Ego kontra nemzet

2021. március 25. 9:07

Surjányi Fanni
Izrael újabb előrehozott választásából legfájóbban a stabil eredmény hiányzik. Kérdés, hogy a jelenlegi válsághelyzet elég lesz-e az egyéni ambíciókat félreállító nemzetcentrikus kormányalakításhoz vagy marad a patthelyzet és egy ötödik választás árnya.

Izrael polgárai március 23-án két éven belül negyedszer adták le szavazataikat előrehozott országos választásokon; ki a szavazófülkéknél, ki „drive-in”, ki dupla borítékban. Noha lakosságának fele már megkapta mindkét vakcináját, ily módon

Izrael a világ legátoltottabb országa és az elsők között kezdte fokozatosan feloldani lezárásait,

a vírus visszaszorítása érdekében így is szükség volt a különleges intézkedésekre a „demokrácia ünnepén”.

A választói részvétel 2013 óta nem volt ilyen alacsony Izraelben, és

a koronavírus egyelőre úgy fest, nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy kimozdítsa a választási eredményeket a holtpontról.

A szavazatok feldolgozottsága jelen pillanatban 90%-os. A maradék szavazat akár 11 mandátum eloszlását is átformálhatja az új Knesszetben, ami a verseny kiélezettségét tekintve rengeteg, azonban a spekulációk már megkezdődtek.  Jelen állás szerint Netanjahu pártja, a nemzeti-jobboldali Likud 30 mandátumot szerzett a 120-ból. Ez rosszabb az eddigi eredményeinél, ugyanakkor több év után először kétszámjegyű a különbség az első és a második legtöbb szavazatot szerző fél között. 

Az elmúlt három választáson Netanjahu a centrista, magyar nézőpontból inkább balra húzó Beni Gánc Kék-Fehér Pártjával versenyzett. Gánc

fő kampányüzenete ugyanaz volt, mint Netanjahu jelenlegi kihívóinak: Bibi leváltása bármi áron.

A tavaly március eleji szavazást követő koalíciós tárgyalásokat szükségszerűen tematizálta a járvány berobbanása, és a válsághelyzetre való tekintettel Gánc végül beadta a derekát egy egységkormány létrehozására Netanjahuval, annak fejében, hogy ha sikerül elfogadni a költségvetést, 2021 novemberétől ő lett volna a miniszterelnök. A költségtervezet megbukott, és a volt vezérkari főnök Gánc egyszerre esett el a kormányfői tisztségtől és attól, hogy a márciusra kiírt választásokon politikai arcvesztése nyomán újra Netanjahu komoly kihívójaként indulhasson. A miniszterelnöki rotáció törvénybe lett iktatva, ezért

ha nem sikerülne új kormányt alakítani, sem választásokat tartani addig, Gáncnak át kellene vennie a kormányfői tisztséget

nyolc hónap múlva, azonban erre csekély esélyt látni.

Gánc egy évvel ezelőtt a Van jövő pártot vezető Jair Lapiddal fogott össze, aki a „társadalmi igazságosság” harcosaként régóta visel hadat a jelenleg regnáló miniszterelnökkel szemben. Gánc pálfordulata után a Van jövő kiszakadt az együttműködésükből, a mostani választáson pedig a második legtöbb szavazatot szerezve 17 mandátum várományosa. Az arányok érzékeltetéséhez: ez egyrészt közel duplája a kilenc Knesszet-hellyel a harmadik legjobban szereplő szefárd ultraortodox Sász párt szereplésének, ugyanakkor alig több mint a fele a Netanjahu vezette Likud eredményeinek. A Kék-Fehér végül úgy tűnik, negyedikként fut be 8 mandátummal.

Ennek tükrében az eredeti várakozásokkal szemben nem a Likudból, és egyúttal Netanjahu bizalmi köréből decemberben dezertáló Gideon Szaár az ellenzéki blokk egyesítésének fő viszonyítási pontja, hanem a régóta reménytelenül holtpontra jutó palesztin-izraeli tárgyalások újraindítását, a telepesmozgalom leállítását és Netanjahu jogerős elítélését sürgető Jáir Lapid. Bár

a választások előtt rebesgették egy Netanjahut kikerülő jobboldali kormány felállásának esélyét,

Szaár Új Remény pártjának népszerűségvesztésével (jelenleg 6 mandátumon állnak) és a – nyíltan vagy burkoltan - baloldal váratlan megerősödésével ennek esélyei elpárologtak.

A szebb napokat látott, ám évek óta sorvadozó baloldali blokk, vagyis a történelmi múltú Munkapárt és a szélsőbaloldali Merec 7, illetve 5 képviselői helyet szerzett, mintegy megduplázva jelenlétét az előző Knesszethez képest. Az ország gazdaságát 2020-ban megtépázó koronavírus, legfőképp a 15%-os munkanélküliség szemmel láthatólag kedvezett politikai szereplésüknek.

A választások másik újdonsága, hogy

bekerült a Knesszetbe a szélsőjobboldalinak bélyegzett és PC körökben rettegett Vallásos Cionizmus formáció

6 képviselői székkel. A Vallásos Cionisták egyik vezéralakja, Avi Maoz régóta LMBT-ellenes aktivizmusáról híres, másik vezetőjük Itamar Ben-Gvir Meir Káhán rabbi követője, aki kizárná az arab pártokat az izraeli választásokból, illetve Bezálel Smotrih telepespárti vallásos politikus, aki helyreállítaná a Tóra állami szintű igazságszolgáltatási rendszerét.

Nóvuma a 2021-ben felálló Knesszetnek az is, hogy az Egyesült (Arab) Listából kivált arab párt, a Raám is 5 önálló helyhez jutott. Vezetőjük, Manszur Abbász nem zárja ki  egyik zsidó kormányformáció támogatását sem, és a másik oldalról mind Lápid, mind Netanjahu játszik a gondolattal, hogy koalíciójába ülteti. Ez meghökkentő mérföldkő lenne, aminek korábban Netanjahu paradigma szintjén állt ellen. A tavalyi arab izraeli békekötések,

a Trump elnök közvetítésével megvalósuló Ábrahám Egyezmények alapjaiban formálták át a Közel-Kelet arcát.

Amikor szaúdi aktivisták a zsidóknak követelik a Templom-hegyet Twitteren, és a Burzs Kalifa árnyékában az Egyesült Arab Emirátusok Hanukkát ünnepel, ez sem tűnik lehetetlennek többé.  Abbász elmondása szerint „senkitől nem zárkózik el, aki nem zárja ki a vele való együttműködést” az izraeli arabok életkörülményeinek javítása – és saját politikája fősodorba kerülése - érdekében. A valódi kérdés az, hogy a kisebb zsidó pártok, pl. a Netanjahu tömbhöz számlált Vallásos Cionisták vagy hagyományos ortodox pártok, az egyelőre bizonytalan elköteleződésű vallásos-nemzeti, telepespárti Naftali Bennett Jobbra pártja részéről van-e bármi esély ezen Rubikon átlépésére. Akár az is elképzeléhető, hogy a Raám kívülről támogatja a Netanjahu-kormánykoalíciót, és a Vallásos Cionisták akár ketté is válhatnak: bár Smotrich korábban kizárta ennek lehetőséget, a Jerusalem Post esélylatolgatása alapján nagyobb valószínűséggel adhatná be a derekát egy ilyen koalíciónak mint például Ben-Gvir.

Mérleget vonva a Netanjahu-tömb a Raám nélkül is legjobb esetben 59 mandátumon áll, úgyhogy ezt a dilemmát kénytelenek lesznek feloldani.

Netanjahu győzelmi beszédében nyilatkozta, hogy mindent meg fog tenni egy működőképes kormányzat felállításáért,

mert Izraelnek stabil vezetésre van szüksége. Cáchi Hánegbi likudos Knesszet-képviselő is megerősítette a 12-es tévécsatornának adott interjújában, hogy ez számukra a prioritás, és látnak esélyt a Raámmal való együttműködésre.

Ha Netanjahunak sikerül koalíciót formálnia, erkölcsileg konzervatívabb, vallásosabb kormánya lesz a korábbiaknál.

Jáir Lapidnak még kevésbé játszik kézre a matek, és egyébként is temérdek olyan párttal kellene kiegyeznie, akik alapértékeikben és politikájukban sem vele, sem egymással nem egyeznek, vagyis gyakorlatilag kormányzásra képtelen torz hatalmi tömböt alkotnának. Pl. a Van Jövőnek a Raamon kívül az Egyesült (Arab) Listára is szüksége volna egy nagyon szűk, 61 mandátumos kormánytöbbséghez is, vagyis egyszerre kellene megnyernie a zsidó nacionalista Izrael a Mi Hazánk és az iszlamista arab pártokat; a Jordán-völgyét annektálni tervező Szaár Új Remény pártját és a két állami megoldás mellett elkötelezett Munkapártot.

Egyetlen közös bennük: az ország élén eleddig leghosszabban regnáló Netanjahu miniszterelnökkel szemben táplált ádáz indulat. Ezt támasztja alá, hogy a pártok belső forrásai szerint mind a baloldali-centrista Lápid, mind a jobboldali-nacionalista Lieberman azon munkálkodnak már jelenleg, a választások után néhány nappal is, hogy

bármi áron megakadályozzák Netanjahut egy újabb kormány alakításában.

Ennek érdekében igyekeznek megszerezni a Knesszet házelnöki tisztségét és több bizottsági kulcspozíciót egy, a miniszterelnöki pozíció betöltésének idejét limitáló törvény elfogadásának érdekében, ami meg tudná akadályozni Netanjahu újraindulását egy következő választáson.

Az egyéni ambíciók a jobboldalon belül is emésztik a nemzeti egység szövetét:

Gideon Száárhoz hasonlóan Naftali Bennett is Netanjahu volt miniszteréből lett a miniszterelnök kihívójává. Politikájuk, értékeik tekintetében nincs közöttük antagonisztikus ellentét, azonban mindkét politikus kifejezte, hogy fenik a fogukat a kormányfői szék megöröklésére. Ennek érdekében beálltak a Netanjahu elleni korrupciós vádak kórusába, olyan ideológiai ellenfelek malmára hajtva a vizet, mint a baloldali pártok vagy a Lápid vezette Van jövő.

Hosszas koalíciós tárgyalások elébe nézünk. Kérdés, hogy az elvi alapú politika vagy a Netanjahuval szemben táplált ellenszenv kerekedik-e majd felül, és ki milyen kompromisszumokra lesz hajlandó.  Nagy tragédia volna, ha a kívül-belül fenyegetett társadalomban Netanjahu kihívóinak fontosabb volna egyéni érvényesülésük, mint a meggyötört ország stabilizálása és egyesítése.

A szerző a Mathias Corvinus Collegium kutatási vezetője.

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés