CDU-győzelem a szövetségi választások előtt

2021. június 7. 16:28

Kalas Vivien
A szász-anhalti győzelemből meríthet erőt a CDU a szeptemberi választások előtt.

"A vasárnapi, Szász-Anhaltban rendezett tartományi törvényhozási választás volt az utolsó megmérettetése a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) az őszi szövetségi választás előtt. A német kormánypárt nincsen könnyű helyzetben. Az országot tizenhat éve vezető Angela Merkel visszavonulása miatt a szeptemberi voksolásra a párt új kancellárjelölttel, Armin Laschettel készül, aki egyben 2021 januárjától kezdődően a CDU elnöke is, ezen felül az idei esztendőben országos támogatottságuk folyamatosan csökken, és testvérpártjukkal, a Bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kiegészülve csupán néhány százalékponttal vezetnek az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Zöldek előtt.

Éppen ezért volt lényeges a Kereszténydemokrata Unió számára, hogy jó eredményt érjen el a szász-anhalti választáson, és ennek tudatában forduljon rá a választási kampányra. A tartományt 2016 óta az SPD-vel és a Zöldekkel koalícióban vezették és korábbi eredményeit alapul véve magabiztosan várhatta volna a CDU a szavazás végkimenetelét, hiszen rendre a kereszténydemokrata szervezet kapta a legtöbb voksot, ám a választás előtti utolsó közvélemény-kutatások közül egyes mérések a radikális jobboldali, Alternatíva Németországért (AfD) párt győzelmét vetítették előre. Vasárnap este viszont hamar egyértelművé vált, hogy a polgárok ismét a CDU-nak szavazták a legtöbb bizalmat, a párt a leadott voksok több mint 37 százalékát szerezte meg és ezzel nem csupán az első helyen végzett, de 2006 óta a legjobb eredményét érte el. Tette mindezt úgy, hogy a választási részvétel az öt évvel ezelőtt tapasztalthoz hasonlóan, most is 60 százalék feletti volt. Legnagyobb ellenfele, az AfD a 21 százalék alatti támogatottságával gyengébben teljesített az előzetes várakozásoknál, ám ennek ellenére egyértelműen a második legnépszerűbb politikai erő lett Szász-Anhaltban.

A Németország keleti felén elhelyezkedő tartományban az elmúlt választásokon a harmadik legerősebb pártnak a szélsőbaloldali szervezet bizonyult – 2007 óta a Die Linke -, és ez a mostani alkalommal sem változott. Igaz, a baloldali szervezet idén alulmúlta korábbi teljesítményeit, ugyanis a szavazatok csupán 11 százalékát tudhatta magáénak. Rajtuk kívül a következő ciklusban Németország Szociáldemokrata Pártja és a Zöldek mellett a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) is ismét szerephez jut a törvényhozásban, mely a liberális párt számára nagy sikert jelent, hiszen utoljára 2006-ban voltak képesek arra, hogy elérjék az öt százalékos bejutási küszöböt.

Az eredmények azt jelentik, hogy a CDU az AfD nélkül is képes lesz a kormányalakításra, melynek új összetételére a koalíciós tárgyalásokat követően derül majd fény, a kereszténydemokraták ez alkalommal a korábbi partnereik mellett a szabaddemokratákat is számításba vehetik. Ezen túlmenően a szász-anhalti magabiztos győzelem új lendületet adhat a CDU-nak a szövetségi választásokig hátralévő hónapokra."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pirrhusz lesz ebből.
A CDU története leggyengébb eredményével, 20%!, megnyeri ugyan a választásokat, az AfD meg fogja közelíteni a 20-at, ám a maradék 60% beáll a CDU mögé, létrehozva Németország szivárványkormányát.
A CIA PC médiaterrorja, a kormány lehallgatása ecetera tovább fog folytatódni, Németország pedig egyre mélyebbre örvényli magát a nyugat-európai fekáldemokrácia latrinájába...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés