Az immunitásigazolványra senki sem áll készen

2020. május 7. 18:05
Világszerte egyre nagyobb sajtófigyelmet kap az az elképzelés, miszerint a koronavírus-fertőzésen átesett állampolgárok az erről szóló igazolvány („digital immunity pass”) birtokában újra szabadon mozoghatnának a világban. Az ezzel kapcsolatos aggályok azonban messzemenően meghaladják a megvalósítással járó potenciális előnyöket.

Az immunitásigazolvány (nevezzük így) a „szerencsések” számára egyfajta „gyorsítósávként” funkcionálna a fizikai világban való létezésük során, annál is inkább, mivel a szakértők szerint még a nagyjából 60 %-os átfertőzöttséggel egyenlő nyájimmunitás eléréséig is hosszú időnek el kell telnie.

A társadalom túlnyomó része tehát még nem lenne jogosult erre az igazolványra. 

Már csak azért sem, mert a tudósok ma még arról sem győződtek meg teljes mértékben, hogy az emberi szervezet egyáltalán képes-e a koronavírussal szemben olyan antitesteket termelni, ami akár csak időleges védelmet képes biztosítani az immunrendszer számára a fertőzéssel szemben. 

Ha ez a kérdést sikerülne megválaszolni, az egyik lehetséges megoldás szerint az immunitásigazolványra az az orvosi teszt tenné jogosulttá az embert, amely az antitesteket az adott személy esetében kimutatja.

A páciens (ügyfél) személyazonosságához erre tekintettel rendelnének aztán egy QR-kódot - tehát a tulajdonképpeni immunitásigazolványt -, 

amelyet állami szerv – például az egészségügyért felelős minisztérium – állít ki, időbélyeggel és a szükséges elektronikus tanúsítványokkal ellátva.

Ahhoz, hogy az immunitásigazolvány ne privilégium, hanem a rendes állampolgári ügyintézés szélesebb körben elterjedt velejárója legyen, természetesen kiterjedt és következetes tesztelés szükséges. Talán emiatt is, de például Németország, az Egyesült Királyság, de még a későn eszmélő Amerikai Egyesült Államok is azon van, hogy minél pontosabb képet kapjon az átfertőzöttségről. 

Vannak olyan országok is, ahol az immunitásigazolvány már ma is jelen van: Kínát kötelező megemlíteni a sorban, ahol a koronavírus-járványból levonható következtetéseket összevezették a már meglévő elektronikus szociális pontszámrendszerrel, s az állam színkódok útján különbözteti meg az igazoltan fertőzött és az egészséges állampolgárokat egymástól (más-más jogosultságokat rendelve egyik vagy másik kategóriához).

Kínában az embereknek az autoriter politikai rendszer miatt nincs választásuk, adottságként kell, hogy tekintsenek a bevezetett rendszerre. Chilében ellenben – ahol az immunitásigazolvány koncepcióját már szintén ismerik – a páciens választ, hogy igazolt felépülés esetén kéri-e az igazolványt. 

Az immunitásigazolvánnyal kapcsolatban azonban számos aggály felmerül – nem egy közülük jogi természetű. Az igazolvány előfeltétele ugyanis nyilvánvalóan a tesztelés, csakhogy ma még a legpontosabb Covid-19-tesztek esetében is túl magas a hibázási arány ahhoz, hogy a teszthez kézzel fogható jogosultságok fűződjenek. Képzeljük csak el: ha valaki fals negatív eredményt kap, úgy érintkezhet másokkal, hogy közben aktív fertőző; ha pedig az eredmény fals pozitív, akkor pedig olyan jogosultságoktól esik el, amelyek – mint a Covid-19-re igazoltan immunis állampolgárt – alanyi jogon megilletnék.

A kérdőjelek száma tehát az immunitás kapcsán igen nagy. Létezik-e egyáltalán immunitás, s ha igen, meddig tart? Hogyan lehet a vírus és az emberi szervezet biológiai természetét összevezetni egy adminisztratív aktus hatályával? Ha ez megtörténik, nem alapozz-e meg egy „felsőbb- és az alsóbbrendű állampolgár” közötti, biológiai alapú különbségtételt?

Ha ezek az elvi kérdések egyáltalán megválaszolhatók, még mindig ott van az adatvédelem kérdése. Az egészségügyi adatok ugyanis különleges személyes adatnak minősülnek, ennek megfelelően különleges jogvédelmet kívánnak meg (magyarán az egészségi állapotra vonatkozó adatokkal való rendelkezés joga szigorúan az érintettet illeti meg) –

az egészségügyi adatokról való lemondás és egy bevásárlás vagy egy moziélmény pedig nehezen hozhatók közös nevezőre

, már ami a horderejüket illeti.

Tulajdonképpen ezeket az aggályokat felismerve állította le Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter az immunitásigazolvány német bevezetését is: a terve ugyanis olyan nagy ellenállásba ütközött, hogy a politikus egyelőre visszavonta a javaslatot (megjegyezte ugyanakkor, hogy az erről szóló vitának – nyugodtabb körülmények között – helye van a társadalomban).

A koncepció Németországban egészen a jogszabálytervezet szintjéig eljutott, amit végül Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) torpedózott meg. Az SPD saját sikereként könyvelte el az akciót, érvelését arra alapozva, hogy ma még nem lehet teljes bizonyossággal megmondani, hogy ki immunis és ki nem, ez pedig jogbizonytalansághoz vezetne. Az SPD társelnöke, Saskia Esken Twitteren az adatvédelem és a diszkrimináció kérdéskörét hozta fel az immunitásigazolvány elleni legfőbb érvek gyanánt.

Hasonló álláspontra helyezkedett egy hamburgi adatvédő, Johannes Caspar is: állítása szerint az igazolás bevezetése jogpolitikai szempontból még akkor is helytelen, ha egyébként az ahhoz szükséges tényleges előfeltételek rendelkezésre állnának. Caspar rámutatott:

az igazolás kizárná a közéletből mindazon embercsoportokat, akik az immunitást nem képesek hitelt érdemlően igazolni.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés