Választási reform készül Hollandiában

2019. július 10. 13:56

A választók úgy érzik, nem képesek érdemben befolyásolni a politika irányát, ezért a holland belügyminiszter reformokat helyezett kilátásba. A terveket kidolgozó tanácsadó testület szerint a cél az egyéni jelöltekre leadott szavazatok súlyának növelése.

Kasja Ollongren holland belügyminiszer egyre inkább elkötelezett a holland választási rendszer reformja mellett. A terveket a kormány is támogatja, így a következő választásokat már az új rendszerben szervezhetik meg. 

Vox Populi

Az NL Times holland kormányzati forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a reformtervek kidolgozása már jóval korábban megkezdődött. A tervekért felelős bizottság már 2018 decemberében arra a következtetésre jutott, hogy a holland polgárok elégedetlenek politikai preferenciáik érvényesülésével. Ezért a bizottság 83 javaslatból álló intézkedéscsomagot vázolt fel a választási rendszer reformjára vonatkozóan. 
A javaslatok lényege, hogy az egyéni jelöltekre leadott szavazatok nagyobb súllyal esnének latba a jövőben, így több egyéni jelölt juthat be a holland parlament két házába. Emellett a javaslat lehetővé tenné a tisztán pártlista alapú szavazást is. 

Nem adják ingyen a mandátumot

A fenti javaslatok jelentős változásokat hoznának a kifejezetten arányosságra törekvő holland választási rendszerben, hiszen az egyéni jelöltek súlyának növelése mindig a hatékonyság (tehát a kormányozhatóság) irányába tett lépés. A javaslat ezért szigorúbb feltételeket szabna az egyéni jelöltek indulásával kapcsolatban: a képviselőjelölteknek nagyobb indulási díjat kellene fizetniük, és több ajánlólevél lenne szükséges az induláshoz, ha a reformok valóban hatályba lépnek. 

Ollongren szerint ezenkívül szükség van a holland felsőházi képviselők hivatali idejének megváltoztatására is. Jelenleg négy évre választják mindkét ház tagjait, Ollongren azonban a felsőházi képviselőket 3 évente mérettetné meg. A miniszter szerint így a politikai pártok kénytelenek lennének jobban figyelembe venni a választók akaratát egy-egy parlamenti cikluson belül is. 

 

A bejegyzés trackback címe: https://precedens.mandiner.hu/trackback/141772