Szélsőbaloldali politikus jelentkezett be a francia elnöki székért

2020. november 9. 16:22
Jean-Luc Mélenchon bejelentette, hogy megképezve Macron és Le Pen alternatíváját, indulni kíván a 2022-ben esedékes francia elnökválasztáson. 

November 8-án Jean-Luc Mélenchon, a francia szélsőbaloldal sorait erősítő Engedetlen Franciaország (LFI) elnöke bejelentette, hogy 2022-ben indulni kíván az elnöki székért folyó politikai versenyben. A lépéssel Mélenchon célja, hogy az Emmanuel Macron jelenlegi államfő által képviselt „centrizmus”, továbbá a Marine Le Pen kommunikálta szélsőjobboldali üzenetek mellett a szélsőbal is képviseltesse magát a választáson.

Megjegyzésképpen: Macron "centrizmusának" idézőjeles feltüntetésének hátterében az a megfigyelés áll, miszerint az eredeti szándékai szerint valóban centrista elnök napjainkra erősen jobbra tolódni látszik - legalábbis ez következik abból a narratívából, amelyet Macron kormányzata jelenleg az iszlamizmus köré épít.

Mélenchon terveinek a politikus saját bevallása szerinti

előfeltétele, hogy megszerezze 150 ezer francia állampolgár támogató aláírását,

amelyet a szélsőbaloldal vezére „nélkülözhetetlen felhatalmazásnak” tekint.

Legutóbb Mélenchon 2017-ben indult az elnöki székért; ekkor a választás első fordulójában a szavazatok 19.58 százalékát szerezte meg, amely így az ötödik helyre volt elég. Elemzők szerint támogatottsága ma is ezen a szinten mozoghat, s esélyeit nem erősíti az sem, hogy politikájának irányvonalai gyakorlatilag ma is ugyanazok. 

Így Mélenchon pártjának kommunikációja jellemzően az ökológia változások, az állampolgári jogok érvényesítése, illetve a szekularizáció témái körül forog.

2017 óta Macron politikájának következetes opponense,

s ebben a formájában a francia nagyvárosokat is lángba borító sárgamellényes tüntetések egyik fő támogatója.

A fenti szakpolitikák mellett azonban figyelemre méltó momentum, hogy 2017-ben a sajtó még arról cikkezett, hogy a politikus mindemellett nyíltan felvállalná Franciaország kiléptetését is az Európai Unióból.

Mélenchon legalábbis annak idején „B-tervként” belengette azt is, hogy amennyiben országa élén nem sikerül elérnie azt, hogy az Európai Unió módosítson újraelosztási mechanizmusain, úgy

népszavazást kezdeményezne az unióból való kilépésről.

Több jel is utal arra, hogy Mélenchon politikai nézetei e vonatkozásban mit sem változtak 2017 óta: idén január végén Twitter-bejegyzésben üdvözölte a britek kilépését. Mélenchon ekkor úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Királyság „felszabadult” Brüsszel gondnoksága alól.

Mélenchon a francia hatóságok előtt sem ismeretlen:

2019-ben háromhónapos felfüggesztett szabadságvesztésre és 8.000 euró összegű pénzbüntetésre ítélték

őt amiatt, mert hivatalos személyeket félemlített meg egy pénzügyeit feltáró nyomozás kapcsán.

Dobozi Gergely

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés