Távolodhat a jogi szolgáltatásnyújtás az ügyvédektől Németországban

2021. január 26. 14:29
A német szövetségi kormány január végi döntése újabb mérföldkövet jelenthet a jogi szolgáltatásnyújtás liberalizációja során. Az elfogadott javaslat ugyanis megteremtené a jogi kereteket ahhoz, hogy bizonyos vonatkozásokban az ügyvédeken túl követeléskezelő cégek is végezhessenek ügyvédi tevékenységet.

A német szövetségi kormány 2021. január 20-ai döntésével újabb mérföldkövet hagy maga mögött a digitalizáció irányába vezető úton. Döntésével ugyanis két olyan jogszabálytervezetet is jóváhagyott, amely alapvetően változtathatja meg az állami jogérvényesítés természetét.

Az algoritmus alapú jogi képviseletről szóló tervezet, és az ahhoz szabott ügyvédi törvény módosítása elfogadásuk esetén megfelelő jogi kereteket adhat ahhoz, hogy a jogi szolgáltatási tevékenység rugalmasan igazodjon a kor kihívásaihoz. 

A „legal tech” (a technológia alkalmazhatósága a jog világában) körüli vita már hosszú ideje zajlik a német közéletben, amelynek új lendületet a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH) egyik 2019. novemberi ítélete adott. 

Ebben az áll, hogy

az új foglalkozások kialakulásának elősegítése érdekében a továbbiakban megalapozottan lehet támaszkodni a követelésbehajtó társaságok algoritmus alapú jogi megoldásaira;

ezeket a technológiákat a követelésbehajtó cégek (Inkassogesellschaft) általában a jogügyletekből származó követelések behajtására használják.

Hasonló technológiák már rendelkezésre állnak más ágazatokban, így a légi utazással kapcsolatos követelésbehajtás, vagy a lakásbérlet – például a bérlői jogok érvényesítése – területén. Ezekre jellemző, hogy a jogi szolgáltatást nem ügyvédi irodák, hanem a nevezett követelésbehajtó cégek végzik.

Ennek egyébként több oka is lehet. Az egyik lehetséges ok, hogy a legal tech megoldások általában tőkeigényes technológiát feltételeznek, amelyhez a szükséges pénzügyi feltételeket a törvény által előírt módon, önerőből működő ügyvédi irodák nem képesek fenntartható módon előteremteni. További akadálya annak, hogy a legal tech megoldásait ügyvédi irodák végezzék Németországban, hogy a technológia alkalmazása jogászokon kívül szoftverfejlesztők alkalmazását is megköveteli, akik ily módon jogi tevékenységet is végeznének – ezt pedig az ügyvédi törvény nem engedi.

A BGH említett eljárása precedensteremtő volt a tekintetben, hogy kimondta:

a követelésbehajtó társaság is végezhet jogi tanácsadó tevékenységet.

A bíróság szerint ugyanis, noha megalapozott a társadalmi igény arra, hogy a jogi szolgáltatás szakszerű legyen, önmagában nem okoz szakszerűtlenséget, ha egy az ágazatban jártas szolgáltató teszi ezt – pláne, ha a cég szakvizsgázott ügyvédet is alkalmaz.

Megjegyzendő, hogy erre a következtetésre a legfelsőbb bíróság 2019-ben azt is mérlegelve jutott, hogy tekintetbe vette azt, hogy 2002-ben és 2008-ban is történt olyan fejlemény a német jogalkalmazás fejlődésében, amely a jogi szolgáltatói tevékenység liberalizációja irányába hat.

A 2020. január végén elfogadott – szóban forgó tervezet – értelmében a követelésbehajtó szolgáltatók tehát jogszerűen nyújthatnak átfogó jogi tanácsadást, ennek előfeltétele pedig a jelenleginél sokkal átláthatóbb működési modellre való átállás, és az ügyfeleknek a jelenleginél sokkal szélesebb körű felvilágosítása. Ez azért szükséges, mert egyfajta átvilágítás előzi meg a cégek tevékenységét a német hatóságok részéről annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a jogi szolgáltatás színvonala kielégítő. 

A mintegy ügyvédi tevékenység végzésére felhatalmazott követeléskezelő cégek működésük során akár finanszírozó cégekkel is együttműködhetnek majd, sőt,

ügyfeleikkel sikerdíjban is megállapodhatnak.

Ez az olyan kisértékű követelések esetében jelenthet megoldást az ügyfelek számára, amelyek esetében a piackutatások eredménye azt mutatja, hogy csekély számban indul polgári per. 

Dobozi Gergely

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés