Így ássák alá Amerika zsidó kötelékeit

2020. december 4. 20:06

Melanie Phillips
Israel Hayom
Egy nemzet megszűnik létezni, ha nem tudja megvédeni saját határait.

"Azok, akik megértették Barack Obama volt amerikai elnök Izrael felé tanúsított ellenségességének valódi okát, érthetik azt is, miért olyan aggasztó, hogy Joe Biden megválasztott elnök Obama egykori külügyi és biztonságpolitikai munkatársait ismét pozícióhoz juttatja.  

Obama ellenségessége feltehetően abból a baloldali gondolkodásmódból ered, amely Izraelt – hamis és történelemhamisító módon – egy megszálló, gyarmatosító hatalomnak tekinti. Ezt támasztja alá a volt elnök „Az ígéret földje” című új memoárja is, melyben Obama eltorzított módon számol be Izrael Állam eredetéről. 

(…)

A baloldal agendájának középpontjában a nyugati világ megújítása áll, így Obama és az amerikai baloldal is Amerika reformjára törekszik.

Célkeresztjükben a nyugati nemzetállam gondolata és annak kultúrája áll. E kultúra alapvető téziseit az egyes nyugati nemzetek különböző történelmei, törvényei, vallásai, intézményei és hagyományai adják. 
(…)

A baloldal a nemzetállami határok eltörlése érdekében folyamatosan támadja a bevándorlási törvényeket, és nem hajlandó felfogni, hogy az állampolgárság alkut jelent polgár és állam között. Azokat, akik egyetértenek utóbbi nézőponttal, rasszistának és idegengyűlölőnek titulálják, ezzel ugyanis el tudják hallgattatni a kulturális párbeszéd kritikus hangjait. 

(…)

Egy nemzet azonban megszűnik létezni, ha nem tudja megvédeni saját határait. Az egyik oka annak, amiért a nyugati baloldali Izraelt támadja az, hogy egyértelműen a nemzet védelme mellett határozta el magát.

Ezzel szemben, ha Biden lesz az USA 46. elnöke, alá fogja ásni országa védelmét. Állítása szerint a Trump által bevezetett, illegális migrációt visszaszorító és az állampolgári integritás védelmét támogató intézkedések eltörlésére készül. 

(…)

Ahelyett, hogy előmozdítaná nemzetének erejét, annak gyengeségét hirdeti, és mindezt erénynek nevezi.

Nemcsak alá ássa majd országa biztonságát, hanem az amerikai nemzetkép zsidó gyökereit is támadni fogja." 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Amerika gyengülése Izrael gyengülését is maga után fogja vonni. Ez nem kétséges. Ami kétséges egyelőre, hogy Amerika gyengülését kik, miért okozták?

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. december 5. 9:29
OberEnnsinnen | 2020. december 5. 9:31

Her family is Jewish and emigrated to Britain from Poland and Russia. (Wikipedia)

Trump, azzal, hogy kiáll Izrael jogához a nemzetállami léthez, pontosan az USA-t elfoglaló nemzetek felettieket vágja haza.
Ezért van a gyűlöletük középpontjában, Trump az USA-t akarja visszafoglalni a bitorlóktól.
Biden azzal, hogy Izraeltől - szavakban, - kissé távolabbra pozícionálja az USA-t, éppen az USA-ban élő diaszpóra dühét és hatalmi TÉBOLYÁT fogja, nem aláásni, ellenkezőleg: növelni.
Azaz: az USA még mélyebbre csúszik, mert a az államadósságot, a középosztály felmorzsolását ez a judeo uralmi arrogancia nem csökkenteni, de TOVÁBB NÖVELI MAJD...

JA, HOGY "hogy Amerika gyengülését kik, miért okozták?"
EGY RÖVID TANTÖRTÉNET, Andersen írta, de NEM MESE:

A HÓKIRÁLYNŐ
MESE HÉT KÉPBEN
ELSŐ MESE
egy tükörről és cserepeiről

Hallgassátok csak! Már kezdjük is a mesét. Mire a végére érünk, többet tudunk majd, mint most, az elején. Volt egyszer egy gonosz manó. Gonosznál is gonoszabb volt; maga az ördög. Egy nap veszett jókedve támadt, mert olyan tükröt sikerült csiszolnia, amely elé ha szépet és jót tartottak, semmivé vált a lapján, a haszontalan és rút dolgokat pedig erősen felnagyítva és kidomborítva verte vissza. A legszebb zöldellő tájakat főtt spenótnak mutatta, a legjobb embereket fertelmes arcúaknak ábrázolta, vagy úgy, mintha tótágast állnának; az arcok úgy eltorzultak, hogy senki rájuk nem ismerhetett; akinek egy szeplőcske aranylott az arcán, az bizonyosan ragyás képűnek látta magát a tükörben. - Ugyan tréfás holmi! - dörzsölte a kezét az ördög. Ha istenes, jámbor gondolatokba merült ember tekintett a tükörbe, vigyorgó, torz pofának mutatta a tükör - örülhetett a gonosz ördög! Bűvészinasai - mert bűvésziskolája is volt az ördögnek! - csodát emlegettek, azt mondták, végre híven megláthatja mindenki, milyenek az emberek. Elvitték a tükröt a világ minden tájára, s végül már nem volt ország, nem volt ember, akinek torzképét vissza ne verte volna a gonosz tükör. Akkor az égbe akartak felrepülni a tükörrel. Hanem egyszer csak kicsúszott a kezükből, s lezuhant a földre, ahol millió meg billió cserépre törött szét. Ebből pedig még az eddiginél is nagyobb baj kerekedett. Mert a tükör némelyik darabja alig volt nagyobb egy homokszemcsénél; ezek a parányi szilánkok szétrepültek az egész világon, s akinek ilyen kis szilánk a szemébe került, az mindennek a fonákját látta, mert a tükör minden csepp darabjának ugyanolyan gonosz ereje volt, mint az egész tükörnek. Másoknak a szívébe fúródott egy kis tükörcserép, s az volt a legrettenetesebb, mert a szív jéggé fagyott tőle. Voltak akkora tükördarabok is, hogy ablakrámába illeszthették, de ebből az ablakból nem volt tanácsos az arra haladó barátokat nézni; némelyik darabból szemüveget készítettek, s ugyancsak nehéz volt az ilyen szemüvegen keresztül helyesen és igazságosan ítélni meg a dolgokat. Az ördög úgy nevetett, hogy a hasa rengett belé, csiklandozta a pompás ötlet. A levegőben még szállingóztak a széttört tükör porszemnyi szilánkjai. No, majd mindjárt többet hallunk róla.

Mar egymast talaltak meg es egymassal szorakoznak, annyira kicsinaltak mindenkit maguk korul.

A Hókirálynő-mesét kevesen értették.
Pedig, jóval azelőtt pontosan leírta a relativizmus pusztítását, mielőtt az hivatalosan megszületett volna.
És a világot kik relativizálták?
A világot ma is: kik vádolják, gyalázzák naponta percenként, hogy ez sem jó, az meg egyenesen rasszista, kirekesztő, elnyomó?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés