Kirekeszt vagy összefog? – Nacionalizmus a 21. században

2021. március 2. 16:05

Surjányi Fanni
Corvinák
A nemzeteken belül és a nemzetek között is működnie kell a hatalommegosztásnak és a legitim kormányzat erkölcsi minimumának.

"A posztmodern társadalomtudományi kutatások valójában a nacionalizmust és a nemzetállamot is meghaladott (sőt, meghaladandó) kategóriaként értékelik. Míg a világháborúkig a ( valóban leegyszerűsítő) primordalista és perennialista nézetek széles körű népszerűségnek örvendtek, utána híveiket száműzték az akadémiai körökből, és a modern, posztmodern és konstruktivista olvasat vált az egyedül elfogadottá.

(…)

Így lehet, hogy ma a Merriam-Webster szótár szerint a nacionalizmus fogalma abban tér el a vele részben rokonértelműnek értékelt patriotizmus kifejezéstől, hogy míg a patriotizmus is hangsúlyozza az egyénnek a hazája iránt érzett szeretetét, addig a nacionalizmusban ehhez “felsőbbrendűséget tükröző hozzáállás” is társul. Az Oxford Concise Dictionary of Politics (3. kiadás, 2009) Ernest Gellner konstruktivista nemzetértelmezéséből merít: a politológus 1983-as Nations and Nationalism c. könyvében szereplő definíció alapján a “nacionalizmus elsődlegesen egy olyan politikai eszme, amely arra törekszik, hogy a nemzeti és politikai egység (keretei) egybeessenek”. A konstruktivista elmélet szerint a nemzet ideologikus fogalom, Benedict Anderson megfogalmazásában “elképzelt közösség”, vagyis azért létezik, mert mi a fejünkben éltetjük. Gellner szerint a nacionalizmus megjelenésével nem a nemzeteknek a már meglévő öntudata ébredt fel, hanem a nacionalista gondolat találta fel az addig nem létező nemzeteket.  A marxista társadalomtudós, Eric Hobsbawm szerint ezeket a hagyományokat az elitek találják ki, hogy hatalmukat kiterjesszék és megerősítsék. 

Vajon kielégítő magyarázatot nyújt-e ez a megközelítés arra, hogy miért működik mindmáig a nacionalizmus és miért fontos azonosulási pont az emberek tömegeinek ma is a nemzeti hovatartozásuk? A modern és posztmodern nemzetdefiníciók hiányosságaira válaszul Anthony D. Smith, a London School of Economics néhai történelmi szociológus professzora mondta ki, hogy noha a nemzetállam modern vívmány, szervesen alakult ki, vannak kulturális, nyelvi, történelmi alapjai, amely kötődést és szolidaritást épít ki az egymást közvetlenül nem ismerő tagok közt is. Vagyis nem a nacionalizmus találta fel a nemzetet, hanem a már meglévő etnikai, kulturális mag nyomán ébredt fel a nacionalista érzelem. Ez a nacionalizmus ún. etnoszimbolista megközelítése.

(…)

Juli Tamir politológus professzor, az izraeli Munkapárt korábbi minisztere baloldali, liberális perspektívából érvel a nacionalizmus mellett: A nacionalizmus felszámolta a törzsiséget és megszülte a modern demokráciát és a jóléti államot a közösségi szolidaritás, ill. a modernizáció révén. Nemzeti minimum, vagyis az egyes politikai pártokon átívelő egyetértési pontok hiányában a társadalmak szétesnek. Mindannyiunk feladata őrizni és építeni őket. Ugyanis a nemzetépítés nem egyoldalú, felülről lefelé erőltetett trend, hanem a vezetők tudatos, és a nép ösztönös, kreatív munkájának közös gyümölcse. Hazony felhívja a figyelmet, hogy annak a Németországnak, amelynek Hitler az élére tört, valójában nem volt nemzetállami múltja, így per se nem a nacionalizmus volt az irányadó politikai eszme számára.

A németek történelmének “dicső fejezeteit” főként a Német-Római Császárság szolgáltatta, az eszmetörténeti hátteret pedig a klasszikus német filozófusok munkái. Fűtötte elégedetlensége az Európának a korábbi évszázadokban felépült nemzetállami rendjével szemben, amelyből megszületett a pusztán retorika szintjén nemzetinek titulált szocializmus robbanó elegye. Ez borította lángba borította Európát, és vele a világ egy részét. “Hitler álma az volt, hogy a nemzeti államok rendjének romjain felépíti a birodalmát Európában”, írja Hazony.

(…)

A nyelvi keretezés („framing”) bravúrja, hogy elfeledtették: valójában a világháborúkat kirobbantó államok Janus-arcú birodalmak voltak, akik Európában nemzetállamot építettek, a távoli földrészeken viszont gyarmatosítottak, és hódító gazdasági ambícióik fordították őket szembe egymással, nem a nemzeti öntudat. 

A nyitott társadalom és a globalizmus meghatározó eszmék napjainkban, melyek szerint a liberális demokratikus intézmények transznacionális szinten is működnek. Ehhez meghatározó inspirációt szolgáltatott Immanuel Kant Az örök béke című műve. A német filozófus a 18. század végén, a modern nemzetállam hajnalán megfogalmazta, hogy hosszú távon a béke egy, a kozmopolita jog uralma alatt álló univerzális köztársaságban és nemzeteken átívelő együttműködésben képzelhető el. A gondolatmenet szerint az államok alapesetben háborúban állnak egymással, így a béke érdekében úgy kell egyesülniük az „államok államában”, mint az egyéneknek az egyes köztársaságokban.

Mindez a felvilágosodás idealista humanizmusán alapul. Rousseau szerint az ember eredendően, „természetes állapotban” jó és békés. Locke minden embert természetétől fogva szabadnak tartott. Montesquieu azt mondta, hogy “az egész világ nem áll másból, mint egy egységes államból, amelynek minden társadalom a tagja.”

(…)

A Hobbes vagy Locke által elképzelt “természetes állapot” sosem létezett. A családok, törzsek, nemzetségek és nemzetek rendje valójában az emberiség eredeti politikai rendje. A történelem azt is megmutatta, hogy az ember természete korrumpálható, így a hatalmat fontos józan törvényi és földrajzi keretek közé szorítani. Ilyen módon a népek szuverenitása és egymás mellett létezése szolgálja a hosszú távú egyensúlyt és békét. A nemzeteken belül és a nemzetek között is működnie kell a hatalommegosztásnak és a legitim kormányzat erkölcsi minimumának."
 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés