„A marxizmus-leninizmust is sok vonatkozásban átalakították…”

2020. november 11. 15:59

Novák Attila
Ismeretlen állambiztonsági dokumentum a magyar-izraeli kapcsolatokról és az Új Gazdasági Mechanizmusról.

"Az 1960-as évek közepe táján, amikor még voltak diplomáciai kapcsolatok Magyarország és Izrael között, a diplomáciai terepet sokszor kitöltő személyes találkozókra is rányomták a bélyegüket a két ország közötti kapcsolatok rendezetlen kérdései, másrészt az akkor zajló magyar gazdasági reformtervek nyilvános és kevésbé nyilvános részletei, kiszivárgott tartalmai. Pedig a diplomáciai nagyüzem masinériája folyamatosan működésben volt. Oblath György (1917-2012), a magyar külkereskedelem későbbi great old man-je, aki akkoriban éppen a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat igazgatója volt 1967 áprilisában – közel-keleti útja során – Izraelben járt és találkozott David Gollan külkereskedelmi államtitkárral. Gollan előadta, hogy Magyarországgal (valamint Bulgáriával és Jugoszláviával is) hasonló kereskedelmi megállapodást akar kötni a zsidó állam, mint amilyet létrehozott már Romániával, amelynek keretében pedig már nagyszabású műszaki kooperációról is döntöttek. Románia amúgy is (sok szempontból) Kelet-Európa bezzeg-országa volt ezekben az évtizedekben a Nyugat számára, a Ceaușescu vezette állam különutas külpolitikája az izraelieknek is imponált és megfelelt a zsidó állam külpolitikai érdekeinek.

A dokumentumban emlegetett kapcsolatok fontosságát az is aláhúzta, hogy – hiába ostromolta az izraeli fél a magyar szerveket – a Malév nem indított közvetlen légi járatot a két ország között. A kapcsolatok beszűkülését az erre irányuló központi akarat hiánya magyarázta, amelynek sokatmondó jele volt, hogy a budapesti izraeli diplomatákat különféle minisztériumokba „delegálták” a magyar partnerek a kéréseikkel, ahol aztán „sikerrel” neutralizálták az izraeli tárgyalási szándékokat is.David Ben-Gurion és Konrad Adenauer

Az is a magyar-izraeli kapcsolatok intenzívebbé válása ellen hatott, hogy Ludwig Erhard német (szövetségi) kancellár és Levi Eshkol izraeli miniszterelnök 1965 májusában megállapodott egymással a teljes körű diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A megállapodás – amelyet a Kneszet 1965 márciusában fogadott el – az 1952-es kárpótlási egyezmény óta a legnagyobb esemény volt a két ország közötti kapcsolatokat tekintve és Izraelben nagy belpolitikai vita övezte, ám a német vezetők is hezitáltak, mert nem akarták rontani kapcsolataikat az arab világgal. Ami a kapcsolatok felvételét meggyorsította, az az volt, hogy Walter Ulbricht, a keletnémet állampárt vezetője látogatást tett Kairóban 1965 februárjában miután kiderült, hogy a nyugatnémetek fegyvereket adtak el Izraelnek. Igaz, ezt az egész egyiptomi látogatást megelőzték 1962-ben a Moszad akciói az egyiptomi rakétaprogram német résztvevői ellen Németországban, de Svájcban is (ez végül a Moszad vezetője, Isser Harel lemondásához vezetett, 1963-ban, az ő fejét Ben-Gurion követelte). A közvetlen aktuálpolitikai érdekviszonyok ilyetén alakulását az alapozta meg, hogy német részről teljes felelősséget akartak vállalni a múltban a zsidóság ellen elkövetett tettekért és ezzel együtt akart a Német Szövetségi Köztársaság az új Európa része lenni.

Több kelet-európai ország nagyon idegesen reagált a javuló nyugatnémet-izraeli kapcsolatok alakulására. A magyar állambiztonsági szervek például a helyi zsidóságot állandóan NSZK-ellenes nyilatkozatokra akarták késztetni (sokszor sikerrel). Ezenfelül arra, hogy tiltakozzanak az izraeli külképviseleten a kapcsolatok pozitív alakulása miatt, morálisan is helyezzenek nyomást az izraeliekre, ezzel csökkentsék az izraeli küképviselet (amúgy korlátozott) befolyását a magyar zsidóságra. A morális bélyeget a Szovjetunió ideológiai és politikai ellenfelének tartott NSZK-ra oly módon akarták rásütni, hogy a propagandában a náci Németország utódjának nevezték a nyugatnémet államot, ahol volt nácik ismét magas posztot tölthetnek be.

A dokumentumban említett beszélgetés során érintett másik téma, az akkori magyar belpolitika legfontosabb kérdéseinek egyike, az új gazdasági mechanizmus volt. Az izraeli diplomaták érdeklődését joggal keltette fel ez a nagy gazdasági reformpolitika, amely nem csak a fogadó ország szempontjából volt nagyon fontos, de az izraeli felet azért is érdekelte, mert – bár a zsidó állam kapitalista ország volt – de erős szocialista intézmények és szervezetek működtek a baloldali centrum (Munkapárt) által vezetett országban és sokan átérezték a reformgazdasággal próbálkozó kelet-európai kommunista vezetők dilemmáit. Mennyire marad szocialista egy állam, amely hozzányúl az árak és bérek kötött rendszeréhez és – ha nem is bevezeti, de beengedi a konkurencia, a versengés, a differenciálás szellemét a szocialista gazdaságba, ráadásul mindezek munkanélküliséget is generálhatnak… Ezek voltak azok a kérdések, amelyek az izraeli diplomaták szájából elhangoztak, de amelyek ugyanúgy foglalkoztatták magyar partnereiket is. Az egyik izraeli diplomata mondta ki azt a megnyugtató választ, amely a magyar reformerek lelkiismeretén is könnyíthetett elméletileg és gyakorlatilag: hogy a termelési eszközök „társadalmi tulajdonban” (értsd: állami tulajdonban) maradtak és ez a legnagyobb „ereje” a rendszernek."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés