„Öngóllal” startol Macron radikalizmus elleni fellépése

2020. november 30. 11:33
Az eredetileg centrista Emmanuel Macron francia elnök idén decemberre ígérte körvonalazódni a radikalizmust felszámolni hivatott törvénycsomagját. A szélsőjobb megszólítását célzó politikai célkitűzések érvényre juttatását azonban egy november végi rendőri túlkapás árnyékolhatja be. 

Rendőri túlkapás Párizsban

Rasszista megfontolásokból elkövetett rendőri túlkapások miatt vontak eljárás alá négy párizsi rendőrt – Írja a Le Parisien. A gyanú szerint négy rendőr a november 29-ről 30-ára virradó éjszakán Párizsban, intézkedés közben inzultált tízfős csoportot, különöseképp annak egyik tagját, egy Michel Zecler nevű személyt.

Az intézkedés közben a négy rendőr közül az egyikük könnygázgránátot dobott abba az alagsori helyiségbe, amelyben a tízfős társaság tartózkodott. Amint arról a lap is beszámol, a gránátot elhajító rendőr azzal védekezett, hogy kollégái jelzését félreértelmezve, annak tudatában aktiválta a gránátot, hogy társainak erősítésre van szüksége a tízfős társasággal szemben.

A négyfős rendőri osztagból a hatóságok jelenleg 3 személyt előzetes letartóztatásban tartanak, a negyedik – gránátdobásért felelő – rendőr ügyét pedig a bíróság jelenleg is vizsgálja. 
A rendelkezésre álló információk szerint a három intézkedő rendőr szándékos erőszakos magatartásért (violence volontaire) felel.

Kamera által homályosan

A rendőrök által dokumentált jegyzőkönyv szerint a rendőrök annak kapcsán kezdték meg az intézkedést, hogy a sértett Michel Zeclert maszk nélkül látták, emellett vele szemben kábítószerkereskedelem alapos gyanúja is felmerült (fél gramm kannabiszt találtak Zeclernél). A rendőrök beszámolója szerint Zecler az intézkedő rendőröket megpróbálta berántani abba a helyiségbe, amelyben társai tartózkodtak, és megpróbálta elvenni fegyvereiket is.

A jegyzőkönyv alapján a hatóságok Zeclert letartóztatták, a térfigyelő kamerák felvételének megtekintését követően azonban szabadon engedték.

A felvételen az látható, hogy négy intézkedő rendőr egy embert rugdal és ütlegel hat percen keresztül. Zecler mindemelett azt is sérelmezte, hogy állítása szerint az intézkedő rendőrök őt „koszos négernek” nevezték ütlegelés közben.

Emmanuel Macron: „szégyen”

Mindaz, amit a kamera a Michel Zeclerrel kapcsolatos túlkapásról felvett, elfogadhatatlan. Szégyenteljes ránk nézve (…) Franciaország soha nem engedhet a gyűlölet vagy a rasszizmus elharapózásának” – kommentálta az eseményeket Emmanuel Macron. 

A The Time elemzése szerint mindez nem is jöhetett volna rosszabbkor Emmanuel Macron francia elnök számára:

minden jel arra utal, hogy a 2022-ben újrázásra készülő, eredetileg centrista politikus a politikai jobbközép szavazóit szólítaná meg most azáltal, hogy keményebb hangot üt meg a bűnözés, a migráció és az iszlamista szélsőséges tendenciák kapcsán.

Emmanuel Macron ugyanis ez év decemberét jelölte meg véghatáridejeként annak, hogy probléma-specifikus jogalkotással együtt járó intézkedéscsomaggal szerezzen érvényt a fenti politikai célkitűzésnek. 

E vonatkozásban vált a közbeszéd tárgyává Macronék azon javaslata, amelynek értelmében korlátozható lenne a fizikai inzultussal is járó rendőri intézkedés fotó- illetve videódokumentációja – ellenzői szerint azonban Michel Zecler esetét sem ismerhette volna meg a széles nyilvánosság. A törvényre az indokolás szerint viszont azért van szükség, hogy védje a rendőröket a terroristákkal szemben, ugyanis a róluk keringő felvételek nyomán, beazonosításukat követően a hatóságok intézkedő tagjait rendszeresen érik inzultusok a közösségi médiában.

Tüntetéshullám Párizsban

Macron törvényjavaslata Franciaország-szerte tüntetéshullámot generált: a Deutsche Welle beszámolója szerint

a hétvégén Párizsban tüntetők százezrei vonultak utcára, s közülük a radikálisabbak össze is csaptak a rendőrökkel

(az AFP szerint Franciaország-szerte ötszázezer tüntetőről beszélhetünk, ebből csak Párizsban kétszázezerről). 

A tüntetők szerint a törvényjavaslat azon passzusai, amelyek bizonyos esetben büntetnék azt, aki a rendőri intézkedésről fotót közöl, valójában a brutálisan fellépő rendőröket védené pajzsként. A tüntetők ezért többek között „rendőrség mindenütt, igazságosság sehol sem”, illetve „mosolyogj, miközben ütnek” feliratú transzparensekkel vonultak.

Gerald Darmanin belügyminiszter arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az összecsapásokban 37 rendőr sérült meg, s „megengedhetetlennek” minősítette a hatóságok elleni erőszakos fellépést.

A fotón a Macron javaslata ellen fellépő párizsi tüntetők egyik molinója látható.

Fotó: JOEL SAGET / AFP

Dobozi Gergely

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés