Kegyelemben részesítették az ügyvédpárt, akik fegyvert fogtak a BLM-tüntetőkre

2021. augusztus 4. 10:31
Missouri állam republikánus kormányzója nem hagyta annyiban a házaspár ügyét.

Missouri állam első embere, Mike Parson kormányzói kegyeletben részesítette azt a St. Louisban élő párt, akik a Black Lives Matter tüntetések során fegyverrel a kezükben védték meg saját ingalatunkat a több száz tüntetővel szemben. Patricia és Mark McCloskey-t illegális fegyverhasználatért tartóztatták le.

A McCloskey-házaspár bűnösnek vallotta magát a tárgyaláson. Mark McCloskey azzal védekezett, hogy csak „a dühös tömeg” miatt reagált így, a kedden tartott tárgyalás után viszont azt is hozzátette: „Ha egy ilyen tömeg közeledik felém, minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy fizikailag is fenyegetve érezzék magukat, mert csak ez tántorítja el őket attól, hogy kárt tegyenek a házamban és a családomban.”

A férfit 750 dollár, feleségét pedig 2000 dollár megfizetésére büntették. Az ügyvédpár továbbá átadta a hatóságoknak a tulajdonukban lévő fegyvereket is, és mivel mindketten büntetlen előéletűek voltak, illetve ők maguk hívták a rendőrséget, nem részesültek börtönbüntetésben. 

Több republikánus és demokrata politikus is nyíltan kiállt a pár mellett, és Donald Trump elnök is megosztotta a McCloskey-házaspárról készült videót a közösségi médiában. Missouri állam republikánus kormányzója betartotta az ígéretét, egy tavalyi interjú során vázolta fel tervét az ügyet illetően. 

Kép forrása: YouTube

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kegyelemben? Mint őfelségekirálynő Turing-ot? Szégyen! Ezek az emberek az ég egy adta világon semmit nem követtek el!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés