Egyre kisebb az esélye a kulturált hatalomátadásnak Amerikában

2020. november 10. 15:45
Szakmai engedetlenség és belső lázongás kezdi felütni a fejét az elnökválasztás kapcsán az amerikai demokratikus intézményekben, aminek egyik legfrissebb példája, hogy lemondott az USA választási bűncselekményekkel foglalkozó vezető ügyésze.

Joe Biden megválasztott amerikai elnök nemrégiben világossá tette, hogy mind ami a bel- mind pedig a külpolitikát illeti, azonnal hozzá is látna a demokraták kampányprogramjának végrehajtásához: belföldön elsősorban a koronavírussal, külföldön pedig az illiberalizmussal venné fel a harcot.

Ahogy arról azonban már korábban is írtunk,

az Egyesült Államokban a választások eredményének jelenleg két, egymástól gyökeresen eltérő olvasata létezik.

Létezik egyrészt Bidené, aki értelemszerűen saját győzelmének biztos tudatában kezdett rövid-középtávú tervekre vonatkozó elnöki nyilatkozatokat tenni – s a világ országai győzelmét úgyszintén elismerni látszanak.

Létezik ugyanakkor Donald Trump regnáló amerikai elnök olvasata is, aki szerint az amerikai elnökválasztás továbbra sincs lejátszva; ennek megfelelően az eddig egy ciklust végigdolgozott Trump a hosszabbítást a bíróságok döntésétől várja. Erre a stratégiára azóta több republikánus szenátor is rácsatlakozott, így például a texasi Ted Cruz vagy Lindsey Graham, Dél-Karolina szenátora.

Trump stábja ugyanis rendszerszintű választási csalásra figyelmeztet, ami pedig bűncselekmény. Ahhoz pedig hogy a bűncselekményhez jogkövetkezmények is fűződjenek, a szövetségi ügyészség nyomozására is szükség van.

Az ügyészség szerepvállalása tekintetében azonban újabb törésvonalak látszódnak felbukkanni, amelynek első jele, hogy Richard Pilger az Amerikai Egyesült Államok választási bűncselekményekkel foglalkozó vezető ügyésze lemondott pozíciójáról.
Tette ezt arra hivatkozva, hogy a jelenlegi legfőbb ügyész,

William Barr felhatalmazta az Egyesült Államok ügyészeit arra, hogy munkához lássanak a csalások felderítését illetően. 

A nyomozási cselekményeket meg lehet kezdeni, ha nyilvánvaló, és a mai ismereteink szerint hitelt érdemlő információk állnak rendelkezésre a választás alkalmával végrehajtott jogellenes cselekményekre vonatkozóan, amennyiben ezek az információk arra engednek következtetni, hogy e jogellenességek valószínűsíthetően befolyásolhatták a szövetségi és tagállami választások végeredményét.” – írta a legfőbb ügyész a szervezeti utasításban.

Ez azonban a frissen lemondott főügyész szerint összeegyeztethetetlen a testület gyakorlatával

(Non-Interference Policy) arra vonatkozóan, hogy az ügyészség nem vizsgál folyamatban lévő választási eljárást.

Szembesülve az új bűnüldözési elvárásokkal, és annak következményeivel … sajnálattal nyújtom be a lemondásomat a választási bűncselekmények felderítése tekintetében betöltött pozíciómról” – fogalmazott Pilger a sajtóban és a közösségi médiában is nyilvánosságra hozott e-mailjében.

A lépés nyilvánvalóan érinti a bűnüldöző szerv integritását, egyszersmind jelentősen mélyíti azt az egyébként is egyre mélyülő szakadékot, amely az elnökválasztás kapcsán az amerikai társadalomban keletkezett. Ebben pedig

az amerikai sajtónak is szerepe van, amelynek egy része jelenleg Trump narratíváját úgy igyekszik bemutatni, mint egy a választási eredményekbe belenyugodni nem tudó, vesztésre képtelen bukott elnök kétségbeesett vesszőfutását.

Trump ugyanakkor valóban a választási eredmények bíróság előtti megtámadását tervezi, amelyhez azonban az ügyészség munkájára is szükség lesz. Egy jelentős hiányossága azonban Trump oldalának mindenképp van: a nyilvánosság előtt mindmáig nem ismertek azok a bizonyítékok, amelyekre alapozva Trump csalást állít.

Michigan, Georgia és Nevada államokban a bíróság kifejezetten a bizonyítékok hiányában utasította vissza az ügyet.

Trump stábja ugyanis több billegő államban is nyújtott be keresetet, ezek közül azonban mindeddig egyik sem érte el az Egyesült Államok Legfelső Bíróságát. Elemzők egyébként a 20 elektort adó Pennsylvaniát leszámítva nem adnak túl sok esélyt annak, hogy Trump keresetek útján fordítsa meg a választások eredményét.

Itt ugyan a Samuel Alito főbírónál sikerült elérni azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság indítványára a november 3-át (vagyis a választás napját) követően beérkezett szavazatokat elkülönítsék a korábban beérkezettektől.

Szakértők szerint azonban – tekintettel arra, hogy az államban Biden több mint negyvenezer szavazattal vezet –

Trump esélye a fordításra még abban az esetben is kicsi, ha a szavazatok újraszámlálása az eredetitől eltérő eredményt hoz.

Mindenesetre a Trump által perdöntőnek tartott bizonyítékok visszatartása ugyan lehet átgondolt pertaktika része is, az azonban bizonyos, hogy mindaddig, amíg ezekre valamilyen formában fény nem derül, addig az amerikai ügyészség bűnügyi vonalon sem igazán tud a hagyományos protokollok szerint eljárni egy hagyományosnak cseppet sem tekinthető helyzetben.

Mindenesetre minden, a választásokkal kapcsolatos eljárásoknak legkésőbb december 8-áig le kell zárulniuk.

Dobozi Gergely

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kezd nem működni az állam, mint olyan. Ciki.

... és persze ledarálják, amit ilyenkor le kell darálni.

December 8-ig rendkívül hosszú az idő.
Csak egy a gond, de az áthidalhatatlan:
Az aljasság, mindig páncélként védte a bal-lib oldalt, mivel, ha létezik negatív identitás, az pontosan ez.
Csak a kézi számlálás hozhatna eredményt, aminek nincsen realitása, több tízmillió szavazatra nézve.
Ez pontosan így lett előre kitervelve:
Minél nagyobb a bűn,
annál inkább elfogadja az egyszerű nép.

Al Gore is hasonló helyzetben 2000-ben. 20 eleltori szavazattal vezetett.
Azután többszzör újraszámoltak. A végén a legfelsőbb bíróság döntött.
Több mint 2 hónap múlva.
Akkor még demokrácia volt az USA-ban.
Nagyon remélem ma is megkapja az alulmaradt a demokratikus tisztességes kivizsgálást és újraszámlálást.

Orbán?
Mikor kért az ellenzék újraszámolást?
A Miép kért újraszámolást 2002-ben de gyorsan ledarlták a bizonyítékokat.
Magyarorországon akkor fordult elő egyébként, hpgy nagyot tévedtek a közvéleménykutatók.
Egy egytemista lámy mondta akkor, hogy az egész családja a Miépre szavazott és az eredmény 0 Miép szavazat volt.

A választás volt nem kulrurált nem a hatalomátadás.
Nagy baj ez!
Az amerikai emberek nem igazán fogják ezt hagyni.
Nagyon tüzetesen meg kell azokat a levélszavazatokat vizsgálni!!
A matematikával is ellentmond az, hogy az addigi eloszlás teljesen megváltozott a levélszavazatokkal.
Az USA külföldi választásnál már szankciókat alkalmazott volna.
Olyan nincs, hpgy a levélszavazatok több mint 90%-a Bidenre menjen.
Az a matematikának ellent mond.
Nem igazán szeretem Trumpot de még mindig jobb mint Biden, aki be akar avatkozni a belügyeinkbe.
Ezt nem hagyjuk!!




Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés