Papírforma szerint egyoldalú az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése

2021. július 21. 11:05
Közzétette idei jogállamisági jelentését az Európai Bizottság. Ebből kiderül az, amit eddig is sejteni lehetett: a jelentés tulajdonképpen idén is féligazságok és egyoldalú értékelések gyűjteménye.

A jogállamisági jelentéssel kapcsolatban az eredeti cél az, hogy az Európai Bizottság négy szempontot figyelembe véve adjon pillanatképet arról, hogy az egyes uniós tagállamok mennyiben felelnek meg a jogállamiság követelményének. A négy szempont: igazságügy, korrupcióellenes keretek, média és sajtószabadság, és „egyéb”. A Bizottság a jelentés fő szövegében állításokat tesz, amelyeket lábjegyzetekkel támaszt alá. A lábjegyzetekből derül ki, hogy a testület mely forrásokra hagyatkozott az értékelés során, a főszövegből pedig – értelemszerűen – az, hogy milyen súllyal. A Magyarországgal foglalkozó, valamivel több mint 30 oldalas anyag végül olyan lett, mint amilyennek vártuk: egyoldalú és célvezérelt. Brüsszel 2021-es jogállamisági jelentését olvasva

az áramvonalassá csiszolt tényeken csúszkálva jutunk el az Európai Bizottság jogállamiság-olvasatához

Magyarországgal kapcsolatban.

Az alábbiakban álljon néhány olyan visszásság példaként, amelyek miatt az az állítás, hogy a jogállamisági jelentés korrekt és objektív lenne, egyszerűen nem állja meg a helyét.

Lehetne jogállamisági jelentést csinálni, de nem így

A 2021-es jogállamisági jelentés egyoldalú azért, mert nagyítóval kell keresni benne azokat a részeket, amelyek legalábbis a semleges helyzetleírásra törekednének, hovatovább elismerő hangnemet ütnének meg Magyarországgal kapcsolatban. A helyzetet jól érzékelteti a magyar fejezet összefoglalója: ennek első három sorában a Bizottság elismeréseit arra korlátozza, hogy leírja: a magyar igazságszolgáltatás hatékony és jó minőségű, „már ami a digitalizálás magas fokát illeti”. Rögzíti továbbá, hogy az ügyészek és a bírák béremelése rendben zajlik. És ennyi – innentől kezdve

a jogállamisági jelentés nem helyzetképként, hanem bűnlajstromként funkcionál. 

Célvezérelt pedig azért, mert egy jogállam komplex felépítésének és játékszabályainak bemutatásához a nagyjából 30 oldal még akkor is kevés, ha az elemzés a jogszabályok száraz bemutatására korlátozódik; a jogszabályok dinamikájának és az ok-okozati összefüggések ismertetéséhez pedig ekkora terjedelem pláne nem elegendő (ez például a jelentésben hangsúlyosan megjelenő Klubrádió-ügy Bizottság általi elemzése esetében kirívó).

Harminc oldal arra elegendő, hogy az Európai Bizottság saját belátása szerint márkázza és címkézze fel az uniós tagállamokat, ahogy az tavaly is történt.

Az objektivitás és a korrektség a 2021-es jogállamisági jelentés kapcsán már csak azért is kétséges, mert a szöveget olvasva több helyen is csúsztatásokba ütközünk. Egyike ezeknek, amikor a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok esetében az Európai Bizottság azt sugallja, hogy ezek az alapítványok nem kötelesek közbeszerzési eljárást lefolytatni. A valóság szemben az, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat erre törvény kötelezi, éppúgy, mint egy más, azonos elbírálás alá tartozó szervezet.

Igazságügy – tulajdonképpen a tavalyi recept, némi spekulációval fűszerezve

Az igazságügy esetében megint arról van szó, mint tavaly: az Európai Bizottság a magyar igazságszolgáltatással kapcsolatban legfeljebb a digitalizáció előrehaladottsága, az eljárások gyorsasága és a bírói, ügyészi béremelések szintjén elismerő, annak ellenére is, hogy ennél még a szintén a Bizottság által készített 2021-es uniós igazságügyi jelentésből (The 2021 EU Justice Scoreboard) is kedvezőbb bemutató következne. 

Persze a magyar bíróságokra vonatkozó elemzést rögtön „beárazza” a bíróságok függetlenségével foglalkozó alfejezet. Itt ugyan a Bizottság leírja, hogy egyre több állampolgár és cég tekinti a magyar bírákat függetlennek, siet rögzíteni, hogy ez továbbra is a népesség igen csekély hányadára igaz. Ennek módszertani megalapozottsága azokon a kétes hírnevű Eurobarometer-kutatásokon nyugszik, amelyek kapcsán

a Max-Planck intézet 2015-ös tanulmányában rámutatott, hogy azok eredményei egyfajta átmenetnek tekinthetők a kutatás és a propaganda között.

A béremelések, az eljárások gyorsasága és az igazságszolgáltatás digitalizációjának említését rövidre zárva a Bizottság a magyar igazságszolgáltatás szerkezetére, és a tavalyi év során végrehajtott személycserére a Kúria elnöki pozíciója tekintetében. Utóbbi esetében az Európai Bizottság jelentéstevőit még a személyeskedő érvelés hitelét veszélyeztető kockázatok sem rettentik el – a testület a Kúria elnökének, s nem pedig az elnöki pozíció függetlenségére koncentrál anélkül, hogy az elnök személyére vonatkozó bizonyítékot említene.

Minden csak szándék és akarat kérdése: Svédországot is be lehetne úgy állítani, mint ahol az igazságszolgáltatás függetlenségét „súlyos” veszélyek érik: az északi országban a kormány általi kinevezett főügyész ellenőrzi az igazságügy működését. Olaszországban pedig a kormány tagja, egy miniszter felügyeli a bírói adminisztrációt, ami egyébként - ahogy arra a Financial Times is felhívta a figyelmet - Európa leglassabb igazságügyi rendszerét működteti. Megjegyezendő egyébként, hogy

az elnyúló eljárások a korrupciónak kedveznek, ehhez képest az Olaszországgal foglalkozó fejezetben ennek jelentőségét szinte nem is értékelik

– az Európai Bizottság értékelése lényegében arra korlátozódik, hogy a bírói eljárások hossza továbbra is „komoly kihívást jelent”.

A bírói adminisztráció kérdését nem véletlenül emeljük ki: az Országos Bírósági Hivatal működését is aggályosnak tartja az Európai Bizottság. Mint írják, „Az OBH elnöke egyre több ügyben nyilvánít eredménytelenné bírói pályázatokat, még akkor is, ha kollégái alkalmasnak találják a pályázót.” Az elutasító határozatokat áttekintve kiderül, hogy a 2020-ban elutasított pályázatok jelentős részében egyáltalán nem érkezett pályázat – vagy érkezett ugyan, de a koronavírus-világjárvány miatt új pályázatot kellett kiírni. Ez utóbbi tényre ugyan utal a Bizottság, de a kontextus azt a benyomást kelti, mintha az OBH elnöke egyre több esetben gyakorolna önkényt.

Amikor az Európai Bizottság beszél lobbiról és forgóajtókról

A jelentés egyik legfurcsább része, amikor az Európai Bizottság kritizálja Magyarországot az úgy nevezett forgóajtó-effektust és a lobbitevékenységet korlátozó szabályozás elégtelensége miatt. A szövegben a testület arra hivatkozik, hogy a titoktartást a munka törvénykönyve és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény is szabályozza, a kritika itt pedig lényegében annyi, hogy „ezeket a szabályokat senki sem alkalmazza”. 

A forgóajtó-effektus-kifejezés a közjogi kulcspozíciók és a magánszektor közötti fluktuációt takarja, amellyel kapcsolatban több kritika is felmerülhet. Az egyik ezek közül az, hogy a privát és a közjogi intézmények közötti személyi áramlással együtt információ és befolyás is áramlik, ami pedig az egyébként is legitimitási válságát élő Európai Uniónak sem tesz jót.

Ez azért tűnik visszásnak, mert épp a lobbi és a forgóajtó-effektus az a tárgykör, amelyet pont nem az Európai Bizottságnak kellene számon kérnie a tagállamokon. Kevés nyilvánosságot kap ugyanis, hogy miként nehezíti az uniós intézményrendszer működését a pozíciók közötti átjárás (vagyis a „forgóajtó-effektus”). Pedig ez olyannyira zavaró, hogy az Európai Ombudsman időről időre vizsgálni próbálja a jelenséget, igaz rendre eredménytelenül –

az Európai Bizottság ugyanis következetesen megtagadja a hozzáférést azokhoz az iratokhoz, amelyből a forgóajtó-effektus tényleges trendjei kirajzolódhatnának.

Ismét azzal találjuk szembe magunkat, hogy a korrupcióellenes keretekről szóló fejezetben a Transparency International nevű nem kormányzati szervezet (NGO) korrupciós indexére (Corruption Perception Index) többször is hivatkoznak. Ez egy közvélemény-kutatás, amely hiába sugallja azt, hogy a válaszadók tapasztalatát közli a korrupcióval kapcsolatban, a CPI leginkább véleményeket tükröz. A CPI objektivitása, eredményeinek valódiságához jelenleg is tudományos kétségek fűződnek

Az egyoldalú narratívát baloldali NGO-k biztosítják

Az Európai Bizottság a sajtószabadság csorbulása kapcsán részben a Klubrádió esetével és az Index-üggyel érvelt. A rádió esete kapcsán jóindulattal feltételezzük, hogy bizonyára a terjedelmi korlátok miatt nem maradt „hely” az ügy teljes bemutatására, vagyis, hogy a Kúria tulajdonképpen a Klubrádió eljárási mulasztásai miatt nem adott igazat a csatornának.

Arról sincs szó a jelentésben, hogy a frekvenciát az elhallgató Klubrádiót követően egy másik kormánykritikus médium, a Spirit FM kapta meg. 

Az Index-ügy kapcsán is a médiapluralizmust félti az Európai Bizottság, arról pedig csak a lábjegyzetben esik szó, hogy az Index-ügy farvizén szintén egy újabb kormánykritikus médium, a Telex jött létre, miközben egyébként az Index sem "vádolható" kormánypártisággal.

Az pedig, hogy az Index-ügy a jogállamisági jelentés részévé vált, egyértelműen a baloldali civil szervezetek, NGO-k közreműködésének köszönhető. A jelentés fő szövegében ugyanis ez áll: „A 2021. évi Médiapluralizmus Monitor megerősíti az előző évi magas kockázati pontszámot a hírmédiakoncentráció tekintetében, figyelemmel a KESMA létrehozására és működésére, valamint az Index.hu független hírmédia oldal kormánypárti érdekeltségek általi gazdasági átvételére.” Ehhez lábjegyzetben érkezett „mélyebb” magyarázat, a tavalyi verzióból jól ismert baloldali NGO-k részéről (Amnesty International, Political Capital, Transparency International, stb.).

A baloldali NGO-k más esetben is rendelkezésre álltak, ha épp Magyarország egyoldalú kritikájához kellett érveket gyűjteni.

További példája a részrehajlásnak, az amikor az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogállásának megváltozását értékeli a Bizottság. „2021. januárjától egy új jogszabály értelmében az Egyenlő Bánásmód Hatóság beolvadt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába. (...) Az uniós jog szerint az egyenlőséggel foglalkozó szervek „az emberi jogok védelmével vagy az egyén jogainak védelmével nemzeti szinten megbízott intézmények részét képezhetik.” 

A logikai egységnek azonban itt nincs vége, így folytatódik: „Az érdekelt felek azonban aggályuknak adtak hangot a biztos független és eredményes működését illetően” Kik is ezek az érintettek, akiknek az Európai Bizottság aggályait köszönhetjük? Lábjegyzetből kiderül: a Háttér Társaság, Amensty International Magyarország, Eötvös Károly Politikai Intézet, a Társaság a Szabadságjogokért, a K-Monitor, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital és a Transparency International Magyarország. 

Az Európai Bizottság 2021-es jogállamisági jelentését teljes terjedelmében, magyar nyelven itt olvashatja el.

Kép: Aris Oikonomou / POOL / AFP

Dobozi Gergely

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés