A nyugati világ materialista és relativista elitjét elvakítja a progresszió

2021. október 20. 10:30
Hiába relativizálják a köz szolgálatát, a döntéshozó legfőbb feladata továbbra is az, hogy a jó szolgálatába álljon és a rossz uralma ellen harcoljon.
Christiaan Alting von Geusau hollandiai származású jogász, filozófus. A Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának (ICLN) elnöke, illetve az alsó-ausztriai Trumauban működő ITI Katolikus Egyetem (Katholische Hochschule ITI) rektora. Az emberi méltóság védelmét és a keresztény értékek nemzetközi szintű képviseletét szolgáló, értékteremtő munkája elismeréseként Áder János köztársasági elnök 2019-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetést adományozta neki. A jogászprofesszor ma este 18 órakor tart előadást Budapesten, az esemény moderátora Sulyok Márton, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Közjogi Műhelyének vezetője.

Fotó: Förster Tamás, csalad.hu

Egy olyan társadalomban, amely az egyház és az állam szétválasztásának fontosságát hangsúlyozza, könnyű azt gondolni, hogy a szekularizációs folyamat egyet jelent a hit közéletből és jogalkotásból történő kizárásával. Ez a 21. században egyre szélesebb körben elfogadott szemléletmód valójában a káosz receptje – írja Christiaan Alting von Geusau a Consortio nevű teológiai szaklapban megjelent írásában. A politikusoknak nem szabad abba a hibába esniük, hogy önmagukra istenként kezdnek el hivatkozni.

Már pedig a hit kizárása, annak tagadása, hogy magasztosabb célkitűzés is létezik a politikai célokon túl, elősegíti a vezetői szerepkör téves értelmezését.

Alting von Geusau úgy véli, hogy a keresztény hit ellen tudja súlyozni a hatalmi játszmák és politikai csaták gyakran lélekölő folyamatát. Amennyiben ugyanis a törvényhozói hatalom szerepkörével felruházott ember el tudja fogadni Isten feljebbvalóságát, az önös érdekek felszínre törését is képes megakadályozni. A jó jogalkotás egyik legfőbb mértékegysége a hitvallás, mindez pedig nemcsak a keresztény gyökerekkel rendelkező országokra igaz.

Ez a teremtett rend egyetemes igazsága, amit a világ minden kultúrája és vallása elfogad, kivéve a nyugati világ materialista és relativista elitjét, akiket a folytonos progresszió ideológiája elvakít.

Amennyiben viszont elfogadjuk, hogy minden teremtett dolog mértéke az Isten, a jogalkotás gyakorlatába is át tudjuk ültetni ezt az alapigazságot.

Aquinói Szent Tamás Summa Theologica művében a jog egyes kategóriáiról írt. Az örök törvény (lex aeterna) az Isten által adott törvény, mely az erkölcs, a természetjog, valamint a pozitív világi jog forrása. A természeti törvényen (lex naturalis) keresztül nyilvánul meg az emberek szerepe az örök törvényben; elősegíti, hogy a jó és a rossz között különbséget tudjuk tenni. Ezt az ember által alkotott emberi törvény (lex humana) követi, mely a gyakorlatba ülteti át az örök törvényt és természeti törvényt.

A modern társadalomban jelenleg ez a folyamat a relativizálás középpontjában áll, Alting von Geusau példaként a házasságot említi.

A házasság egy férfi és egy nő közötti szövetség, mely a természeti, valamint az örök törvényben gyökeredzik, az emberi törvény pedig a gyakorlatba ülteti át ezeket az elveket. Vagyis az az ember által alkotott törvény, amely szembe megy a természetjoggal és az örök törvénnyel, – Szent Ágoston szávaival élve – „nem számít törvénynek”. Végül pedig isteni törvényről (lex divina) is szót kell elejteni, amely az Ó- és Újszövetségben kinyilatkoztatott törvényt jelenti. Ezen kategóriák azt jelzik a szerző számára, hogy a törvényhozói hatalom munkájának középpontjában alapelvek, alapértékek állnak.

A nyugati világ mégis egyre inkább úgy tekint a jogalkotás folyamatára, mintha az csak többségi döntéshozatal és politikai kalkuláció lenne.

A politikusoknak, törvényhozóknak ezeket a megkerülhetetlen alapvetéseket kell szem előtt tartaniuk. A cél pedig nem más, mint hogy az ember által alkotott törvényeket a természeti törvénnyel hozzák összhangba, amely így az erkölcsi alapvetéseket, vagyis magát az isteni hitvallást tükrözik. A publikációt jegyző jogász úgy véli, nem szabad hagyni, hogy a progresszív hangok relativizáló törekvései célba érjenek, a hitnek ugyanis fontos szerepe van a jogalkotás folyamatában. Alting von Geusau végül XVI. Benedek pápát idézi, aki azt hangsúlyozta, hogy a politikus legfőbb feladata továbbra is az, hogy a jó szolgálatába álljon és a rossz uralma ellen harcoljon. 

Christiaan Alting von Geusau (2017). The Role of Faith in Lawmaking. In: Consortio – Annual Publication of the International Theological Institute, July 2017, pp. 1-7.

A szemle szerzője a Mathias Corvinus Collegium (MCC) senior kutatója.

Borítókép: Pietro Perugino – A kulcsok átadása Szent Péternek (1481–82). A katolikus tanítás szerint a „kulcsok hatalma” az egyház fegyelmi és hivatali tekintélyére vonatkozik elsősorban a hit és az erkölcs kívánalmaira tekintettel. Ez a hatalom jogot ad minden olyan ügy eldöntésére is, ami az egyház életében jelentős lehet.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha nincs feltételen-abszolút lét / Isten /, akkor marad a pillantnyi érdek diktatúrája, az erőszak, a pénz imádata, a hedonizmus rövid távra szóló programja, míg aztán mindent elnyel a Nagy Semmi...

...minden teremtett dolog mértéke az Isten, a teremtett rend egyetemes igazsága, amit a világ minden kultúrája és vallása elfogad, kivéve a nyugati világ materialista és relativista elitjét, akiket a folytonos progresszió ideológiája elvakít.
Ennek a materialista és relativista elitnek, - nem elit, ellenben legalja - a legkülönfélébb nemi és pszicho betegségek elvették az agyuk normális felét.

A progresszió helyébe szinonímaként nyugodtan odatehetjük a bálványimádás szót. Valami végest istenít, abszolutizál: együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk, jellemezte örök érvénnyel szent Pál ezt a borzalmas attitűdöt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés