Nevelhet-e erényes állampolgárokat a szabadpiac?

2020. október 9. 11:04

Smrcz Ádám
Egy közismert történet szerint Adam Smith egyszer azt találta mondani Burke-nek, hogy rajta kívül ő volt az egyetlen, aki saját magától jött rá a piac működésének valódi törvényszerűségeire.

"Edmund Burke szerint a szabadpiac nem csupán gazdasági szempontból kívánatos, hanem az állampolgárokat is erényesebbé teszi – derül ki Gregory M. Collins Commerce and Manners in Edmund Burke’s Political Economy című frissen megjelent monográfiájából. Míg korábbi értelmezőit rendszerint azért ejtette zavarba Burke szabadpiac-pártisága, mert úgy vélték, az önérdek-érvényesítő piaci szereplők szempontrendszere összeegyeztethetetlen a közjóra irányuló erényes állampolgári akarattal (és ekképpen ellentmondás feszül Burke gazdasági és egyéb politikai meglátásai között) Collins szerint Burke úgy vélte, hogy a kereslet és kínálat szabályait szem előtt tartó piaci szereplők valójában a természet (következésképpen pedig: Isten) törvényeinek engedelmeskednek, ekképpen pedig akaratlanul is a közjót szolgálják.

Egy közismert történet szerint Adam Smith egyszer azt találta mondani Burke-nek, hogy rajta kívül ő volt az egyetlen, aki saját magától jött rá a piac működésének valódi törvényszerűségeire (Bisset 1800, 429). A Burke és Smith közötti szellemi rokonságot részben már csak emiatt az anekdota miatt sem volt szokás túl gyakran kétségbe vonni, de Burke egyértelmű szabadpiac-pártiságáról tanúskodik gazdasági „főműve” a Thoughts and Details on Scarcity című 1795-ös röpirat is: a hadügyminiszternek, Henry Dundasnak, valamint a miniszterelnöknek, William Pittnek címzett összefoglalóból ugyanis az derül ki, hogy az egymást követő angliai éhséglázadások ellenére (1795–1796 között több mint 200 ilyen esetről tudunk) a kormány jobban teszi, ha nem avatkozik bele a piaci árakba, nem vezet be minimálbért, nem korlátozza a gabonaexportot és nem ró külön terheket a tehetősebb társadalmi rétegekre (40).

Burke tehát – látszólag – azoknak a termelőknek vagy kereskedőknek az oldalára állt ezekben a vészterhes időkben, akik az élelmiszerhiányból saját maguknak reméltek anyagi hasznot húzni. Egy efféle javaslat azonban hogyan volna összeegyeztethető az erényes állampolgár burke-i eszményképével? Az utóbbi kérdés nem kevés fejtörést okozott már a legkülönbözőbb értelmezőknek az évek során: egyik politikai ellenfele, Bedford grófja például már saját korában is „a szabadpiac álszent szószólójának” (preacher of economy) nevezte Burke-öt (mivel úgy vélte, indokolatlanul kap az államtól magas nyugdíjat); Alfred Cobban pedig 1960-as monográfiájában annak az észrevételének adott hangot, hogy a szerző szabadpiac-pártisága az örökletes arisztokrácia megőrzésének – ugyancsak burke-i – kívánalmával áll szöges ellentétben, mivel az előbbi révén előbb-utóbb piaci forgalomba kerülne a nemesség fennmaradásához nélkülözhetetlen birtokrendszer is. Cobban szerint Burke későbbi hírnevének „nagyon jót tett az, hogy egész életében csak egyetlen gazdasági pamfletet írt, mivel egyetlen más területen sem váltak ennyire egyértelművé szellemének korlátai és túlkapásai” (Cobban 1960, 196–197). Mások ezzel szemben úgy vélték, Burke nem általában véve lelkesedett a szabad piacokért, hanem a Thoughts and Details csupán az 1795-ös helyzetre vonatkozó nézeteinek dokumentuma, és éppen emiatt nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk neki (vö. Nakazawa 2014).

Collins könyvéből ugyanakkor egy olyan szabadpiac-párti Burke képe rajzolódik ki, aki szerint az állampolgárok részben épp a piaci mechanizmusoknak köszönhetően válhatnak erényesekké. „A kereskedelem törvényei nem mások, mint a természet törvényei, következésképpen pedig Isten törvényeivel is azonosak” (50) – tartja a jól ismert burke-i tétel, Collins pedig azt igyekszik igazolni, hogy a fentiek nem üres frázisok csupán, hanem Burke tulajdonképpeni gazdasági nézeteit sűrítik magukba. Burke ugyanis felismerte egyrészt a kereslet és a kínálat piacszabályozó szerepét, másrészt pedig úgy vélte – és e tekintetben az osztrák közgazdasági iskola előfutárának tekinthető –, hogy a kettő közül a kereslet az, amely az árak váltakozásáért elsődlegesen felelős. A kereslet ugyanakkor nem egyéb mint a polgárok közös bölcsességének megnyilvánulása, a termelők és kereskedők pedig akkor járnak el helyesen, ha minden erejükkel a kereslet igényeit igyekeznek kielégíteni. Az utóbbi pedig nem csak a termelők és kereskedők személyes hasznát fogja növelni, hanem a közjót is. Collins tehát akképpen igyekszik összebékíteni az önérdek-követés és a közjó szolgálata közötti ellentétet, hogy szerinte Burke nem is tekintette a kettőt egymástól eltérő szemléletmódoknak (49–51)."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés