A baloldali identitáspolitika az emberi jogok önkényes értelmezésére épül

2021. április 16. 12:47
Öncélúan értelmezi az emberi jogokat és a diszkrimináció kérdését a baloldal identitáspolitikára érzékeny tábora - mutat rá Armin Pfahl-Traughber német politológus.

A baloldali identitáspolitika az emberi jogok relativizásában áll – írja esszéjében Armin Pfahl-Traughber német politológus, szociológus. A Neue Zürcher Zeitung hasábjain megjelent cikkének vezérgondolata, hogy ha a csoportidentitás az egyéni emberi jogokkal élvez elsőbbséget, utóbbiak jelentőségüket vesztik.

Pfahl-Traughber szerint a baloldal stratégiája első pillantásra azért zavarba ejtő, mert a felszínen elkötelezettséget mutat a sérülékeny közösségek – így a muszlimok vagy például nem fehér emberek – felemelése iránt. Ez a törekvés ráadásul konkrét cselekvésekben is megnyilvánul: a baloldal fellép például a diszkrimináció ellen, amelynek fókuszában épp csoportidentitás áll.

Csakhogy épp ez vezet a szerző szerint az emberi jogok relativizálásához. Hogy ezt a feltételezést értelmezhetővé tegye, Pfahl-Traughber igyekszik tisztázni néhány alapfogalmat.

Először is, a szerző különbséget tesz az identitáspolitikára épülő „identitásbaloldal” és a szociális baloldal között. Utóbbi arra épül, hogy a szociális különbségek a kapitalizmusra vezethetők vissza, abból kiindulva, hogy a társadalom egésze érdekcsorbulást szenved el a rendszerszintű problémák miatt. Elviekben – érvel a szerző – ebből akár következhetne az is, hogy mindez összhangban áll a kisebbségi érdekvédelemmel.

Csakhogy Pfahl-Traughber rámutat arra, hogy

az identitásbaloldal nem igazán törődik a szociális problémák egészével, még kevésbé a többségi társadalom problémáival,

ezt pedig a szerző visszásnak találja.

Szerinte ugyanis az identitásbaloldal kifejezetten bizonyos természeti adottságokra, a sérülékenységet megalapozó identitásokra fókuszál: például genderre, kulturális és vallási identitásra. Első pillantásra – érvel Pfahl-Traughber – ez összhangban is áll az emberi jogi rezsim alapelveivel. Csakhogy a problémát mélyebben elemezve ez a fajta elhivatottság számos problémára rávilágít. 

Pfahl-Traughber szerint ugyanis valójában az identitásbaloldal

nem az egyének tényleges jogvédelmére vállalkozik, hanem csoportok vélt jogait védi.

Az identitásbaloldal tehát az egyes kisebbségekre mint egynemű csoportokra tekint, amelyek egységesen diszkrimináció áldozatai.

Az identitásbaloldal hasonlóan leegyszerűsítő módon tekint a többségi társadalomra is, a domináns kultúraként felcímkézve azt. Ebből képviselői azt a következtetést vonják le, hogy a többségi társadalom rendszerszinten, intézményesült módon valósít meg diszkriminációt. Olvasatukban – folytatja Pfahl-Traughber – nincs szükség annak tanulmányozására, hogy a többség mely tagjai és mely tagjai nem tanúsítanak diszkriminatív hozzáállást a sérülékenyebbek iránt. Tulajdonképpen elég csak a többséghez tartozni ahhoz, hogy az identitásbaloldal a többség részét képező egyént is diszkriminatívnak minősítse. 

Ebből pedig az következik – mutat rá a szerző – hogy az identitásbaloldal a jól bejáratott identitásképző logikákhoz fordulhat, és olyan kategorikus kijelentésekkel bírálhat, hogy „a fehérek nem érdekeltek a rasszizmus visszaszorításában”, illetve, hogy „olyan nincs, hogy a feketék lennének rasszisták a fehérekkel szemben”.

Ezzel Pfahl-Traughber szerint el is érkeztünk ahhoz a problémafelvetéshez, amelyet a szerző cikkének legelején megfogalmazott. A „feketék” és a „fehérek” kategorizálásán keresztül az emberi jogok viszonylagossá tétele meg is valósul. Lényegtelenné válik ugyanis, hogy például ezeken a csoportokon belül az egyének milyen, adott esetben további jogvédelemre érdemes különleges jellemvonásokkal bírnak.

Armin Pfahl-Traughber értelmezésében az emberi jogok azonban minden embert emberi mivoltuk, s nem pedig egy csoport jellegzetességei alapján illetnek meg. E tekintetben pedig rögtön számos logikátlansággal is szembesülünk. A szerző a nők helyzetét említi példaként a muszlim közösségek vonatkozásában. A nőjogi szervezetek képtelenek ugyanis hatékonyan fellépni a nők védelme érdekében, ugyanis valahányszor így tesznek, a „muszlimellenes rasszista” bélyeget kapják meg. 

A fenti példán keresztül a szerző azt kívánta érzékeltetni, hogy

az identitásbaloldal szemében könnyen rasszistává válhat az, aki az univerzális emberi jogokra hivatkozva tiltakozik épp a diszkrimináció ellen. 

Szintén visszásnak hat, hogy ugyanezek a nőjogi szervezetek azonban rögtön magasztosulhatnak is az identitásbaloldal képviselői körében, amint a vallási identitással kerülnek összevetésbe (ugyan a szerző itt nem hoz példát, gyaníthatóan az abortuszkérdésre gondolhat).

De hasonlóan értékeli a szerző azt is, ahogyan elsikkadnak a sérülékenynek tekintett csoportokon belüli identitásproblémák is. Tabunak számít ugyanis a muszlim közösségeken belül például antiszemitizmusról, a nők elnyomásáról vagy a homoszexuálisok üldöztetéséről beszélni; amint ugyanis valaki napirendre veszi ezeket a témákat, rögtön a rasszizmus gyanúját veszi magára. 

A másik oldalon pedig – emlékeztet a szerző – a többségi társadalom áll. Ebben az esetben azonban már minden megengedett: például a fenti szempontok szerint

nyugodtan lehet vádolni a többségi társadalmat nőellenességgel, homofóbiával és antiszemitizmussal.

Armin Pfahl-Traughber végül megjegyzi, hogy az identitásbaloldal éppúgy törekszik elszigetelődni az univerzális emberi jogokra alapozott érveléstől, mint ahogy teszik azt a diktatúrák is, elkerülendő a kívülről megfogalmazott kritikát.

Kép: Wikipedia

Dobozi Gergely

Armin Pfahl-Traughber professzor német származású szociológus, politológus, a Hans Albert Institut munkatársa. Kutatási területei közé tartozik az antiszemitizmus, az extrémizmus, a vallás, a terrorizmus és a totalitarianizmus.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A baloldali identitáspolitika az emberi jogok önkényes értelmezésére épül"

Meg a demokrácia, a jogállamiság, a sajtószabadság, a szabad véleménynyilvánítás, stb. önkéntes értelmezésére. A gazemberség első jelére, a kettős mércére.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés