmai hierarchiában nőtt fel az adott szervezetben, az gyanús. Az „ejtőernyős” például a közfelfogás szerint biztosan karrierista, és nem ért a munkájához. Ezt a szemléletet – ahhoz, hogy modern állam épüljön Magyarországon – meg kell haladni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sajnos a mai magyar állami szervezetek gyanakvással tekintenek a többirányú képességgel és tapasztalattal rendelkező szakemberekre. Ez a bíróságon sincs másképp, holott a korábbi történelmi példák mást mutatnak.

Ennek szemléltetésére kiemelnék egy aktuális esetet. A bírák évtizedekig ügyek százainak nyomása alatt dolgoztak. Ha egy bíró belépett az irodájába, kidőlt a szekrénye. A fővárosban állandó volt a fluktuáció. Attól rettegtek a bírák, hogyha valamelyik kollégájuk elmegy, vagy felsőbb bíróságra kerül, akkor az ő aktáit szétosztják az ottmaradók között. Ráadásul a bírót terhelte a tényállás felderítésének és az ügy jogi megítélésének teljes felelőssége. Ehhez képest egy teljesen új szemléletű eljárásjogi koncepció született az elmúlt években. A polgári per folyamata azzal az előfeltevéssel indul, hogy az ügyvéd „összerakja” az egész ügyet. Eldönti, hogy van-e érdemi jogvita, és a kész terméket, a határozott döntési kérelmet tárja a bíróság elé. Ha ez nem így történik, akkor olyan alaki hibában szenved a keresetlevél, hogy azt formailag vissza kell utasítani.

Egy korábban ügyek százaival terhelt bíró számára az első természetes reakció, hogy miért dolgozzak én az ügyvéd helyett?

Miért nem követelhetem meg azt, amit a törvény számomra lehetővé tesz? Éppen emiatt a közelmúltban jelentős számú ügyben formai okok miatt visszautasították a keresetlevelet. A jogászvilág pedig kétségbe van esve. Sokan nem értik, hogy mi történik.Nem tudják az ügyeiket a bíróság elé vinni. Talán, ha a bírák korábban jobb körülmények között ítélkezhettek volna, akkor most méltányosabbak lennének a formai követelmények megítélése kapcsán.

O. B.: Minek a hozománya a mostani állapot? A 20. századi kicsit megkésett vagy be nem fejezett polgárosodásból maradt ránk, vagy a 40 évig tartó kommunizmus öröksége ez inkább? Úgy látom, hogy a bírói kar pozitivizmusa nemcsak egyfajta védekező mechanizmus, hanem mára már általános jelenséggé és jellemvonássá vált.

D. P.: Szerintem történetileg mások voltak a magyar jogászok. Példaként említhetném Egyed Istvánt, Mailáth Györgyöt, vagy épp Juhász Andort. Ha végigtekintünk életpályájukon, azt láthatjuk, hogy igenis érvényesítették az értékrendjüket a pályafutásuk során. A probléma az, hogy erről a második világháború utáni hosszú évtizedek alatt leszoktatták a bírókat. Ráadásul a bírók a kommunista ideológia elleni védekezésként kitalálták a pozitivista megközelítést. Leszoktak arról is, hogy elveket lássanak a törvényi szabály mögé. A jelenleg dolgozó jogászság idősebb generációinem tanultákaz egyetemen a jogi problémák alkotmányos, elvszerű megközelítését. Bizonytalanok a jelenlegi alaptörvényi elvek alkalmazásában. Ezért is választják előszeretettel a formális eljárásjogi megoldásokat, a nyelvtani értelmezés módszerét. Ugyanakkor, akik túl tudnak lépni ezen, azok is nehéz helyzetben vannak, hiszen az Alkotmánybíróság az elmúlt 25 évben nem tudott egy átütő fogalomrendszert megalkotni. Az alkotmányjog a mai napig az egyik legnehezebb tantárgy az egyetemen. Maguk a joghallgatók is nehezen sajátítják el azoknak az alkotmányos értékeknek és elveknek a fogalomrendszerét, amelyek az Alaptörvényt kormányozzák. Előfordul olyan eset is, amikor a bírák igyekeznek elvszerűen ítélkezni, az Alkotmánybíróság mégis „rákoppint” a fejükre, és ellentétes véleményt fejt ki.

A Kúrián egy olyan belső műhelyt alakítottunk ki, ami segíthet a bíráknak.

Olyan szakmai közösséget, amely rendszeren elemzi azokat az alkotmánybírósági döntéseket, amelyek bírósági ítéleteket bírálnak felül. Keressük a bírói gyakorlat és az alkotmánybírósági megállapítások közötti kapcsokat. Úgy látom, hogy ez nem lesz könnyű feladat.

O. B.: Szerintem ehhez a nehézséghez két dolog járul hozzá, ráadásul ezek a tényezők egyenesen összefüggnek. Az egyik az, hogy a világban általában a közjogi megközelítések kapcsán egyre erősebb igény jelentkezik az univerzalizmusra. Fogalmazhatunk úgy, hogy egyre nemzetközibbé válik a közjog is. Ezzel szemben én jellemzően kritikus vagyok, de a tényt mindenképp el kell fogadni. A törekvés lényege az, hogy az alkotmányjogi gondolkodás, az alkotmányjogi elvek gyakorlati érvényesíthetősége alatt ugyanazt értsük Örményországban, Görögországban és az Egyesült Államokban egyaránt. Ez a fajta gondolkodás a globális alkotmányosság vagy többszintű alkotmányosság koncepciója. Akik ebben hisznek, azok talán azt is elfogadják, hogy nem lesz zökkenőmentes a rendszer felállításáig tartó időszak. A másik tendencia, amely az Alaptörvényben is megjelenik – egyébként a többszintű alkotmányosság gondolatával együtt – pedig a következőképpen rajzolható fel: amagyar alkotmányos fejlődés megszakítottságának a helyreállítása és a sebek begyógyítása egyáltalán nem tartozott a rendszerváltozás prioritásai közé. Azért nem, mert a rendszerváltoztatás prioritása az volt, hogy visszatérjünk az egyetemes polgári alkotmányfejlődés útjára. A speciálisan magyar szempontok és magyar polgári közjogtörténet nem jelent meg. Ezzel szemben az Alaptörvényben mintha erős lenne a szándék arra, hogy a magyar alkotmányosság visszataláljon a magyar alkotmánytörténeti útra. A polgári alkotmányfejlődés tehát ugyanazokat a vívmányokat termelte ki szerte a nyugati világban – hatalommegosztás, emberi méltóság tisztelete, jogállamiság –, de más-más jelentéstartammal. Mást jelent a magyar hatalommegosztás, mint ugyanez német vagy brit felfogásban. Érzik ezt a kettős tendenciát a bírók? Egyáltalán, egyet lehet érteni ezzel a helyzetértékeléssel?

D. P.: A törvényhozói célokat valószínűsíthetően az Alaptörvény 28. cikkének legutóbbi módosítása tükrözi leginkább. Úgy tűnik, hogy a közjó elvének megfelelő jogértelmezés igénye egyre erősebb jogalkotói elvárás. Az Alaptörvény legutóbbi módosítása valójában egyetlen értelmezési elvet emel ki az öt Savigny-jogértelmezési elv közül. Új szempontokat közvetít az alkotmánybíróságok gyakorlata is. A bíróságok felé irányuló elvárások is hasonlóak a környező közép-európai országokban, tehát ez nem sajátosan magyar jelenség. Úgy gondolom, hogy türelemre van szükség. Azokban a szomszédos országokban, ahol az alkotmánybíróság nem kellő türelemmel nyúl ehhez a kérdéshez, a problémák inkább csak sokasodnak. Az elmúlt években a Kúrián azt tapasztaltam, hogy a bírák folyamatos közreműködése nélkül nem lehet előrelépni. Minden kihíváshoz meg kell találni a megfelelő embereket. Olyan személyeket, akikben megvan a szakmai hozzáértés, működnek a jogászi tradíciók, rendelkeznek megfelelő értékrenddel, és hajlandóak elgondolkodni a változtatások mikéntjén. Azt hiszem, hogy hasznosabb nagyobb távlatokban gondolkodni. Sajnálatos módon a rendszerváltást követően mintha nem születtek volna meg az erre vonatkozó stratégiák. Mintha csak az utóbbi néhány évben szembesültünk volna ezek hiányával.

O. B.: Ehhez kapcsolódóan feltennék egy provokatív kérdést. A téma valószínűleg azért kemény dió, mert nekünk ezügyben hivatalból nem szabad egyetértenünk. A kérdésem a bíráskodás nyilvánosságához és kritizálhatóságához kapcsolódik. Már kezdő kutató korom óta amellett érvelek, hogy például az Alkotmánybíróság legitimációjának, a döntések előkészítettségének, s úgy általában a bírói döntések presztízsének növeléséhez elengedhetetlen lenne a nagyobb nyitottság, s ezáltal nagyobb kritizálhatóság angolszász mintára. Ott az alkotmánybíróságok rendes bíróságokként működnek, tehát nagyobb a tárgyalásra és a nyilvánosságra való nyitottságuk. Ebből a számunkra furcsa logikából, s az abból kialakult gyakorlatból viszont kibontható az is, hogy a rendes bírói szervezeten belüli döntések közéleti értelemben vitathatóvá tétele, és kritizálhatósága érték is lehet, miközben nyilván ebben benne van az a veszély is, hogy a bíróság a politikai viták kereszttüzébe kerül. Ettől idehaza mindenki úgy fél, mint a tűztől, miközben az Egyesült Államok példáját vizsgálva látjuk, hogy az egyes bírói döntések politikai, ideológiai alapon is vitatottak, de a bíróságokba vetett bizalom így is rettentően erős. Mennyiben támogatható az a felvetés, miszerint a bírósági ítéletek közéleti bírálhatóságát tágítani kellene, nem pedig szűkíteni a hatalommegosztás elvére hivatkozással?

D. P.: Az ítélkezés társadalmi kritikájáról nem lehet lemondani. Végső soron azon lehet lemérni egy ítélet helyességét, hogy annak milyen a társadalmi visszhangja. A társadalom igazságérzetét azonban nem szabad összetéveszteni a véleményformálók által keltett hangulattal. Fontosnak tartom a társadalom visszajelzéseit, hiszen nemcsak a szakmai értékelés a lényeges, hanem a közéleti is. Ahol a határ húzódik, az a bíró személye. A kritikáknak és az észrevételeknek meg kell állniuk az ítéletnél, a jogi dokumentumnál, és nem szabad, hogy a bírát személyében érintse. Tulajdonképpen az igazságszolgáltatás mint hatalmi ág azért különült el a törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, hogy az ilyen személyes jellegű befolyás ne találjon magának utat.

Sokszor persze nehéz a döntést és az ítélkező tanácsot különválasztani, de ha nem tesszük meg, akkor az igazságszolgáltatás és végső soron az egész államszervezet elfogadottsága csorbulhat.

Fontos továbbá, hogy aki egy ítélettel vitázik, azzal ellentétes véleményt fogalmaz meg, mindig számoljon azzal, hogy a bíróságok sem tévedhetetlenek. A bíróságoknak azonban az is dolga, hogy közreműködjenek a társadalmi béke fenntartásában. Ha elvész a közbizalom, ha az emberek már nem várják a bíróságtól a viták feloldását, akkor a konfliktusok az utcára fognak kerülni. Akkor az egész jogrendszer működőképessége válhat kérdésessé. Ma azonban a kritikák ellenére is azt kell mondanom, hogy a magyar jogrendszer működőképes, és kezeli a perekben megjelenő társadalmi konfliktusokat.

O. B.: A rendszerváltoztatást megelőző korszaknak a megkülönböztető jegye volt, hogy nem a jog, hanem a jogon túli informális parancsok, utasítások működtették a rendszert. A rendszerváltoztatás alapja ezzel szemben a jogállam helyreállítása volt, az írott jog elsődlegessé vált. Ez pedig azt hozta magával, hogy egy „törvénygyárrá” alakult az Országgyűlés. Sokak szerint az egyensúly a mai napig nem állt be, s a normaanyag rendkívül soknak mondható. Mit tehet tenni ebben az ügyben?

D. P.: Én a törvényhozói aktivitást nem tartom bajnak. A társadalmat irányító normarendszer akkor átlátható, hogyha nyilvános. Márpedig a demokrácia a jog nyelvén beszél. Ha bonyolultak az életviszonyok, akkor bonyolult a jog is. Ha az ügyvédek és a bírák megfelelő felkészültséggel és értékrenddel alkalmazzák a jogot, akkor nincs probléma.

O. B.: S akkor ezek szerint az, hogy a jogrendszeren belül ennyire domináns a törvényi szint, egy olyan adottság, amit nem szükséges kritika tárgyává tenni?

D. P.: Ez egy politológiai kérdés. A parlament által hozott törvény erősen legitim. Ha a kormányzó hatalom fontosnak tartja, hogy erős, legitim jogforrásokat alkosson, akkor törvényeket hoz. Ha csak igazgatni szeretne, akkor elegendőek a rendeletek. A nagymértékű változásokat törvényekkel kell szabályozni. A kisebb, módosító részletszabályokat elegendő rendeletbe foglalni, tehát a törvényhozói szándék dönti el a formát.

O. B.: A digitalizáció aktualitása kapcsán térjünk egy kicsit vissza a bíróságokhoz! Szükség lesz még egyáltalán a jövőben a bírákra?

D. P.: A digitalizálás egyelőre főleg adminisztratív feladatok kapcsán jelenti a modern technológia alkalmazását. Jelenleg az a fontos, hogy a postásnak nem kell a hivatalos levelet kétszer kivinnie a címzettnek, hanem a bíróság egy gombnyomással át tudja küldeni a hivatalos dokumentumokat a peres feleknek. A bíráknak rövidesen minden lehetséges eljárásjogi helyzetre lesznek elektronikus iratmintáik, olyan adatbázist hozunk létre a Kúria intranetes oldalán, ahol az egész ország szakmai kollégiumainak teljes munkaanyaga elérhető lesz. Korszakváltás történik. A közvetlen emberi kommunikáción alapuló információátadás – ami a bírói szervezetet sokáig jellemezte – ma már kevésbé működik. Generációváltás következik be a bíróságokon, az új generáció személyes kapcsolatai más típusúak. Kevésbé érvényesül a személyesség hatékonysága, ami az idősebb kollégák között még ragyogóan működött.

O. B.: Hogyan lehetne nagyon röviden megfogalmazni a korábban létezett Legfelsőbb Bíróság és a Kúria közti különbséget?

D. P.: Az elmúlt néhány év megmutatta, hogy az a korábbi hozzáállás, hogy megvárjuk, amíg az ügyek eljutnak a Kúriára, és amikor tisztázódtak a dilemma körvonalai, akkor döntsünk, ma már nem tartható. A társadalom nem tolerálja, hogy egy-egy problémakörben a legfelső ítélkező szint 3-4 év után mondja ki a végső szót.

O. B.: Akkor tehát a döntő változás, hogy reaktívból proaktívvá vált?

D. P.: Pontosan!

Kapcsolódó cikkek

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2019. július 29. 20:51
Ne próbálkozz kisember. Jávor feljelentését épp Jávornak nem lehetett kézbesíteni. Kétszer próbálkozott az Ügyészség. Most próbálkozz te.
Tatulus
2019. április 11. 17:37
Nem így van! Belegondolsz, mit idegeskedett szegény tolvaj 12 évig, hogy mennyit kell majd ülnie, meg mi lesz vele? Bizonyára ez az emberbaráti gondolat vezérelte a Bíró urat! Ja, ugye megérted te is? Igazi humánus gesztus! (avagy a hülyék mi vagyunk)
belpestilibsi
2019. február 26. 19:42
"azon lehet lemérni egy ítélet helyességét, hogy annak milyen a társadalmi visszhangja." népbíróságokat ne állítsuk vissza?
Fideath
2019. február 26. 19:42
"azon lehet lemérni egy ítélet helyességét, hogy annak milyen a társadalmi visszhangja." --------------------- Vagyis nem a bizonyítékokon múlik hogy helyes-e az ítélet hanem a társadalmi visszhangon. Ekkora férget. Tehát akkor az hogy nézne ki? Az ítélet után közvéleménykutatást kéne végezni és ha a többség ellenzi akkor vissza kell vonni az ítéletet? Vagy elég ha a falu főterén összegyűlik egy fáklyás tömeg kaszával és majd ők eldöntik hogy mi legyen a bűnöző sorsa? Így lehetne a társadalmi visszhanggal egyetértésben hozni helyes ítéletet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik