"A terrorizmus elméletben működik, a gyakorlatban azonban nem"

2021. október 12. 14:35

Bata-Balog Amadea
Corvinák
Könyvajánló.

"(...)

A terrorizmus napjaink legégetőbb biztonságpolitikai kérdésévé vált. Elég csak az adatokat elemezni és egyértelművé válik, hogy a 21. század eleje óta világszerte exponenciálisan nő a terrorista támadások és áldozatok száma. A terrorista tevékenységek növekvő intenzitása és terjedése ugyanakkor mégsem mutatja egyértelműen a politikai erőszak hatékonyságát. Erre a fontos megállapításra hívja fel a figyelmet Diego Muro – elismert kutatók közreműködésével – írt kötete. A könyv útmutatást ad a terrorizmus és a politikai erőszak veszedelmesen komplikált és sokrétű útvesztőjéhez.

Vajon működik-e egyáltalán a terrorizmus? – Teszi fel a megválaszolandó kérdést a kötet, és ha igen, akkor mikor és mennyiben? A terrorista taktika kudarcának vagy sikerének azonosítása mind elméleti, mind gyakorlati szempontból rendkívül lényeges a terrorfenyegetésekkel szembesülő kormányoknak. Ugyanis ennek elemzése támpontot nyújt a terrorizmus elleni küzdelem eredményességéhez; mindazonáltal maguknak a terrorista csoportoknak is tükörkét funkcionálhat működésük, esetleges alternatív megoldásaik szempontjából.

Jóllehet, a tudósok között sincs egyetértés ezen alapvető kérdés megválaszolásában. Vannak, akik úgy vélik, hogy a nem állami szereplők által a civilekkel szemben alkalmazott erőszak hatékony eszköz a politikai célok eléréséhez, míg mások szerint a terrorizmus végső soron nem eredményes eszköz. Muro kiválóan mutat rá arra, hogy a terrorizmus hasznosságára vonatkozó következtetéseink gyökeresen megváltozhatnak attól függően, hogy miként határozzuk meg a „hatékonyság” és a „siker” fogalmát. Noha a valóság a legtöbb terrorszervezet esetében rendkívül árnyalt, összességében elmondható, hogy a kötet inkább az utóbbi csoporttal mutat egyetértést.

Ahogy Max Abrahams fogalmaz: „a terrorizmus elméletben működik, a gyakorlatban azonban nem.” Muro és szerzőtársai szerint a terrorizmus hatékony lehet a rövid távú taktikai hozamok elérésében, így például kiemelt szerepet játszhat a félelemkeltésben, a toborzásban, a társadalom polarizálásában, valamint a politikai nyomásgyakorlásban. Ugyanakkor rendszerint nem sikeres a hosszú távú stratégiai célok megvalósításában.

Az is megfigyelhető továbbá, hogy az illegális erőszakszervezet túlélése gyakran a politikai célok felett áll. Így bár a fennmaradás a szervezeti hatékonyság egyik elemének tekinthető, mégsem garantálja a kitűzött célok megvalósítását. Látni kell, hogy az eredmények attól is erősen függenek, hogy hogyan határozzuk meg a különböző terrorista csoportok által elérni kívánt taktikai és stratégiai célokat, hiszen olyan motivációk is megjelennek, mint a vezető vagy az egyéni szervezet – a körülmények függvényétől változó – céljai, illetve rangbeli vagy finanszírozási kérdések is szerepet játszanak.

A kötet elméleti és esettanulmányi megközelítésből egyaránt értékeli a terrorista erőszak választásának előnyeit és hátrányait. A terrorszervezetek hatékonyságáról szóló vitában élen járó kutatók releváns esettanulmányokon keresztül számolnak be egyes terrorszervezetek tapasztalatairól; az Egyesült Királyság és Franciaország dzsihádista terrorizmusától és a nyugat-saharai erőszakmentességtől, a baszk ETA-n keresztül – mint egyértelmű példa a terrorizmus bukására –, az észak-írországi és algériai konfliktusok érzelmileg vezérelt etno-nacionalista terrorizmusáig, vagy a forradalmi erőszakig El Salvadorban és Uruguayban.

A terroristák mentális állapotával kapcsolatos tudományos konszenzusnak megfelelően a szerzők abból indulnak ki, hogy a vezetők és az elkövetők nem „elmebetegek” vagy „abnormálisak”, voltaképp közös jellemvonásuk, hogy normálisnak tekinthetők bizonyos értelemben. A terrorizmus ugyanis egyfajta „racionális és stratégiai” taktika, nem különleges ideológia, politikai mozgalom vagy pszichotikus, irracionális viselkedésforma. Így amennyiben a terrorizmus taktikaként határozható meg, felmérhető, hogy ez a kényszerítő eszköz alkalmas-e az elkövetők – mint stratégiai szereplők – által kitűzött politikai célok elérésére. Az eredmények azt mutatják, hogy a terrorizmust kényszerítő módszerként alkalmazó csoportok mindössze 5–10 százalékának sikerült elérnie a kívánt politikai eredményeket. Következésképpen az erőszak nem tekinthető hosszú távon hatékony eszköznek.

Mindezek tudatában akkor jogos a kérdés, hogy miért nő a terrorista cselekmények száma a világban. Ez annak tudható be, hogy bár a legtöbb terrorista csoport nem éri el stratégiai céljait, mégis gyakran taktikai, részleges sikereket könyvel el magának, és úgy mérlegel, hogy az előnyök meghaladják a költségeket, így végeredményében ez az eljárásmód felülmúlja a többi lehetséges alternatívát. Az ebből fakadó konzekvencia azt vetíti előre, hogy a terroristák továbbra is előnyben részesített eszközként fogják használni a politikai erőszakot, szörnyűségeket elkövetve, fenyegetőzve, kényszerítve és megfélemlítve azokat a társadalmakat, amelyekben élünk."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés