Cikkajánló: konzervatív fordulat a brit ifjúság körében

2020. július 20. 15:14
A University of London egyik kutatója állítása szerint a Z-generáció – legalábbis brit – tagjai elfordultak a baloldali eszméktől, s a fiatalok közül egyre többen támogatják a konzervatív politikát. 

Mit jelenthet a fiatalok jobboldali fordulata?

Eric Kaufmann politológus szerint az Egyesült Királyságban a 18 és 22 év közötti fiatalok közül egyre többen fordulnak a konzervatív politika irányába. Ez annak tükrében érdekes, hogy, míg

a 22 év alatti fiatalok körében rendkívül népszerű a Konzervatív Párt,

az Y-generáció fiataljai (vagyis az 1980 és 1995 között születettek) inkább a baloldali eszmék irányába mutatnak nyitottságot. 

A kialakulóban lévő generációs különbségek élesen szembe mennek azzal a toposszal, hogy fiatal korban inkább a baloldali, míg idősebb korban inkább a jobboldali politikai irányzatok a népszerűbbek - egészen a Z-generáció megjelenéséig, világít rá Kaufmann, hangsúlyozva, hogy egy 18 éves brit politikai meggyőződése javarészt az idősebb, jobboldal felé hajló korosztályokéhoz hasonlítható. 

Ezt egyébként a YouGov brit közvélemény-kutató cég 2020 júniusában közölt adatai - és a British Election Study (BES) - is alátámasztják:

míg a 26 éves korosztály 27%-a támogatja a jobboldali politikát, a 18 évesek körében ez az arány már 39%. 

Tekintettel arra, hogy hasonló mutatót a 40 évesek körében mértek (40%), legalábbis arra lehet következtetni, hogy a Z-generáció tagjai a fiatal korcsoporton belül egy, a róluk a közfelfogásban élőtől teljesen eltérő nézőpontot képviselnek. Ennek kapcsán Kaufmann azt sem zárja ki, hogy a jobboldali eszme „előretörése” a liberalizmus nyugati felsőbbrendűségét hirdető baloldali erők visszaszorulását eredményezheti. 

A Z-generáció közvetítésével ugyanis a brit fiatalok visszataláltak a konzervativizmushoz, ami azt jelentheti, hogy

a liberalizmus közel sem játszik olyan meghatározó szerepet a nyugati társadalmakban, mint azt a baloldali erők hirdetik

– írja Kaufmann. 

A Brexit és a polkorrektség lehet az oka 

Ugyan Kaufmann siet rögzíteni, hogy minden korosztály világszemlélete az éppen uralkodó ideológiák, paradigmák, közéleti konfliktusok függvényében változik, arra a következtetésre jut, hogy a konzervatív fordulatot mégsem a 21. század meghatározó társadalmi problémái – pl. gazdasági válság, migráció – idézték elő. 

Kaufmann a most zajló jobboldali fordulat hátterében két meghatározó tényezőt sejt. Az egyik a „Brexit-sokk”, ami a fiatalokra rendkívül nagy hatással volt:

a Konzervatív Párt következetesen a Brexit véghezvitele és hosszú távú sikere mellett kampányolt, míg a Munkáspárt új népszavazás kiírása mellett érvelt. 

A baloldal Kaufmann szerint ezzel vesztettel el a vonzerejét a fiatalok szemében, hiszen olyan kampánycélokat fogalmazott meg, amelyek a demokratikus referendumon kinyilvánított célkitűzéssel ellentétesek. Ezzel szemben a Konzervatív Párt a Brexittel, illetve a kilépés utáni új vízió felvázolásával a sikeresen volt képes megszólítani a legfiatalabb szavazókat is (Kaufmann itt jegyzi meg, hogy az Y-generáció eleve balos tagjai még inkább a Munkáspárt felé fordultak). 

A másik magyarázat a politikai korrektség kérdéskörével kapcsolatos: a Z-generáció tagjait nem hiába hívják a „Jordan Peterson-effektus” letéteményeseinek – rögzíti Kaufmann a Business Insider adataira hivatkozva, mondván, hogy

más fiatal nemzedékekhez képest a Z-generáció választói nagyobb arányban utasítják el a politikai korrektséget.

Ez pedig végső soron arra enged következtetni, hogy az alt-right irányzat rendkívül nagy hatással volt a legfiatalabbak politikai gondolkodására.

Gergi-Horgos Mátyás

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés