A demokraták semmibe veszik az USA alkotmányát

2019. december 4. 17:32

William Barr
New York Post
Az úgynevezett progresszívek a politikát vallásuknak tekintik. Úgy vélik, hogy „szent küldetésük”, hogy az állam kényszerítő erejének felhasználásával az embert és a társadalmat a saját képükre formálják.

„A 60-as évek közepe óta folyamatosan csökken a végrehajtó hatalom befolyása, amely folyamat Watergate-ügy után felgyorsult. Az elnök azon cselekvőképessége folyamatosan csökken azokban az ügyekben, amelyekben egyébént mérlegelési jogkörrel rendelkezik, hiszen a többi hatalmi ág folyamatosan korlátokat állít az elnök elé.”

„(…) a baloldali ellenállás célja a normák szisztematikus megsemmisítése és a jogállamiság aláásása. Az úgynevezett progresszívek a politikát vallásuknak tekintik. Úgy vélik, hogy „szent küldetésük” az Az úgynevezett progresszívek a politikát vallásuknak tekintik. Úgy vélik, hogy „szent küldetésük”, hogy az állam kényszerítő erejének felhasználásával az embert és a társadalmat a saját képükre formálják, a tökéletesség elvont eszméje szerint. Hajlandóak bármilyen eszközt felhasználnak a pillanatnyi előny elérése érdekében, függetlenül a járulékos következményektől.”

„Ezzel ellentétben a konzervatívok hajlamosak megfontoltabb politikai taktikát alkalmazni, és ritkán érzik úgy, hogy a célok igazolják az eszközöket. Ennek így is kell lennie, azonban nem szabad elfeledni azt a tényt, hogy ez a megközelítés hátrányos helyzetbe hozza a konzervatívokat, amikor egy progresszív „szent háborúban” állnak szemben. Különösen abban az esetben, amikor egy szélsőséges pártállású média súlya alatt kénytelen helyt állni.”
 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a Precedens rovat kiváló.
William Barr: szuper.
Excerpted from Attorney General William Barr’s recent lecture at the Federalist Society’s 2019 National Lawyers Convention.
MAGYAR
Kivonat a William Barr főügyész nemrégiben tartott előadásáról a Szövetségi Társaság 2019. évi Nemzeti Ügyvédi Konferenciájáról.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés