Kína ügye megosztja Amerikát és Európát

2020. július 1. 18:07

Jochen Bittner
A Nyugatnak erősítenie kell a stratégiai gondolkodáson

"Miközben Merkel asszony azt igyekszik nyomatékosítani, hogy Európának a saját kezébe kell vennie a sorsát – ami egyébként burkolt geopolitikai emancipációként is felfogható az Egyesült Államokkal szemben – azt is alázta, hogy az Európai Uniónak egységet kell mutatnia Kínával szemben.

Ezt sokkal könnyebb mondani, mint végrehajtani. Európa két rivális – a harcias Egyesült Államok és a tolakodó Kína – szendvicsébe kényszerült; két olyan nagyhataloméba, amelyek igencsak lekicsinylőek a multilateralizmussal kapcsolatban, és a kereskedelmet tulajdonképpen háborús eszközként használják fel. Ez pedig nem segít annak a Kontinensnek [Európai Uniónak] sem, ami folyamatosan arra törekszik, hogy megtalálja az egyensúlyt a kényszerítő stratégia és a gazdasági érdekek érvényesítése között, a 2. világháború óta tapasztalt legrosszabb gazdasági hanyatlását kellős közepén.

Szerencsére a hatalom ma kereskedelmi mutatókban és nem a robbanófejek számában mutatkozik meg. Jelenleg mind Amerika, mind pedig az Európai Unió eredménytelenül próbálja elérni Kínát: az Egyesült Államok folyamatosan kereskedelmi háborúval fenyegeti az országot, Európa pedig nemzetközi együttműködésért könyörög.

A Nyugatnak erősítenie kell a stratégiai gondolkodáson. Van is erre mód: Amerika harciasságának és Európa baráti nyitottságának elegáns kombinációja megoldást jelenthet."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés