Ki őriz kit? - A közösségi média állami szabályozásáról

2021. január 27. 15:47

Sulyok Márton
A címben jelzettekkel kapcsolatban jelenleg felerősödik egy hitvita (ha tetszik „h-IT-vita”).

"A jelen helyzet megértéséhez azonban vissza kell tekernünk az idő kerekét mintegy öt évvel ezelőttre, az Egyesült Államokba. A Donald Trump 2016-os megválasztását megelőző – Facebook-érintettségű – Cambridge Analytica máig gyűrűző ügye, valamint az ezután az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásáról szóló, hírhedt Mueller Report által is vizsgált tények felszínre kerülése óta folyamatos a társadalmi, politikai és jogi vita a (tradicionálisan inkább önszabályozó) közösségi médiafelületek – és az ezeket üzemeltető IT-cégek – állami szabályozásáról.

Ezzel majdnem egyidőben az Atlanti óceán innenső oldalán az Európai Bizottsággal közösen hozott létre magatartási kódexet és tett közösségi kötelezettségvállalásokat 2016 nyarán az európai piacon jelenlévő big tech-cégek illusztris konglomerátuma (pl. Twitter, Google, Microsoft, Facebook). Céljuk ezzel az volt, hogy a gyűlöletre uszító vélemények hatékony szűrését – és ezek felismerését – így mozdítsák elő. Nem ritka, hogy az ezeken a felületeken közölt politikai vélemények pl. gyűlöletre is uszítanak, vagy álhíreket terjesztenek, ezért nagyon fontos, hogy mind a vállalati oldalról mind pedig az állam oldaláról szabályozni lehessen e magatartásokat, mégpedig kölcsönösen erősített fellépéssel a megelőzés és az eszkaláció elkerülése érdekében.

A véleménynyilvánítás szabadságának jogállami kontrollja azonban az online térben sem csúszhat ki teljesen az állam (és az állami intézményrendszer) keretei közül, hiszen ez megszüntetné például a jogorvoslat lehetőségét az e körben hozott vállalati döntésekkel szemben. Az ezzel kapcsolatos problémáról a véleménynyilvánítás és média egyik legelismertebb hazai szakértője, Koltay András azt írja:„[a] Google és a Facebook [olyan] saját, önálló kvázi-jogrendszert alakított ki, amely gyorsaság és hatékonyság tekintetében erősebb, mint bármely valódi (állami) jogrendszer, ugyanakkor a benne megszületett döntések nem átláthatók és mentesek minden jogállami eljárási garanciától.”

Az állami és a vállalati szektor hatáskörei ezen a területen versengőek, egymást átfedőek, de ezáltal megosztottak is.
Ezt az állammal és annak intézményrendszerével való versengést pedig mi sem példázza jobban, mint hogy a Facebook tavaly létrehozta a Facebook Oversight Board-ot, amely Pongó Tamás szerint funkciójában nagyon hasonló az Egyesült Államok Legfelső Bíróságához, a nemzeti alkotmánybíróságokhoz, vagy éppen az Emberi Jogok Európai Bíróságához.
Pongó szerint – és ezzel csak egyetérteni tudok – ott, „ahol egy piaci szereplő önálló ‘kvázi bíróságot’ [hoz] létre” új korszak kezdődik az online véleménynyilvánítás korlátozásában.

A versengésnek azonban ezen kívüli példái is akadnak bőven világszerte. Az utóbbi hónapokban, hetekben számos hírt olvashattunk arról, hogy egyes államok hogyan tesznek kísérletet a közösségi média-platformok (és üzemeltetőik) működésének valamilyen szintű szabályozására. Ugyanakkor olyan hírek is érkeztek, hogy egy közösségi háló a hivataláról leköszönő amerikai elnök fiókját törölte a január 6-i capitoliumi eseményekben betöltött szerepe miatt.

Lengyelországban az igazságügyi miniszterhelyettes, Sebastian Kaleta, a Newsweek online felületén arról írt önvallomást a múlt hét során, hogy „miért döntött úgy, hogy a big tech cégeket szabályozza”. Cikkében a szerző John Milton Aeropagitica című parlamenti beszédére utal, amelyben a híres szónok a kormányzati korlátozásoktól mentes nyomtatás (sajtó) szabadságáért kiáltott a XVII. század közepének Angliájában. A lengyel politikus ezután a kontrollt megtestesítő ún. kapuőrző funkcióról beszél (gatekeeping), amely szerinte az interneten ma már nem az állam, hanem a nagy IT-cégek kezében van, s ezen veszéllyel csak állami beavatkozás révén lehet megküzdeni.

A lengyel megoldás minderre egy olyan közösségi média véleményszabadsággal kapcsolatos törvényjavaslat, amely egy Véleményszabadsági Tanácsot (Free Speech Council) állítana fel. Az alapján, ami jelenleg tudható (pontos szöveg ismerete nélkül) az egy hete bejelentett törvényjavaslatról, e Tanács a közösségi média platformok által meghozott döntések egyfajta jogorvoslati fóruma lenne, természetesen a nemzeti jog rendelkezéseihez szabva eljárását és hatáskörét. Vagyis a Facebook Oversight Board fordítottja, annak állami megfelelője.

A fentiekben hozott példák alapján felvetődik tehát a talán sokak számára már elcsépeltként ható, de soha sem aktuálisabb kérdés: quis custodiet ipsos custodes? Vagyis: ki őrzi az őrzőket? Erre utaltam akkor is, amikor az EU Bizottság által megkötött 2016-os kódexet említettem. Ez az uniós kezdeményezés (és annak tavaly útjára indított utóélete az európai digitális piac szabályozásában) azonban nem önmagában és önmagáért fontos csupán. Azért is jelentős, mert annak tartalmi lenyomatai a tagállami jogokban is megjelentek már évekkel ezelőtt. Németország szinte azonnal és azonos tartalommal fogadott el 2017-ben (de fontosabb részeiben csak 2018-tól hatályos) törvényt a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása kapcsán, a közösségi hálózatokkal kapcsolatos jogérvényesítés fejlesztéséről (NetzDG).

Az online véleményszabadság „kapuőreként” az Emberi Jogok Európai Bírósága már több – Magyarországot érintő ügyben – is megnyilvánult, értékelve az egyes nemzeti szabályozásokat (vagy azok hiányát). A nemzeti szintű (állami) válaszok és koncepciók pedig az online véleménynyilvánítás fórumai és az ezek mögött álló big tech szabályozására igen szerteágazóak az Európa Tanács tagállamaiban, de azon kívül is.

Törökországban például a Twitter, a Periscope és az Instagram reklámtevékenységét szüntették be a héten és alkalmaztak felületeik elérése kapcsán sávszélesség-korlátozást, mivel nem jelöltek ki (hoztak létre) nemzeti (törökországi) kapcsolattartót (irodát). Erre egyébként még egy tavaly októberben hatályba lépett törvényi szabályozás kötelezi a cégeket, amelynek nemcsak az előbb említett három társaság, de például a Facebook sem tettek eleget.

Ausztráliából egy ideje olyan hírek érkeznek, hogy a IT-cégekkel kapcsolatos jogdíjakra vonatkozó nemzeti szabályozás tavaly nyáron felvázolt tervei miatt a Google idén (múlt héten) már keresőmotorjának az országban való elérhetetlenné tételét is fontolóra vette.

A világon első, egyedülálló szabályozás lényege, hogy a nagy IT-cégeknek fizetniük kellene a hírügynökségeknek és egyéb hírszolgáltatóknak az általuk nyújtott hír-tartalomért, amelyet megjelentetnének. A törvényhozók – a BBC értesülései szerint – a cég monopolhelyzetére hivatkoznak, és piaci ellenfelek hiányára, valamint arra, hogy kormányzati besorolás szerint a Google kereső „near essential utility” vagyis „közel létfontosságú közszolgáltatás”.

Ez utóbbi példa kétségtelenül csak áttételesen kapcsolódik a közösségi média-platformokon kifejtett, ott megjelenő vélemények szabadságához, azonban a hírekhez való hozzáférés szempontjából fontos kérdéseket vethet fel. A hírek minősége, gyakorisága és elérhetősége ugyanis alapvetően formálják a közvéleményt. Azt is, amely a közösségi felületeken ezek leképeződéseként megjelenik.

Összességében a sok közül kiragadott talán legszemléletesebb példák alapján is látható, hogy az állami szabályozók és a vállalati szektor óriásai között „megy az adok-kapok”. Mindkét oldal dominanciára törekszik az online véleménypiac és annak uralma felett. A hitvita megoldásának kulcsa azonban nem a dominanciában és a „kölcsönös megsemmisítésben” rejlik, hanem inkább az önszabályozás és az állami kontroll megfelelő egyensúlyának megteremtésében. Ennek a harcnak nem lehet kizárólagos nyertese, nem lehet egyik a másiknak – divatos véleménynyilvánítási kifejezéssel – „foglyul ejtett közönsége”, mert annak vesztese kizárólag a véleményszabadság lehet.

Alkotmányjogi értelemben a véleménynyilvánítás szabadsága ugyan nem abszolút jog, de a kommunikációs jogok ún. anyajogaként annak csak „igen kevés joggal szemben kell engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni” – szól a magyar Alkotmánybíróság ma is rezonáló érvelése még egy 1994-es alaphatározatból.

Ez igaz természetesen arra is, hogy a véleményszabadság állam- vagy közérdekből történő, menthető és megengedhető korlátozását is szűkre szabottan kell megvalósítani. Ebben a mérlegelésben pedig az állami szereplőknek is teret kell biztosítani.
Az IT-cégek részéről az állami szabályozás tekintetében az állammal való együttműködésük az alapvető, amelyen keresztül kikényszerítendő a compliance (megfelelés).

Nem csak saját belső governance normáikat kell számonkérjék alkalmazottaikon és felhasználóikon. Az államnak pedig teret kell engednie az önszabályozásnak és a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) e területeken való kibontásának is, de nem korlátok nélkül. Szilárd elhatározásból kell meghúznia azokat a vörös vonalakat, amelyek az IT-cégek és adott esetben az általuk működtetett és felügyelt közösségi médiafelületek működésének kapuőrei lesznek.

Ennek célja, hogy a véleménynyilvánítás tradicionálisan megengedhető állami kontrollja ne kerülhessen kizárólagosan vállalatok kezébe és a vállalati funkciók és fórumok ne válthassák fel a lényegi állami funkciókat ezen a területen, csupán kiegészítsék azokat."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés