A bíróságra is rányomja a bélyegét az amerikai politika polarizáltsága – beszélgetés Russel Wheeler-rel

2020. szeptember 8. 14:50
A bírók kinevezését övező csatározások az amerikai belpolitikai ellentétekben gyökereznek. A Legfelsőbb Bíróság elnöke, John Roberts arra törekszik, hogy megőrizze a bíróságok legitimációját, ennek azonban az az ára, hogy a konzervatívok nem az általuk remélt győzelmeket aratják – mondta el Russel Wheeler, a Brookings Institution szakértője.

A jelenlegi amerikai politikai élet egyik jellemző sajátossága, hogy szinte valamennyi legfelső bírósági kinevezési eljárás keserű politikai csatározásba torkollik. Véleménye szerint mikor vált az elnök és a pártok politikájának szerves részévé a „bírósági politika”? Mi a „bírósági politika” tétje?

Sokan, különösen republikánus körökből úgy vélekednek, hogy a legfelső bírósági és alsóbb fokú szövetségi bírósági kinevezéseket övező viták akkor kezdődtek, amikor a demokrata többségű Szenátus 1987-ben visszautasította Robert Bork-ot, akit Ronald Reagan elnök jelölt a Legfelső Bíróság élére. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy ez egy túlságosan leegyszerűsítő magyarázat. A bírói kinevezéseket övező viták az 1960-as években kezdődő, és azóta egyre jelentősebb méreteket öltő politikai polarizáció részét képezik Amerikában. Ez

a politikai polarizáltság a ’90-es években érte el a bírósági kinevezéseket.

A vitássá tett bírói kinevezések korábban kivételszámba mentek. Warren Harding elnök 1921. június 30.-án William Howard Taft korábbi amerikai elnököt nevezte ki a Legfelső Bíróság élére. A Szenátus még ugyanazon a napon jóváhagyta a kinevezést. Ez ma elképzelhetetlen lenne. Az 1960-as években Lyndon Johnson és Richard Nixon, meglehetősen ellentmondásos elnököknek is valamennyi alsóbb fokú szövetségi bírói kinevezettjét mindösszesen hetek alatt hagyta jóvá a szenátus. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a legfelsőbb bírósági kinevezések ezekben az időkben váltak egyre inkább vitássá. Emellett azt is érdemes megjegyezni, hogy

mihelyst a szövetségi bíróságok olyan területeken hoztak döntéseket, mint az imádság kérdése a közoktatásban, az abortusz vagy az azonos neműek házassága, a kinevezési eljárás is rögtön polarizálttá vált.

Lehet mérni egy-egy elnök „bírósági politikájának” sikerét? Véleménye szerint melyik amerikai elnök folytatott sikeres bírósági politikát?

A szövetségi bíróság alakítása terén elért elnöki siker részben attól függ, hogy az elnök hivatali ideje alatt mennyi olyan üresedés nyílik meg, amelyeket aztán kinevezéssel be lehet tölteni. Az elnökök ugyanis csak akkor tudnak bírókat jelölni, ha van üresedés, jellemzően egy-egy bíró nyugdíjba vonulása miatt. Újabb bírói posztok létrehozására csak a Kongresszusnak van hatásköre. 
Vegyük például a Legfelsőbb Bíróságot. A többi szövetségi bíróhoz hasonlóan a legfelső bírósági bírók is élethosszig tartó megbízatással rendelkeznek. A bírák várható élettartama ugyanakkor hosszabb, mint száz vagy kétszáz évvel ezelőtt. Az utóbbi évtizedekben a bírók tovább élnek és hosszabb ideig maradnak hivatalban, az üresedések pedig ehhez mérten egyre kevesebb alkalommal fordulnak elő. John F. Kennedy és Lyndon Johnson (1961 – 1968) még öt bírót nevezhetett ki. Ugyanakkor a két ciklust szolgáló Bill Clinton, George W. Bush, valamint Barack Obama már csak két-két bírót.

Ugyanez igaz a többi szövetségi bíróságra is. Egyes elnökök több bírót nevezhetnek ki, mint mások. Bár Jimmy Carter elnök (1977 – 1981) esetében egyetlen legfelső bírósági üresedés sem volt, a Kongresszus mégis sok szövetségi bírósági posztot hozott létre mialatt elnök volt. Ennek eredményeként, mikor Carter elnök leköszönt, a fellebbviteli bíróságokon ötből két bírót ő nevezett ki. Eddig Donald Trump elnök örökölte meg a legtöbb üres helyet, részben azért is, mert a republikánus többségű Szenátus Barack Obama elnök kinevezettjeinek csak töredékét erősítette meg. Ennek megfelelően Trump elnök nevezhette ki eddig a fellebbviteli bírók harmadát.

Másfelől persze az is igaz, hogy

a bírók nem minden esetben döntenek úgy az ügyekről, ahogyan az őket kinevező elnökök ezt szeretnék.

A Donald Trump által kinevezett bírók például 2020 júniusában és júliusában a nemi diszkrimináció, a bevándorlás és az elnöki hatalom terjedelmének kérdéseiben is eltértek az elnök preferenciáitól. Ugyanakkor összességében azért mégis elmondható, hogy a szövetségi bírók az előzetes elvárásokkal összhangban döntenek. Az alsóbb fokú bírók esetében az elnök pártjának preferenciái jelentik a legpontosabb előrejelzést, bár ez sem teljesen pontos. Nem lehet ugyanis pusztán az alapján tudni, hogy egy adott bíró hogyan fog dönteni egy konkrét ügyben, hogy ki nevezte őt ki. A részletes társadalomtudományi kutatások ugyanakkor összességében azt igazolják, hogy a demokrata elnökök által kinevezett bírók a republikánusok által kinevezettekhez képest általában „liberálisabb” döntéseket hoznak a véleménynyilvánítás szabadsága, a környezetvédelem és a gazdaságszabályozást érintő kérdésekben. A különbség legkevésbé a büntetőjog és a büntetőeljárásjog területén tapintható ki.

Végső soron természetesen elmondható, hogy az az elnök, amelyik nagyobb számú bírót nevezhet ki – ami nagyrészt tőle független – nagyobb sikerrel gyakorol hatást a szövetségi bírósági rendszerre. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy bár a kétezernél kevesebb tagú szövetségi bíróság valóban sok fontos ügyet dönt el, de a 30 ezernél is több bírót számláló tagállami bíróságok összetételére az amerikai elnöknek egyáltalán nincsen ráhatása.

Az 1960-as és ’70-es években a progresszív „élő alkotmány” doktrínája vált meghatározóvá az alkotmányértelmezés terén. Milyen választ adtak erre a konzervatívok?

Az Egyesült Államok történetének legtöbb időszakán keresztül a szövetségi bíróság jogértelmezése meglehetősen konzervatívnak számított.

Így volt ez különösen a polgárháborút követő időben egészen az 1930-as évekig. Összességében elmondható, hogy nem kedvezett az alapjogi igényeknek és a gazdaság állami szabályozásának. Ugyanakkor az 1930-as évek második felétől kezdődően Franklin D. Roosevelt elnök által kinevezett bírók a gazdaságszabályozás kérdését a törvényhozásnak engedték át, miközben jóval alaposabb alkotmányossági vizsgálatnak vetették alá a véleménynyilvánítás és más nem-gazdasági viszonyok szövetségi és tagállami szabályozását. Ez az új felfogás heves ellenállásba ütközött. Akik még átéltük az 1950-es éveket, jól emlékszünk az „Impeach Earl Warren” feliratú táblákra, amelyek a Legfelső Bíróság azon elnökének eltávolítására szólítottak, aki sok más döntés mellett az iskolai szegregációt felszámolását is elrendelte. Az 1980-as években a konzervatív bírók és jogászprofesszorok ezen felfogásnak próbáltak gátat vetni.

Ugyanakkor a jelentős erőfeszítéseik dacára a konzervatívok sok esetben csalódtak a Legfelső Bíróság progresszív jogértelmezése miatt. Állításuk szerint az elmúlt három évtized folyamán mindig volt egy vagy két úgynevezett „ingadozó bíró”, aki progresszívebb felfogás szerint döntötte el a nehéz ügyeket. Ön hogyan látja az „ingadozó bírók” dilemmáját?

Én ezt nem dilemmaként látom, hanem inkább úgy, hogy különböző bírók különbözőképpen látják a világot. Természetesen bizonyos újságírók, elemzők úgy vélik, hogy olyan bírók, mint például Anthony Kennedy mind a jobboldal, mind pedig a baloldal figyelmének középpontjában szerettek lenni, de ezt a kérdést inkább jövőbeli elemzésekre hagyom, amelyek objektívebben tudnak állást foglalni e kérdés kapcsán.

Most, hogy a testület a 2019. októberi ítélkezési évének végéhez ért, az látható, hogy John Roberts meghatározó szerepre tett szert. Ezt jól mutatja, hogy a döntések 97 százalékában a Legfelsőbb Bíróság elnöke formálta a többséget. Ennek fényében hogyan értékeli az ítélkezési évet? Vajon az Roberts főbírónak sikerült keresztülvinnie felfogását?

Engedje meg, hogy egy kis kitérőt tegyek: Roberts elnök 1980 és 1981 között az akkor még legfelső bírósági bíró, de később elnökké avanzsált William Rehnquist tanácsadójaként szolgált. Mint általában az ilyen tanácsadók, ő is a bírójának a felfogását követte. Elnökként, 1996-ban Rehnquist egy beszédében a bíróság legitimációjának jelentőségére hívta fel a figyelmet, azért, mert a testület végső soron egy olyan nem demokratikus intézmény, amelyben élethosszig kinevezett bírók működnek. Azt mondta, hogy

„a bíróság függetlenségének elve nem jelenti azt, hogy az országnak mindig engednie kellene a hivatalukat nem választások útján betöltő bírók akarata előtt”.

Ugyanakkor hozzátette, hogy „szövetségi bíróságon a demokratikus követelmények érvényesítésének van egy megengedhető és egy megengedhetetlen módja”. A „megengedhetetlen mód” az, ha törvényhozó bírókat mozdít el az általuk hozott népszerűtlen döntések miatt. A „megengedhető mód” választási eljárás útján, közvetett módon történhet, mikor bírósági üresedés esetén az amerikai lakosság által demokratikus úton megválasztott elnök kinevezi, a Szenátus pedig megerősíti a bírót. 

Úgy vélem, John Roberts elnöknek az a meggyőződése, hogy

a bíróság elveszíti a legitimitását, ha a folyamatosan a közfelfogással szemben álló döntéseket hoz.

Éppen ezért próbálja meg visszahúzni a bíróságot attól, hogy túlságosan jobboldalra dőljön még olyan áron is, ha ezek a döntések nem népszerűek a konzervatív jogászprofesszorok vagy a Trump szavazók körében. Ez magyarázza azokat a döntéseket, amelyek elutasították Trump elnök abszolút immunitását, az abortusz lehetőségének tagállami korlátozását, a szexuális orientáción alapuló munkahelyi diszkriminációt, illetve a még gyermekként illegálisan az ország területére érkezők védelmének megszüntetését. Ezzel szemben John Roberts elnök a konzervatívokkal többséget alkotva határozta meg a vallásszabadsággal kapcsolatos ügyeket. Ugyanakkor összességében az látható, hogy a konzervatívok ebben az ítélkezési évben nem a várakozásoknak megfelelő győzelmet arattak. Azt gondolom, hogy ez John Roberts elnök azon törekvését tükrözi, amely meg kívánja óvni a bíróság legitimációját.

Sándor Lénárd interjúja
 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés