A „szolidaritás” az uniós bürokraták új jelszava a tagállami szuverenitás ellen

2020. március 9. 18:41

Krisztina Koenen
A szolidaritás mint jogi norma az Európai Uniós Bíróságának (EUB) értelmezésében kiüresíti a nemzetállamok szerepét.

A jogállam szétrombolásához vezet, ha általános értékekből jogi normákat fabrikálnak. 

2017 decembere óta folyik az az eljárás az EUB előtt, amely Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen folyik szerződésszegés miatt, pontosabban amiért „vonakodnak egy hatályos uniós intézkedést végrehajtani”, amellyel amúgy nem értenek egyet. A szóban forgó intézkedés a Tanács két 2015 nyarán elfogadott határozatát jelenti, amelynek értelmében 40 ezer, illetve később további 12 ezer migránst kellene felségterületükre beengedni. A bírósági eljárásban a legkisebb jelentőséget sem tulajdonítják annak a ténynek, hogy az áttelepítést szükségessé tevő „vészhelyzetet” a német politikai vezetés okozta, és úgy tekintenek rá. mint egy természeti katasztrófához hasonlatos adottságra.

(…)

Még veszélyesebb azonban az az irány, amit az uniós főügyész, Eleanor Sharpston jelöl ki, amikor indítványában a szolidaritás jogi normává történő alakítását javasolja, vagyis alkotmányos szintre emelné azt. Azt állítja, hogy a szolidairitás mint norma komoly hagyományokkal rendelkezik az EU-ban, ami semmiképpen nem felel meg a tényeknek. Épp ellenkezőleg: a kötelező kvótarendszerrel éppen hogy új korszak kezdődött el. 

(…)

A rendszerváltozás előtti kommunista rendszerek által uralt országokban is létezett a szolidaritás kötelezettsége – önkéntességről természetesen nem volt szó – amelyekre hivatkozva aztán olyan akciókat lehetett végrehajtani, mint Csehszlovákia 1968-as kollektív megszállása. Ugyanígy kiterjesztették a „szolidaritás” kötelezettségét mint ürügyet olyan „harmadik világbeli országok” esetében is, amelyekben a Szovjetunió politikai érdekeit követve be akart avatkozni. A 68-as baloldali értelmiség ennek nyomán kezdte használni az „Éljen a nemzetközi szolidaritás” csatakiáltást távoli diktatúrák támogatása érdekében, amelyek erénye az volt, hogy kellően Amerika-ellenesek. A „szolidaritás” azóta tartozik a baloldaliak és univerzalisták „zsákmányfogalmai közé”, ahogy Arnold Gehlen nevezte azokat a kifejezéseket, „amelyek mindenfajta ellenkezést azonnal elnémítanak”. 
 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés