Az Obamacare újabb támadások kereszttüzében

2019. május 7. 08:30

A Barack Obama amerikai elnök legjelentősebb hagyatékának számító egészségügyi reform lényegében az utolsó, még hiányzó szelete volt a progresszív törekvéseket megtestesítő roosevelti New Deal-nek. Nem véletlen tehát, hogy még meg sem száradt a tinta a törvényen, azonnal politikai és alkotmányjogi támadások kereszttüzébe került. Ezek a támadások mind a mai napig tartanak. 2018 decemberében egy texasi szövetségi bíró, Reed O’Connor blokkolta a törvényt, míg a kormányzatot képviselő igazságügyi tárca az elmúlt hetekben jelentette be, hogy osztja a bíró álláspontját, és nem fogja tovább védeni a törvényt.

Sok évtizednyi meddő progresszív erőfeszítés után végül Barack Obama elnöknek sikerült megalkotnia – a róla elnevezve Obamacare-ként elhíresült – biztosítási kötelezettséget első ízben bevezető univerzális egészségügyi törvényt Amerikában. Az Obama-elnökség kétségkívül legjelentősebb hagyatékának számító jogszabály sokak, így többek között Sam Tanenhous politikai elemző szerint is a roosevelti New Deal-felfogásban megtestesülő központosított és „gondoskodásra” törekvő szövetségi állam utolsó hiányzó szeletét jelenti. A törvény már a 2010. márciusi elfogadása óta folyamatos és heves egészségpolitikai, ideológiai és alkotmányjogi támadások középpontjában áll. Republikánusok, konzervatívok, valamint libertariánus szervezetek egyaránt a törvény egészének vagy pedig bizonyos kulcsjelentőségű rendelkezéseinek hatályon kívül helyezésére, illetve az anyagi források elvonására törekszenek. Az egészségpolitikai kritikák középpontjában leginkább az árak átláthatatlansága, valamint a szolgáltatások hiányosságai állnak, míg a közjogi támadások gerincét az jelenti, hogy a nemzeti kormányzatnak nincsen alkotmányban biztosított jogosultsága az egészségbiztosítási kérdések szövetségi szintű szabályozásához, ami így sérti a tagállami autonómiát, valamint az emberek önrendelkezéshez fűződő jogát.

A törvényt kifogásolók az érveiket egyidejűleg próbálják mind a Kongresszusban, mind pedig a bíróságok előtt érvényesíteni. Ennek megfelelően 2011 és 2018 között a republikánus többségű Képviselőházban 70-nél is több kísérletet tettek az Obamacare visszavonására vagy legalábbis módosítására. A törvény egészének hatályon kívül helyezése hol a Szenátus egyetértésének hiányában, hol pedig még Barack Obama elnök vétóján bukott meg. Donald Trump elnök hivatalba lépésének első napján hiába hirdette ki elnöki rendeletben az Obamacare teljes felülvizsgálatának szándékát, arra vonatkozóan még mind a mai napig nem sikerült egységet kovácsolni a Kongresszusban. Az itt zajló politikai karakterű törekvésekkel párhuzamosan a szövetségi bíróságokon közel 30 állam – vagyis a tagállamok többsége – alkotmányjogi kifogásokat terjesztett elő, amelyekben elsősorban a megosztott szuverenitás, a tagállami autonómia elvének sérelmére, illetve ennek alapjaként arra hivatkoztak, hogy az államközi kereskedelem klauzulája nem nyújt felhatalmazást arra, hogy a szövetségi kormányzat biztosítás megvásárlására kötelezze a lakosságot. Eszerint pedig az alkotmányjogi kifogások középpontjában az úgynevezett individual mandate vagy individual shared responsibility payment, vagyis a biztosítás megkötésének elmaradása miatti bírság állt. A konzervatív többségű legfelső bíróság 2012 júniusában ugyan 5:4 arányban döntött, ám sokak meglepetésére nem a törvény alkotmányellenessége mellett. A bírák többsége ugyan valóban nem fogadta el, hogy az államközi kereskedelem klauzulája alapján lehetőség nyílik az egészségbiztosítás szövetségi szabályozására, de John Roberts legfőbb bíró a szó szoros értelmében megmentette a törvényt azzal, hogy az általa fogalmazott többségi vélemény a biztosítás megkötésének elmaradásaként kilátásba helyezett büntetést adóként értelmezte. Az adó kivetéséhez pedig a szövetségi kormányzatnak joga van. Míg tehát politikai értelemben az Obama-kormányzat – népszerűségi megfontolásokból – nem adóként alkotta meg, addig alkotmányjogi értelemben a Legfelső Bíróság csak adóként tarthatta hatályban. A rendhagyó ügy fordulatokkal teli bírósági vitájáról, valamint a háttérben megkötött alkukról és kompromisszumokról Joan Biskupic a nemrég megjelent The Chief: The Life and Turbulent Times of Chief Justice John Roberts című könyvében rántja le a leplet. Biskupic elbeszélése szerint Roberts hajlandó volt a progresszívekkel együttműködni a biztosítás megkötésének elmaradásáért kiszabott büntetés megmentése érdekében cserébe azért, hogy az állami forrásokat használó szociális alapú ellátás, az úgynevezett Medicaid kiterjesztésének alkotmányellenességét megállapítsák. Hiába hozta meg azonban ezt a döntését a Legfelső Bíróság, úgy tűnik, a végső szót mégsem ezzel mondta ki.

2018 decemberében Reed O’Conner texasi szövetségi bíró a Texas v. United States ügyben ugyanis – némi fintorral – éppen a Legfelső Bíróság érveléséből kiindulva blokkolta a törvény további alkalmazását. Ennek az volt az oka, hogy a 2017-ben elfogadott adótörvény nulla százalékban határozta meg a Legfelső Bíróság döntésében adóként felfogott – és megmentett – büntetés mértékét. A szövetségi bíró olvasatában azonban a büntetést így már nem lehet adóként értelmezni, ugyanis nem teljesülnek azok a feltételek, amelyeket a Legfelső Bíróság az adóként való értelmezéshez megállapított. Ennek megfelelően pedig az adóztatási hatáskör már nem igazolhatja a szövetségi kormányzat hatáskörét a törvény megalkotására. Mivel a Legfelső Bíróság 2012-es többségi döntéséből az olvasható ki, hogy az államközi kereskedelem klauzulája nem szolgálhat ilyen tárgykörű szövetségi jogalkotás alapjaként, így a rendelkezésnek jelenleg nincsen érvényes alkotmányjogi felhatalmazása. Minthogy pedig a büntetést – vagy az adóként értelmezett büntetést – előíró rendelkezéstől a törvény többi része nem választható el, így a törvény egésze – vagyis mind a kétezer oldalnyi rendelkezés – alkotmányellenes. Az ügyben – és az Obamacare jövőjét illetően – további fordulatot jelent az igazságügyi tárca elmúlt hetekben tett bejelentése, amely szerint egyetért a szövetségi bíróval, és alkotmányellenesnek tartja az egészségügyi törvényt, amelyet – saját „végrehajtói” szerepkörével kissé szembehelyezkedve – tovább már nem véd a bíróságok előtt. Erre válaszként a demokrata többségű Képviselőház a törvény védelmében jelezte a beavatkozási szándékát. A pártok csatája ezúttal is a bíróságok előtt folytatódik, és végül minden bizonnyal a Legfelső Bíróságon köt ki, ahol az ügy legfőbb jogi kérdése az lesz, vajon el lehet-e választani az adóként értelmezett büntetéstől a törvény többi rendelkezését, vagyis az adóként felfogott rendelkezés vagy a törvény egésze lesz alkotmányellenes.

Történelmi távlatban szemlélve érdekes párhuzam lelhető fel a roosevelti New Deal és az Obamacare között. Mindkét törekvést a progresszívok karolták fel, és mindkét esetben a szövetségi kormányzat szerepvállalásának kiszélesítésére és szerepének átformálására törekedtek. Ugyanakkor egészen eltérő konzervatív válasz követte a progresszív törekvések sikerre vitelét az 1950-es években, illetve jelenleg Franklin D. Roosevelt és Harry S. Truman elnökök, valamint az elnökségeik alatt hosszú ideig demokrata többséggel működő törvényhozás New Deal-ként híressé vált államszerkezeti felfogását és reformját a republikánus Dwight D. Eisenhower nem kívánta visszaszorítani, hanem ehelyett – lényegében konzerválva azokat – mindent megtartott. Bizonyos értelemben ez tekinthető a modern amerikai politika egyik legnagyobb fordulatának. Ezzel pedig – akarva vagy akaratlanul – megágyazott a ’60-as évek még erősebb központosítási törekvéseinek Lyndon Johnson elnökségének időszaka alatt. A New Deal-fordulat ezen eisenhoweri konzerválása vezetett a konzervativizmus radikalizálódásához az ’50-es évek derekán, élén William F. Buckley-val, akinek a szemében Eisenhower ideológiai értelemben árulóvá vált. Ugyanakkor szemben az ’50-es éveket jellemző megalkuvással, a mai republikánus politika és konzervativizmus immáron közel tíz esztendeje – ideológiai és alkotmányjogi megfontolások miatt – egyidejűleg számos fórumon folyamatosan küzd a szövetségi hatalmat túlzott mértékben és alkotmányellenesen kiszélesítő Obamacare-rel szemben. A jelenkori republikánus politika tehát a korábbiakhoz képest sokkal kevésbé elnéző a progresszív térnyeréseket illetően, és ennek megfelelően az Obamacare régóta kifogásolt rendelkezéseinek is további alkotmányossági vitákkal kell szembenéznie.

 

A szerző Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója.

A bejegyzés trackback címe: https://precedens.mandiner.hu/trackback/141366

Ajánljuk még a témában