Háború a médiával

2020. május 15. 10:34

Janez Janša
Tanmese rólunk, langyos vízben főzött békákról és a halálos fenyegetésekről.

A szerző Szlovénia miniszterelnöke.

 

„Egyéni háború a médiával szemben nem létezik, ahogyan nincs olyan sem, hogy valaki egyénileg háborúzzon egy ország hadseregével.”

Nagyon valószínű, hogy sokszor hallották már azt a mondatot, miszerint „a médiával folytatott háborút nem lehet megnyerni”. Ez az egyike azoknak az „elterjedt” frázisoknak, amelyeket a legtöbb ember jóhiszeműen ismételget, anélkül, hogy feltennék maguknak a kérdést, miről is beszélnek. Ha tüzet raknak egy üst alá, és békát dobnak a forrásban lévő vízbe, az azonnal kiugrik onnan. Ha azonban langyos vízbe dobják, és lassan melegítik, akkor benne ragad az üstben, amíg a keserű vég el nem éri.

Én is a médiával folytatott háborúról szóló népszerű mondat ismételgetői között voltam mindaddig, amíg egy bölcs emberrel nem találkoztam hét évvel ezelőtt Berlinben: az elhunyt német kancellár, Helmut Kohl régi barátjával. Egy kerekasztalbeszélgetés megkezdésére várakozva beszélgetésünk során ezt a kifejezést használtam, mire ő felhúzta a szemöldökét. „Az ókori Rómában a fiatal légiósokat arra tanították, hogy a római légiók által keltett félelem lándzsáiknál és kardjuknál is erősebb fegyver” – kezdte tanítását a bölcs.

Majd folytatta a régi történelmi leckét (összefoglalás jegyzetből). „Ezért a kereskedőik és az utazóik az akkor ismert világban mindenfelé szándékosan azt a hírt terjesztették, hogy a római légiók legyőzhetetlenek. Valóban rendkívül fegyelmezettek, képzettek és jól felszereltek voltak, de semmi esetre sem legyőzhetetlenek. Legyőzték őket a kelták, a germánok, a karthágóiak, a perzsák és még sokan mások, de csatáikat ennek ellenére mindig győzelemként dicsőítették otthon és a világ minden táján. És sok római hitt a legyőzhetetlenségükben még akkor is, amikor maguk a pretoriánusok „barbárokat” neveztek ki császároknak, miközben a birodalom rothadt saját dekadenciája miatt. Igaz, akkoriban nem ismerték az internetet.”

„Hasonló a helyzet a médiával, és különösen azokkal a médiumokkal, amelyek elsősorban propagandaeszközök, ahelyett, hogy az igazság tükrei lennének” – tért a lényegre. „Az ilyen médiaorgánumok monopoljogot szereznek a tudás és a megítélés felett. Kritizálnak, de nem bírják, ha őket kritizálják. Semmiben sem szabad nekik ellentmondani. Még kevésbé a tulajdonosaiknak vagy uraiknak. Csak egyetérteni szabad velük. Egyébként beszámíthatatlannak nyilvánítanak, kigúnyolnak, és karaktergyilkosság áldozatává tesznek. Ha nem hagyod magad, ha védekezel, és nem adod meg magad, támadással vádolnak. Fordítanak egyet. Egyszerre csak azzal vádolnak, hogy te támadod őket, rád sütik, hogy hogy te viselsz hadat ellenük. 

„Barátom, Helmut Kohl azután vált a célponttá, hogy kijelentette, nem olvas újságot” – folytatta. „Egy interjúban azt mondta, hogy az újságok arról írnak, ami már megtörtént, és őt elsősorban a jövő érdekli, kevésbé a múlt, ezért nem olvas újságot”. Rámásztak, különösen a baloldali Spiegel, és végül elkezdték minden lehetséges dologgal vádolni. A barátai is figyelmeztetni kezdték, hogy hagyja az egészet, mert a médiával folytatott háborút nem lehet megnyerni. Erre ő visszakérdezett, „Ismernek-e valakit, aki úgy nyert, hogy megfutamodott?”

Később a kerekasztal során, amelyen sok értelmiségi vett részt a világ tájáról, ugyanezt a témát nyitottuk meg, és több órás vita után a következőket állapítottuk meg:

1. Az a média, amely az igazságot követi (ez már alapból előfeltétele annak, hogy cikkek vagy írások gyűjteményét „médiának” lehessen nevezni), a vele szemben felhozott kritikát soha nem fogja a sajtó/médiaszabadság elleni támadásként, vagy a média elleni háborúként értékelni. A kritikát megjelenteti, és azt tényekkel igyekszik cáfolni. Ezek hiányában a szerkesztőség elnézést kér, és a károkat kijavítja. Ha egy „médiaorgánum” másképp viselkedik, akkor az nem a médium, hanem valamilyen szűken szabott, partikuláris érdek nyúlványa, de semmiképpen sem a szabadság és demokrácia pillére.

2. Ha valakit hamisan sároznak be, és a megtámadott nem védi meg magát arra hivatkozva, hogy „nem érdemes a médiával vitatkozni”, akkor a csatát már a legelején elvesztette. Ha arra hagyatkozik, hogy igazát a bíróság előtt védi meg, a média karaktergyilkosságának áldozata néhány hónap pereskedés elteltével (nyugaton néhány hónap, Szlovéniában pár év, Kínában pedig soha) meglepve veszi majd észre, hogy az őt kivégző média a legkevésbé szembetűnő helyen vagy időben tette közzé a javára hozott ítéletet. A többi sajtóorgánum pedig többnyire elhallgatja, mondván, hogy nem az ő ügyük.

3. A hamis vagy manipulatív beszámolók kritikáját háborúnak nyilvánítják, amely már elnevezése miatt is megrázza a köznapi embert. Ezután még arra, akit a média kikészített, azt is ráaggatják, hogy ő vív háborút a médiával. A „közvélemény” langyos vízben főzött része bölcsen rábólint, mondván: „A médiával folytatott háborút nem lehet megnyerni”.

Azt a foglalkozási csoportosulást, amelyet a nyugati civilizációban eleinte a hetedik erőnek, majd a negyedik (nem megválasztott) hatalmi ágnak, végül a politikai korrektség erkölcsi döntőbírójának neveztek, egyre nehezebb valamiféle jónak elfogadni, mert valójában már sem az első, sem a második, sem a harmadik megfogalmazás nem illik rá. Ez a nyilvánosság számára is egyre világosabbá válik. A modern társadalom két történelmi „kiegyenlítője” – az oktatás és az internet – drasztikusan pusztítja az orwelli társadalom kialakult bálványait, és olyan reményeket kelt, hogy a nyugati civilizáció nem fogja megtapasztalni a Római Birodalom végzetét. A világ újfajta „tudástárai”, amelyek valós időben több millió ember számára elérhetőek, nagyon megnehezítik a „tudás” nemzeti, regionális és globális irányítását. Az internet mindenkinek ad egy kis médiahatalmat, amely az ismeretekkel és az információk azonnali ellenőrzésének lehetőségével együtt súlyosan korlátozza a média monopóliumokat. A médiamonopóliumok modern „gyógymódja” tehát továbbra megköveteli a konkurenciát és a szabad internetet a médiatérben."

Több mint örvendetes volna Szlovéniában is egy ilyen vita a médiaszabadságról és a „médiaháborúról”.

2016 júliusában, a republikánus párt kongresszusán találkoztam a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) kollégájával, a választási kampányok elemzésével foglalkozó ismert szakértővel. Nagyon pesszimista volt. Jelöltjének, Donald Trump elnökválasztási győzelmi esélyeiről még azt is mondta, hogy nincs valódi remény és a jelölés ártani fog a pártnak a párhuzamosan zajló kongresszusi választásokon és az egyes államokban. Persze nem felejtette el hozzátenni, hogy az Egyesült Államok 300 legnagyobb médiaszervezete közül csak három támogatja Donald Trumpot, de jelöltéségére a legnagyobb veszélyt a tweetjei jelentik. A republikánus párt vezetőségének többsége, akikkel azokban a napokban találkoztam, hasonlóan vélekedett.

Mint tudjuk, a 2016. évi amerikai választások nemcsak Donald Trump elnöki győzelmével zárultak, hanem a kongresszusi választásokon és az államok több mint kétharmadában (ahol a választásokat az elnökválasztással párhuzamosan tartották) a Republikánus Párt ünnepelt. Néhány hónappal később kaptam egy belső választási elemzést, amelyet ugyanaz a szakértő jegyzett. Eszerint Donald Trump elnökválasztáson való győzelmének legfontosabb okai többek között a szavazókkal folytatott közvetlen kommunikáció, és főként a Twitteren alkalmazott gyors és érthető reakciók voltak, melyek gátat szabtak az ellenséges média még komolyabb manipulációinak.

Ha a monopolhelyzetű média egy személy, vagy a társadalom egy kisebbségi csoportja ellen lép fel, és az védekezni próbál, az nem médiaháború. Sem nálunk, sem a világ bármely más részén. Csak ennek látszatát keltik. A valóságban nincs erkölcsi tartalom a gyengébbekkel való leszámolásban, csak a privilegizált, monopol helyezettel, sőt az adófizetők pénzével való puszta visszaélésről van szó, valamint a nyilvánosság félrevezetéséről és az igazságtól való félelemről.

Nem létezik az egyén és a média közötti háború, csakúgy, mint ahogy nem létezik háború egyén és egy ország hadserege között sem. A „médiaháború” kifejezés csak részlegesen lehet pontos, ha közel azonos befolyással rendelkező médiaorgánumok egymással szemben harcolnak. Sok nyugati társadalomban ez már évszázadok óta megszokott, így jött létre a verseny és akadályozták meg a monopóliumok kialakulását. A gondolkodó emberek körében, mint amilyennek az újságíróknak is lenniük kellene, nincs értéksemlegesség, hiszen minden normális, értelmes embernek saját értékítélete van. Ezért egy demokratikus társadalomban a különféle értékirányzatoknak minél inkább egyenlő eséllyel kell rendelkezniük elképzeléseik kifejezésére és védelmére. A médiaverseny minden másnál fontosabb, illetve a demokratikus társadalmi rend és általában a szabad társadalom előfeltétele.

Tehát az egyén tényleg nem nyerhet háborút a médiával szemben, mert ilyen háború nincs, és soha sehol sem volt. De a hazugság monopóliumai megtörhetők. Ez nemcsak, hogy lehetséges, hanem nélkülözhetetlen bármely nemzet vagy ország jobb jövőjéhez. Először is rendkívül egészséges, ha nem nézünk, olvasunk vagy hallgatunk olyan „médiaorgánumokat”, amelyekről már előre tudjuk, hogyan fogják elferdíteni a dolgokat. Ezekkel csak az időt vesztegetjük.

Különösen Szlovéniában, ahol a nemzeti közszolgálati média (RTV Slovenija) vezetése 2020 májusában a következő mondatot írta le:

„A közszolgálati rádió/televízió a szabad társadalom egyik alapja, ezért az RTV Szlovénia elleni támadás a demokrácia elleni támadás.”

32 évvel ezelőtt, 1988 májusában, ugyanebben a házban a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága akkori elnökségének alábbi nyilatkozatát olvasták fel:

„… A Jugoszláv Népi Hadsereg (JLA/JNH) a szabad és független Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (SFRJ/JSZSZK) egyik alapját képezi, ezért az azt érő támadások a szocialista önigazgatás rendszere elleni támadások egyben...”

Képzeljék el, hogy a fertőző betegségekről szóló törvény rendelkezéseit tömegesen megsértő tüntetések margóján, ahol az agresszor Jugoszláv Néphadsereg egyenruhájába öltözött személyek az autoriter Jugoszláv Szocialista Köztársaság zászlóit lobogtatják, és ahol a szociáldemokraták és a Levica képviselői tömeggyilkosok és diktátorok képmását ábrázoló pólókat viselnek (miközben „diktátor kormány” ellen kiabálnak!) a kormány a következő tartalmú közleményt teszi közzé:

„Az alkotmányos eljárásban megalakított, és a választók demokratikusan kifejezett többségi akarata alapján létrehozott szlovén kormány a szabad társadalom egyik alapját képezi, ezért a kormány és a kormánykoalíció elleni támadások a demokrácia támadását jelentik.”

El tudják képzelni a „közszolgálati rádió és televízió” reakcióit? Ha igen, akkor egyértelmű, hogy hol vagyunk, és milyen mélyen romlottak azok, akik bárminemű választások vagy alkotmányos eljárás nélkül, egyben szégyentelenül „a szabad társadalom alapjának” nevezték ki magukat.

Ugyanakkor soha nem kérdezik meg maguktól, vajon hogy érzik magukat a média karaktergyilkosságának áldozatai, illetve azok hozzátartozói. Általuk elítélve és besározva, a médiában kivégezve még az előtt, hogy a bírósági eljárások egyáltalán elindultak volna. Százával vannak, akik még nem is védekeztek, ismertebb esetek Novičtól Radanig, és végül még azok a ritkaság számba menő bírák is, akik a médiagyilkosoktól eltérően mertek ítélkezni. Őket is mind könyörtelenül megszégyenítették pont azok a médiaorgánumok, amelyek magukat szégyentelenül a jogállamiság és a demokrácia védelmezőinek titulálják.

A két legnagyobb, legtöbb adófizetői támogatással és monopol reklámpiaci helyzettel, ill. ennek megfelelően nézőszámmal rendelkező televíziócsatorna is foglalkoztat alkalmas, professzionális és etikus újságírókat, akik szerkesztőségi elnyomás alatt nem tudják kifejezni magukat. Az intoleráns és gyűlölködő alaphangulatot a szerkesztők szűk köre alkotja, akik családi és tőke-kapcsolatban állnak a „deep state” pilléreivel, illetve néhány átlagos és átlag alatti, rövid pórázon tartott újságíró, akik egy normális médiacégnél még a piaci tudósító szintjéig sem jutnának.

A totalitárius rendszerek felemelkedésének gazdag történelme, a fasisztáktól, a nemzeti szocialistákon, a kommunistákon, az iszlamistákon át a posztkommunista hibridekig (Szolzsenyicin) jól rámutat a veszély nyilvánvaló jeleire:

1. A médiamonopólium, amely az állami szervek kettős mércéjét lehetővé teszi (pl. az állami bankban 1 000 millió eurós pénzmosást egy totalitárius rendszer számára nem vizsgálják, és nem szankcionálják, de az azt feltáró parlamenti bizottság elnökét kikérdezik);

2. Hamis kép terjesztése az ország helyzetéről, ahol saját cselekedeteiket és szándékaikat másokra kenik;

3. Támadása és hiteltelenítése mindannak, ami a demokratikusan megválasztott hatalom számára lehetővé tenne bármilyen sajtó, diplomáciai vagy nyilvános védekezést, arra kényszerítve a megtámadottat, hogy ne is védekezzen.

4. Vészhelyzet okozása bármilyen áron. Különösen a c. pont (sic) kulcsfontosságú ebből a szempontból. Egyszerűen szólva mondhatnánk: „Dobd el a fegyvered és megkegyelmezünk.”

Vagy: „Ne küldj levelet, és nem lesz gond. Ne nevezz ki felügyeleti tagot az RTV tanácsába, bár ez téged törvény szerint megillet, mert az médiapogromhoz fog vezetni. Hagyd abba a tweetelést, és senki nem fog támadni.”

Tényleg?

Könyörtelenül megtanított bennünket a történelem arra, hogy az eredmény rendszerint épp az ellenkezője. A totalitaristák először mindig lefegyverezték ellenfeleiket, majd lelőtték őket. A médiában és fizikailag. Először az első, majd a második. Először megszégyenítés, majd likvidálás. Ha szükséges, fizikailag is. Lehet, hogy a langyos vízben észre sem vették, hogy az RTV Szlovénia, a POP TV és az ugyanazon rajhoz tartozó többi „média” a baloldali rendezvényeken elhangzott halálos fenyegetéseket és gyilkossági felhívásokat valamiféle „normalitásként”, sőt magától értetődőnek tekintik. Ebben sok alapvetően jószándékú és istenfélő egyén segíti őket, akik azonban nem akarják nyilvánosan felfedni kilétüket, és a bátorságuk hiányára mindkét oldalon felmentést keresnek. Mindaddig, amíg nem kerülnek a kerekek közé, ami előbb, vagy utóbb mindenkivel megtörténik, ha valóban becsületesen és a köz érdekében akar dolgozni.

Tehát ne várjanak tovább, itt az idő. Az üst alatt már rendesen befűtöttek.

És a valóságban Önöket főzik, nem a kormányt. Világjárvány idejét éljük. Szlovénia sikeresen kezelte az első hullámot a lakosság túlnyomó többségének rendkívül felelősségteljes magatartása, az orvosok és ápolók áldozatos munkája és a kormány sürgős intézkedései által. Tegyünk meg mindent, hogy elkerüljünk egy újabb járványhullámot. Ez szinte teljes egészében a felelősségteljes magatartásunkon múlik. Egy maroknyi felelőtlen ember veszélyeztethet mindenkit. Ezen kívül elkerülhetetlenül jön a következő, sokkal nagyobb válsághullám. A recesszió. Csak közös erővel tudjuk megakadályozni annak legpusztítóbb következményeit.

Szlovénia képes erre, azonban nem megosztottságban. Ezért aktív, a közjót szolgáló erőfeszítésekre van szükség és erős hangra, hamis „politikai korrektség” nélküli hangra, valamennyi egyén hangjára a bujtogatók és további vészhelyzetek és felelőtlen magatartás ellenében.

(A szöveg a szlovén kormány honlapján jelent meg eredetileg szlovén és angol nyelven.)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 39 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valóban minket akarnak főzni. De mi tapasztaltak vagyunk és a langyosból kiugrunk:-)))
A ballib és a médiája meg vissza akar tuszkolni.... nem fog menni nekik!

Ez jó, ez nagyon jó!

Már elkéstek vele. Ő vezényelte a szlovén nemzeti erőket a jugoszláv gyarmatosító erők ellen.

Teljesen igaz, amit állít és nagyon meg kell szívlelni: a Soros nevű Sötét Erő nem változott, ma is a 100 éve kipróbált módszer szerint jár el:
"A totalitaristák először mindig lefegyverezték ellenfeleiket, majd lelőtték őket. A médiában és fizikailag. Először az első, majd a második. Először megszégyenítés, majd likvidálás... Ebben sok alapvetően jószándékú és istenfélő egyén segíti őket, amíg nem kerülnek a kerekek közé, ami előbb, vagy utóbb mindenkivel megtörténik, ha valóban becsületesen és a köz érdekében akar dolgozni.

Tehát ne várjanak tovább, itt az idő... "

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés