Vállalatok, ha emberi jogokat sértenek – beszélgetés Dinah Sheltonnal

2021. október 28. 16:03

Sándor Lénárd
Tévedésnek tartom, hogy az emberi jogokat kizárólag az állami működéssel szemben határozzuk meg. Az első emberi jogi mozgalmakat az egyházak és a vallási vezetők szervezték meg, és céljuk a bűnös vállalatok által bonyolított rabszolgakereskedelem megfékezése volt – fogalmazott Dinah Shelton, a George Washington Egyetem professzor emeritusa, akivel Sándor Lénárd beszélgetett.

Ha az emberi jogok fejlődéstörténetére tekintünk, akkor láthatjuk, hogy azt leginkább az államhoz való viszony határozta meg. A népszerű felfogás szerint az emberi jogok az állam szabályozó hatalmát korlátozzák, helyezik keretek közé. Ugyanakkor ez az olvasat kicsit félrevezető lehet, mert például nagyrészt a gazdasági globalizációnak köszönhetően a nagyvállalatok szintén komoly hatást gyakorolnak az emberi jogokra. Milyen újszerű veszélyek övezik az emberi jogokat a globalizáció korában?

Egyetértek abban, hogy a második világháborút követően a nemzetközi emberi jogi rendszert nagyrészt a totalitárius államok tapasztalata ihlette. Azért alkották meg, hogy keretek közé szorítsák az erős országokat, és elejét vegyék az emberi jogi jogsértéseknek. Ha azonban a kérdést távolabbi történelmi perspektívából szemléljük, akkor láthatjuk, hogy az első emberi jogi mozgalmak még nem állami szereplők által előidézett visszásságokat törekedtek orvosolni.

Ezeket a mozgalmakat az egyházak és a vallási vezetők szervezték, és céljuk a rabszolgakereskedelem, különösen a transzatlanti rabszolgakereskedelem megfékezése volt.

Ráadásul mindez alapvetően üzleti vállalkozásokat érintett. Ahogy pedig haladunk előre az időben, úgy láthatjuk munkáskérdés kibontakozását világszerte. Az első világháború végén létrehozott Nemzetközi Munkaügyi Szervezet mind a mai napig az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, amelyben a kormányoknak két-két, a munkavállalóknak és a munkaadóknak egy-egy képviselője vesz részt. Jelenleg is a kapitalizmusra vonatkozó szabályozási követelmények megalkotásán, valamint a visszaélések orvoslásán munkálkodik.

A globalizáció harmadik hullámában a transznacionális vállalatok, különösen pedig a bányászati szektor vállalatai jelentenek problémát.

Ezek a vállalatok számos emberi jogi jogsértésért felelősek világszerte. Vagyis összességében tévedésnek tartom, hogy az emberi jogokat kizárólag az állami működéssel szemben határozzuk meg. Már a kezdetek kezdetén a nem állami szereplők jogsértései is előtérben voltak. 

Az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottságának korábbi elnökeként milyen tapasztalatai vannak ezen a téren?

Mikor az Amerikaközi Bizottságot vezettem, akkor az ügyek mintegy háromnegyede a latin-amerikai őslakosok panaszai alapján indult, és nyersanyagkitermeléssel, így különösen aranybányászattal, valamint nagy infrastrukturális projektekkel, így például vízierőmű építésekkel állt összefüggésben.

Ugyanakkor az emberi jogi mechanizmus jellegénél fogva a Bizottságnak nincsen joghatósága üzleti vállalkozások vagy transznacionális vállalatok felett.

Csak olyan panaszokkal tudunk foglalkozni, amelyeket államok ellen nyújtottak be. Vagyis nekünk azt a kapcsolódási pontot kellett megtalálnunk, amely összekötheti az államot az elkövetett jogsértéssel. Ezt pedig nagyrészt az állam mulasztásában vagy hibájában fedeztük fel, vagyis ahhoz kötöttük, hogy elmulasztotta kellően szabályozni azokat a vállalatokat, amelyek a joghatósága alatt működnek. Olyan panaszok csak ritkán érkeztek, amelyeket a vállalatok anyaországa ellen terjesztettek elő. Néha előfordult, hogy az indítványozók megpróbálták Kanadát felelősségre vonni a kanadai cégek aranybányászati tevékenysége miatt. Jellemzően azonban inkább olyan országok szerepeltek a bepanaszoltak listáján, mint Guatemala vagy Panama,

vagyis azok a helyszínek, ahol a jogsértő cselekményeket elkövették, nem pedig azok az államok, amelyek közvetetten felelősek lehettek a vállalati tevékenység szabályozásának, ellenőrzésének elmulasztásáért.

Mikor ilyen ügyet vettünk napirendre, akkor nem tudtunk közvetlenül tárgyalni egyetlen érintett vállalattal sem. Ez pedig problémát jelentett. Megkönnyítette volna a helyzetet, ha közvetlenül vizsgálhattuk volna az áldozatok panaszait és a vállalati magatartásokat. De ezt nem tehettük.

A szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi szabályok lehetővé teszik, hogy a nagyvállalatok világméretű ellátási láncokat formáljanak, és ennek keretében kiszervezzék a termelési szolgáltatási tevékenységeiket. Ez egy úgynevezett „race to the bottom” vagy egyfajta „lefelé licitáló verseny” irányába hat, amelynél fogva az országok úgy versenyeznek egymással, hogy csökkentik a közérdekvédelmi, például a környezetvédelmi, munkavédelmi vagy emberi jogi standardokat. Ön hogyan látja a nemzetközi gazdasági jog és a közérdekvédelmi szabályok közötti feszültséget?

Bizonyos tekintetben ez a szakadék záródik, ugyanakkor más tekintetben nem nagyon változik. Valójában a problémát az jelenti, hogy a kereskedelmi és emberi jogi szabályok külön-külön, egymástól elszigetelve fejlődnek. Mindegyik államnak külön-külön van emberi jogokért, illetve a kereskedelmi területért felelős képviselője, ők pedig nem igazán beszélnek egymással. Az egyik nagy változást az AIDS járvány jelentette. Ez volt az első eset, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) egy asztalhoz ült, és új szabályokat alkotott az AIDS gyógyszerek szabadalmi kényszerengedélyezését érintően, ami a WTO normák egészségügyi kivétele lett.

A jelenlegi járvány ugyanezeket a feszültségeket hozza felszínre.

A kereskedelmi és emberi jogi területekért felelős bíróságok azonban továbbra is egymástól teljesen függetlenül működnek. Természetesen mindegyik bíróság azokat a szabályokat alkalmazza, amelyeket az őket létrehozó nemzetközi egyezmények tartalmaznak. Vagyis a kereskedelmi bíróságok alapvetően csak kereskedelmi szabályokat alkalmaznak, az emberi jogi bíróságok pedig azon az állásponton vannak, hogy a kereskedelmi egyezmények nem ronthatják le az emberi jogi követelményeket. Egy szóval széttagoltság jellemzi ezeket a szabályokat. Az utóbbi időben a Kereskedelmi Világszervezet valamelyest érzékenyebbé vált a környezetvédelmi és egészségügyi szabályozás iránt. Ugyanakkor szükség lenne egyfajta integrált bíróságra, amely képes holisztikus módon szemlélni ezeket a kérdéseket. 

Dinah Shelton a George Washington Egyetem professzor emeritusa. Korábban a Notre Dame Egyetem nemzetközi jogász professzora és doktori programjának vezetője volt 1996 és 2004 között. 2009-ben az Egyesült Államok jelölése alapján az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottságának tagja, majd elnöke lett. Számos nemzetközi jogi könyv és monográfia szerzője.

A nemzetközi jog fragmentált természete, a kereskedelmi és beruházásvédelmi rendszerek hatékonyabb végrehajtási mechanizmusa könnyen ahhoz vezethet, hogy ezek a szabályok de facto prioritást élveznek az emberi jogok és a környezetvédelmi kötelezettségek rovására. Hogyan orvosolná ezt az anomáliát?

Valóban prioritást élvez abban az értelemben, hogy a nemzetközi kereskedelmi rendszernek egy önvégrehajtó mechanizmusa van. Ha az egyik részes fél megsérti a kereskedelmi egyezményt, akkor számíthat a másik fél megtorlására, vagyis viszonosságon alapszik. Ugyanakkor ezzel szemben, ha az egyik állam kínzásokat hajt végre, ezt a cselekményt nem lehet úgy megtorolni, hogy válaszként a másik állam is kínzásokat fog végrehajtani. Az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága előtt korábban szerepelt egy érdekes eset, amelyben Paraguay Németországgal kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményre hivatkozott azért, hogy kimentse magát az őshonos kisebbségek sérelmére elkövetett cselekményekért viselt esetleges felelősség alól. Az Amerikaközi

Bíróság egyértelműen rögzítette, hogy a beruházásvédelmi egyezményekre nem lehet hivatkozni mentségként az emberi jogok megsértéséhez.

Vagyis az emberi jogoknak biztosított elsőbbséget lévén, hogy ő maga is egy emberi jogi bírói fórum. Vagyis az egyensúly hiányát úgy lehet orvosolni, hogy nagyobb mozgásteret biztosítunk az emberi jogi bíróságoknak ahhoz, hogy a saját jogukat alkalmazzák olyan helyzetekben, amikor a kereskedelmi és beruházásvédelmi egyezmények is szerepet játszanak az államok emberi jogi jogsértésében.

Véleménye szerint az ENSZ üzleti világ és emberi jogok terén tíz évvel ezelőtt elfogadott irányelvei, vagyis az úgynevezett UNGPs hogyan csökkenthetik, Bruno Simma professzor megfogalmazásával élve a „nemzetközi jog aszimmetriáját”?

A UNGPs-t illetően az egyik legfontosabb fejlemény, hogy a transznacionális üzleti működéssel összefüggésbe hozható emberi jogi jogsértésekkel kapcsolatban nemcsak a fogadó állam, hanem a székhely szerinti állam felelősségét is hangsúlyozza. Ez a felfogás segít mérsékelni az Ön által is említett „lefelé licitáló verseny” jelenségét azzal, hogy kimondja, nemcsak a fogadó, hanem a székhely szerinti államnak is felelőssége a vállalati tevékenység ellenőrzése függetlenül a működés megvalósulásának helyszínétől. Egy szó mint száz, támogatom a UNGPs-t, csak azt sajnálom, hogy nemzetközi jogi értelemben nem kötelező.

Ugyanakkor dacára annak, hogy nem kötelező, néhány emberi jogi mechanizmus már elkezdte alkalmazni a UNGPs-t. Ön hogyan értékeli ezt a fejleményt, és a dialógus lehetőségét a különféle mechanizmusok között?

Hasznosnak tartanám, ha dialógus alakulhatna ki a kereskedelmi mechanizmus képviselőivel. Sajnos az emberi jogi mechanizmusok csak ritkán lépnek kapcsolatba a kereskedelmi szférával. Erre azonban szükség lenne, hogy valóban jelentősebb hatást gyakorolhassanak. A beruházásvédelem, a kereskedelem, a környezetvédelem és az emberi jogok között mindenképpen hasznos lenne egy állandó párbeszéd kialakítása. Például a beruházásvédelmi bíróságok igencsak vonakodnak emberi jogokat alkalmazni, éppen úgy, mint ahogy az emberi jogi bíróságok is vonakodnak figyelembe venni a UNGPs-t.

Nem reménykedem abban, hogy a vállalati önkéntes magatartási szabályoknak valami nagy hatásuk lenne, mert azok inkább hasonlatosak a kirakatpolitikához.

A vállalatok alkotják meg ezeket a szabályokat, de csak ritkán juttatják érvényre a működésük során. Sokkal hatékonyabbnak bizonyul a tulajdonosi, részvényesi fellépés az igazgatótanáccsal szemben. Ezek jelentősebb hatást gyakorolnak a vállalati magatartások megváltoztatása terén.

Hogyan látja az emberi jogi bíróságok egymás között zajló interakcióit? Az Amerikaközi rendszer sokkal nyitottabb a UNGPs irányába, mint az európai jogvédelem. Vajon tudnak az emberi jogi bíróságok egymástól tanulni?

Nemcsak hogy képesek egymástól tanulni, hanem már tanulnak is. Gyakran idézik egymás esetjogi gyakorlatát, hogy nagyobb autoritást adjanak a saját döntéseiknek. Úgy gondolom, hogy ez rendkívül értékes az emberi jogok univerzalitásának megerősítéséhez.

Az üzleti világ és emberi jogokkal kapcsolatban jelenleg zajló nemzetközi szerződéselőkészítő munkákkal összefüggésben milyen szabályozási koncepciót látna szívesebben? Egy államra támaszkodó megoldást vagy szupranacionális rendszer felépítését támogatná?

Úgy vélem, hogy államokat középpontban helyező megoldás nagyobb támogatottságot élvez. Ugyanakkor

az államközpontú megoldással az a legnagyobb probléma, hogy a nagyvállalatok a legtöbb országban hatalmas befolyásra tettek szert.

Ennek megfelelően a végrehajtás érdekében tett erőfeszítéseket legnagyobb részét megkísérlik majd blokkolni. A szerződéses rendszer sikere azon múlik, milyen egyensúlyt teremt a nagyvállalatok érdeke és a működésükkel érintett lakosság között. Úgy gondolom, hogy a klímaváltozás jó próbatétele lesz annak, hogy vajon az államoknak van-e elegendő elszántságuk és erejük azon nagyvállalati tevékenységeket szabályozni, amelyek a problémákért valóban felelőssé tehetők.

Az elmúlt évtized során tanúi lehettünk az információs globalizáció, valamint a platform alapú üzleti modellek gyors felemelkedésének. Ez a jelenség torzító hatást gyakorol a nemzetközi elismerést nyert emberi jogokra, különösen a véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságra. Véleménye szerint milyen felfogásra lenne szükség az alapvető jogok platform alapú vállalatokkal szemben történő megóvásához?

Ez egy időszerű és nehéz kérdés. Számos példát láttunk arra, hogy a Facebook, illetve más platform alapú üzleti vállalkozások megpróbálják aláásni vagy befolyásolni a demokratikus választásokat. Némely médiaplatform olyan erőssé vált, hogy gyakorlatilag felemészti a véleménynyilvánítási szabadságot. Ez tehát egy olyan újabb terület, ahol nemzetközi koordinációra van szükség az államok által érvényesíthető közös szabályok megalkotásához, illetve a vélemények pluralizmusának, sokszínűségének tényleges biztosításához.

Borítókép: Nick Kaiser / DPA / dpa Picture-Alliance; bangladesi textilipari dolgozók munka közben. A 2010-es évek elején összeomlott bangladesi Rana Plaza több európai divatcég számára gyártott ruházati termékeket, az emberi jogokkal összeférhetetlen körülmények között. A tragédiában több mint 1.100 munkás halt meg. 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés