Lengyel uniós csatlakozás és a genderlobbi: előre lehetett tudni, hogy kultúrharc lesz

2021. július 27. 12:48
A kelet-közép-európai államok számára az uniós csatlakozás az EU játékszabályainak gyorsított eljárásban való, szinte kritika nélküli átvételével járt. Az alapelvek és jogszabályok átvétele sokszor gyorsított eljárásban történt, és a genderlobbi körül ma tapasztalható feszültség is ebben a folyamatban gyökerezik.

Kultúrharc van

Napjaink közvitáit úgy itthon, mint Lengyelországban a „genderideológia” kérdése uralja. Ez a diskurzus ráadásul messze túlnyúlik az országhatárokon: az Európai Bizottság egy hete döntötte el, hogy kötelezettségszegési eljárást indít hazánk és a lengyelek ellen. S senkinek ne legyenek kétségei: az ügy minden valószínűség szerint az Európai Bíróság elé kerül, amely áramvonalasan idomul majd ahhoz a narratívához, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke július 7-én felvázolt:

Európa soha nem hagyja majd, hogy társadalmunk bizonyos részeit megbélyegezzék: akár amiatt, akit szeretnek, akár koruk, etnikai hovatartozásuk, politikai nézeteik vagy vallási meggyőződésük miatt

– részlet a bizottsági elnök Európai Parlament előtt tartott beszédéből.

Kevés kétség fér ahhoz, hogy a témáról immáron a kétezres évek közepén az Európai Unióhoz csatlakozó kelet-közép-európai országok és a nyugat-európai politikai fősodor közötti nyílt kultúrharc kontextusában beszélhetünk.

Cambridge-tanulmány a genderlobbi körüli kultúrharc lengyel gyökereiről

Egy a neves és tudományosan elismert Cambridge University Press gondozásában publikált szakcikk közelebb vihet bennünket a valósághoz, hogy megérthessük, miről is van szó, hogy „hogy jutottunk ide”. A tanulmány címe: Mi van akkor, ha a genderideológiát ellenzőknek van igaza? Genderpolitika, európaizáció és a demokratikus deficit (And If the Opponents of Gender Ideology Are Right? Gender Politics, Europeanization, and the Democratic Deficit). A tanulmányt egy lengyel kutató jegyzi, aki történeti távlatban mutatja be azt, hogy miként rögzültek a progresszív és konzervatív pozíciók a gender sarkalatos kérdéseiben.

Ebből következik, hogy a korkép Lengyelország társadalmi kontextusára lehet igaz, mindazonáltal a hasonló történelmi múlt (egészen pontosan a szocializmus és az azt követő „európaizáció”) miatt Marta Rawłuszko tanulmánya a magyar olvasó számára is érdekes lehet.

A szakcikk szerzője nem tagadja, hogy a lengyel konzervatívok olvasatában a „genderizmus” és a „genderideológia” kifejezését az összeesküvés homálya fedi. A konzervatív politikusok a genderkurzus előrehaladását – progresszióját – lopakodó „gyarmatosításnak” tekintik, a választók pedig

a nemzeti szuverenitás beszűkülésétől és a demokratikus ellenőrzés elvesztésétől tartanak.

Ebben az olvasatban a genderkurzus térnyerése a klasszikus állami hatalomgyakorlás gyökeres átformálódásával jár.

A szakcikk szerzője azt tárja fel, hogy miért is van létjogosultsága ennek az olvasatnak a kelet-közép-európai régióban, egészen pontosan Lengyelországban.

„Genderlobbi”: ENSZ egyezménytől az uniós rendeletig

A fejlemények láncolata 1995-ig nyúlik vissza – ekkor tartották a negyedik ENSZ-világkonferenciát Pekingben (Nőügyi Világkonferencia). Ennek alkalmával fogalmazták meg először a genderegyenlőség előmozdításának követelményét azzal együtt, hogy a jövőben a genderrel kapcsolatos progresszív gondolkodásmód szakpolitikai formát is ölthessen. Egy évvel később az Európai Bizottság megalkotta a „gender vezérfonalalkotás alapelvét” (’principle of gender mainstreaming’). Szükséges megjegyezni, hogy ebben a jogi dokumentumban a genderegyenlőség még a férfi és nő közötti egyenlőség vonatkozásában értelmezendő, magyarán itt inkább még egy nőjogi dokumentumról beszélünk.

Az Európai Bizottság vonatkozó, 1996-os dokumentumában azonban már szó van arról, hogy

a genderrel kapcsolatos progressziót az Európai Unió gazdasági fejlődését célzó strukturális alapok felhasználásával célszerű összekötni.

A következő mérföldkő az 1997-es Amszterdami Szerződés, amelynek nyomán immár az Európai Unió működéséről szóló szerződés is tartalmazza, hogy „az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására.” 2006-ban pedig már a tagállamokra nézve is közvetlen hatályú rendelet kötötte össze a nemek közötti egyenlőség és az Európai Szociális Alap felhasználási lehetőségeit.

Fontos rögzíteni, hogy a „gender” kifejezést a 2012-ben Lengyelország által aláírt Isztambuli Egyezmény pontosította a ma ismert irányba. Eszerint „nem”-nek („gender”-nek) az Isztambuli Egyezmény olvasatában azokat a társadalmilag kialakult szerepeket, viselkedési formákat, tevékenységeket és jellegzetes tulajdonságokat kell nevezni, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint.

Az Egyezmény továbbá jogi kötelezettségeket ró az államokra, amelyek kötelesek megtenni „a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy változásokat segítsenek elő a nők és a férfiak társadalmi és kulturális viselkedésmintáiban”, ennek keretében pedig oktatási és egyéb reformok végrehajtása indokolt.

A kelet-közép-európai országok már kész tények elé álltak

Lengyelország – Magyarországgal együtt – 2004 május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, elviekben rögtön hozzáférést kapva az Európai Szociális Alaphoz. Ahogy az a fentiekből kiderül,

ekkorra már a „gender mainstreaming” és az uniós kifizetések közötti logikai kapcsolat létrejött.

Ahhoz azonban, hogy Lengyelország uniós kifizetésekhez jusson, előbb módosítani kellett a lengyel jogot.

Ennek keretében a lengyelek úgy módosították jogszabályaikat, hogy azokban a férfiak és nők közötti egyenlőség karakteresen megjelenjen, s hogy hatékony szankciók garantálják ezeknek az értékeknek az érvényesülését.

A reformfolyamatok során a jogalkotó számos progresszív szemléletmódú szervezettel kellett, hogy egyeztessen. 

Ha az inga balra leng, akkor jobbra is fog

Így találta magát szembe Lengyelország a „Równościowe przedszkole” („~Egyenlőség az óvodákban”) kezdeményezéssel. Ez a koncepció szétfeszíti a férfiak és nők jogi egyenlősége körüli diskurzus kereteit, s utat nyit abba az irányba, amit ma „genderideológiának” hívunk.

A 2010-es évek elején ugyanis egy a korábbiaktól gyökeresen eltérő progresszív nevelési program jelent meg a lengyel oktatási rendszerben, amelynek szellemi hátországát három lengyel szerző (Anna Dzierzgowska, Joanna Piotrowska, and Ewa Rutkowska) tanulmánya jelenti (cím fentebb). Ez a „projekt” nagy vonalakban

a genderre vonatkozó érzékenyítést egészen az óvodai szintig „delegálja”

azzal, hogy az óvodások viselkedését a „nem sztereotíp nemi viselkelkedésmódok” irányába orientálja.

A progresszív akciót konzervatív reakció követte. 2013-ban a lengyel püspöki konferencia nyílt levélben emelt szót „a genderideológia destruktív karakterisztikája” ellen, attól tartva, hogy a mesterségesen konstruált gender koncepciója a család és a házasság természetét veszélyezteti.

Nemcsak az egyház szólalt fel az „óvodai egyenlőség” koncepciója ellen:

a lengyel tudományos akadémia pedagógusai is kritizálták a törekvést,

annak „gyermekekkel szemben alkalmazott instrumentális megközelítése” miatt. A pedagógusok emellett aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy a törekvések sikere esetén az óvodások „károsan viszonyulhatnak saját nemükhöz”. Noha a genderideológia ennek nyomán csak 11 lengyel óvodában jelent meg, a genderlobbi térnyerése a széles nyilvánosság számára is ismertté vált.

Az „európaizáció” irányát és módját az EU egyoldalúan határozhatta meg

Európaizáció alatt azt a folyamatot érthetjük, amelynek során az uniós jog a tagállamok jogrendszerében egyre karakteresebb formát ölt. Ezzel egyidejűleg nemcsak a jogszabályok, hanem a politikai irányvonalak is „le-leszivárognak” tagállami szintre, érdemben befolyásolandó az országok belügyeit.

A kelet-közép-európai országok az Európai Unióhoz másfél évtizeddel a Szovjetunió összeomlását követően csatlakoztak. Ezt a „pillanatot” Nyugat-Európa akként tartja számon, mint amikor a régió „visszatért” Európához. Csakhogy ez a visszatérés – fogalmaz a szerző – valójában a lemaradók felzárkózásaként írható le.

A történéseket ebből a nézőpontból szemlélve pedig a szerző más tudományos szakvéleményre alapozva is arra a következtetésre jut, hogy

a kelet-közép-európai országok „európaizációja” egyenlőtlen viszonyrendszert teremtett a régió és az uniós intézmények, valamint a nyugati tagállamok között.

Az Európai Unió lényegében kompromisszumok nélkül bírhatta rá a „felzárkózni” kívánó államokat  a csatlakozási feltételek teljesítésére. A következőképpen fogalmaz a szerző:

az uniós tagság feltételekhez való kötöttsége kiszámíthatatlanságot szült, ebben a szituációban pedig az Európai Uniónak módja nyílt saját alapelveit, normáit és szerepfelfogását elfogadtatni, egyszersmind egyoldalúan formálni az intézményi és adminisztratív struktúrákat.”

Létezik-e olyan, hogy genderlobbi?

A szerző itt a csatlakozási folyamatot átható „torzító hatásra” („executive bias”) utal, amely az uniós végrehajtó hatalom tevékenységéből és befolyásából ered. Ahogy az a tanulmányban is áll,

a csatlakozási folyamatot követően az uniós alapelvek átültetése sok esetben gyorsított eljárásban, szinte érdemi parlamenti vita nélkül történt.

Ennek eredményeképpen az uniós végrehajtók politikája sok esetben képes volt felülírni a tagállami törvényhozó hatalom jelentőségét.

Ennek eredményeképpen a genderlobbi körüli diskurzus is sok esetben a nyilvánosságtól elzártan zajlott. Éppen ezért maga a kifejezés, és az a folyamat, amelyet leír, valósnak tekinthető. Az a politikai párharc pedig, amely a progresszívek és a konzervatívok között ennek kapcsán kialakult, elkerülhetetlenné vált.

Az eredeti tanulmányt angolul itt olvashatja el.

Kép: Wojtek Radwanski / AFP

Dobozi Gergely

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nincsenek megbélyegezve, csak annyi történik, hogy nem ők mondják meg a többségnek, mit és hogyan tegyen. A többségtől egy valamit várhatnak el, azt, hogy tudomásul vegyék őket, de a szabályokat nem ők szabják, és a többséget nem terrorizálhatják, plusz pontokat nem kapnak.

A mai neoidiotizmus, ahogy írod, a globál-fasizmus legfelsőbb foka, hogy egy klasszikust parafrezáljak.

Az EU - mint az ENSZ - a demokrácia, a jogállam legnagyobb ellensége.
A globál-fasizmus trójai falova, nem véletlenül. mindkettő az Egyesült Államokban rejtőzködő sémi agyközpontba van bekötve.

Goldmann sach-os trükkök milliói, FELFOGHATATLAN mennyiségű, FEDEZET NÉLKÜLI spekulatív tőke, mindez formailag hitelesre könyvelve...
Ez az alapja egy genetikaliag BETEG, ÖNMAGÁT FELFEDNI NEM merő TÖRZS dominanciájának, amely pénze mozgatásával, nagyrészt felfogadott-zsarolt keresztényekkel végezteti a keresztény fehér Európa kiirtását.
2000 éve kezdték, először csupán a saját túlélésükért.
Majd miután Spanyolország kiűzte a zsidóságot, az szétszóródott egész Európában, és az elfajzottak elhatározták, hogy "jobbá teszik a világot!".
Persze, ez csak egy ótvar hazugság, a kifosztó-rabló iparuk működtetésére.
Itt tartunk ma.
Minden jel szerint nyerésre állnak, ám az epilógus még hátra van.
És az sokkal nagyobbat fog szólni, mint bárki gondolná.
Rögzíteni azonban szükséges, a felelősöket:
genderfluidizmus-pornográfia-média-művészetek, egyetemek lezüllesztése, ezek mögött döntő mértékben elfajzott zsidók állnak.
Legalábbis ők így azonosítják önmagukat.
Azonosítsuk mi is, ahogyan ők.

Azért kimondhatjuk, Kipling után, hogy a nő az nő, a férfi férfi, és a kettő sohasem ugyanaz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés