A felperzselt föld taktikája az észak-karolinai bíróságokon

2021. október 4. 15:15

The Wall Street Journal
Ami mindebből figyelemreméltó, az az a törekvés, amellyel a demokraták zászlóvivői mindezt a demokrácia védelmezéseként igyekeznek beállítani.

"Donald Trump legalább három állam választási eredményét akarta megmásítani bíróság előtt 2020-ban. Csakhogy észak-karolinai liberális csoportok négy választást akarnak megfordítani, vagy meg nem történtté tenni az államban a 2018 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságától eltérően azonban Észak-Karolina Legfelsőbb Bírósága azonban a politikai revansizmust látszik kiszolgálni – erre lehet következtetni ugyanis néhány múlt héten kelt hivatalos dokumentumból.

(...)

Észak Karolinában a demokraták szakpolitikai (adóügyi és valasztójogi) ügyekben veszítettek 2018-ban, 2020-ban pedig az állam legfőbb bírói fórumának személyi összetételének megváltoztatásakor maradtak alul. 

Most a liberális érdekek úgy diktálják, hogy a bíróságokon fordítsák vissza 2018-as választási malőrjeiket. Szakpolitikai intézkedéseket bírói úton felülvizsgálni egy dolog. Csakhogy mivel a demokraták jelentős pozíciókat veszítettek az állam legfelsőbb bíróságán a 2020-as választások alkalmával, e választási eredmények hatását kívánná csökkenteni bírák szelektív eltávolítása útján. 

Ami mindebből figyelemreméltó, az az a törekvés, amellyel a demokraták zászlóvivői amindezt – vagyis a szavazók döntésének megmásítását – a demokrácia védelmezéseként igyekeznek beállítani. Ha sikerrel járnak, a intézményi csíny visszhangja Észak-Karolina határain túl is bizonyosan hallatszik majd."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés