Az emberi jogokat nemzeti közösségek élik meg – beszélgetés Paolo G. Carozzával

2021. december 22. 13:07

Sándor Lénárd
Az európai alkotmányok homogenizálásának veszélye kapcsán engem jobban aggasztanak az Európai Unió és az Európa Tanács politikai intézményei, mint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága – fejtette ki Paolo G. Carozza, a Notre Dame Egyetem professzora és a Velence Bizottság amerikai tagja.
Paolo G. CAROZZA az amerikai Notre Dame Egyetem jogászprofesszora, politikatudósa és Kellogg Nemzetközi Tanulmányok Intézet igazgatója. Az összehasonlító alkotmányjog, emberi jogok, jog és a nemzetközi jog elismert szakértője. Jelenleg a Velence Bizottság amerikai tagjaként szolgál. Korábban az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságának volt tagja, majd elnöke. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktora.

A néhai Jonathan Sacks rabbi mutatott rá arra, hogy minden korszaknak van egy sajátos és meghatározó narratívája. A középkor, vagyis a „hit korának” meghatározó narratívája a teológia volt. A felvilágosodás, vagyis a tudomány korának a narratívája ráción alapuló, tudományos. Jelen korunk domináns narratívája az emberi jogok. Az emberek álláspontjaikat, törekvéseiket mind az emberi jogok nyelvén fogalmazzák vagy védik meg. Mindezek fényében Ön szerint hogyan lehet különböztetni valódi emberi jogok és hamis jogi igények között?

Az emberi jogok fogalma kétségtelenül a jelenkori „lingua franca”, ami áthatja az igazságosságról, a szabadság határairól, a közjó kontúrjairól és az egymás iránt viselt felelősségről szóló szinte valamennyi jelenkori vitát. A problémát ugyanakkor az jelenti, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet elválasztani az emberi természetről alkotott előzetes feltevésektől. Miből áll az emberi méltóság, és mit kíván tőlünk? Mitől teljesedhet ki az emberi élet? Hogyan viszonyul személyes identitásunk embertársainkhoz és közösségeinkhez, történelmünkhöz és nyelvünkhöz? Röviden fogalmazva, mit is jelent embernek lenni és kiteljesedő emberi életet élni? Ezek a kérdések hallgatólagosan benne rejlenek minden emberi joggal kapcsolatban tett állításban. Ma azonban egy olyan korszakban élünk, amelyben ezeknek az emberi kérdéseknek a közvetlen és nyílt megfontolását, megvitatását zárójelbe rakják, félreteszik vagy egyenesen elnyomják. Ugyanakkor anélkül, hogy ezeket a mélyebb kérdéseket alaposan szemügyre vennénk,

lehetetlen világosan megítélni, hogy melyek azok a valódi emberi jogi igények, amelyek valóban tiszteletben tartják emberi méltóságot

és elősegítik az emberi jólétet. A kérdés emberi dimenziót kell alaposabban felfedeznünk. Ha ugyanis nincs ember, akkor emberi jogok sincsenek.

Korunk egyik másik kihívása a szubszidiaritás elvének érvényesítése. Hogyan látja ezt a kihívást, milyen szerepe van a helyi közösségeknek és a nemzeti szuverenitásnak az emberi jogok megvalósításában?

A nemzetközi emberi jogi rendszer legitimitásának és hatékony működésének kulcsfontosságú eleme, hogy kiegyensúlyozott és gyümölcsöző kapcsolatot tartson fenn a helyi, vagyis nemzeti és régiós, valamint a globális normák és intézmények között. Egy túlzottan nemzeti fókuszú megközelítés azzal a kockázattal jár, hogy elfordul attól a felfogástól amelyek azt vallja, hogy az emberi természetből fakadóan a jogok univerzális karakterrel rendelkeznek. Egy túlzottan nacionalista megközelítés emellett elszigeteltséggel is fenyeget. Ugyanakkor a másik végletnek is megvan a veszélye. Egy olyan megközelítés, amely az emberi jogokra csak absztrakt, univerzális elvekként tekint, nem veszi figyelembe, hogy az emberi jogokat a gyakorlatban helyi és nemzeti közösségek élik meg, amelyek sajátos jelentést, irányt és ízt adnak nekik. A nagy univerzális emberi jogi elveknek olyan értelmezéseket lehet adni, amelyek egymástól észszerű mértékben különböznek.

Az adott társadalmi és jogi rendszertől, annak struktúráitól és hagyományaitól függ, hogy milyen értelmet adnak az egyes jogoknak.

Ahogy a híres antropológus, Clifford Geertz egykoron rámutatott, úgy, ahogyan a különböző közösségek a maguk sajátos módján elképzelik, látják a valóságot. Sőt, ezen felül a közösségi identitás, a politikai részvétel és a demokratikus önkormányzás az univerzális jogoknak a pozitív állami jogokba való átültetése során valósul meg és nyer értelmet.

Az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottságának tagjaként, majd később elnökeként is szolgált. Tapasztalata szerint egy emberi jogi bírói fórum hogyan érvényesítheti a leghatékonyabban a szuverenitás elvét?

Mind az akadémiai világban, mind pedig a közéleti vitákban jó ideje szó esik a nemzeti alkotmánybíróságok és nemzetközi bírói fórumok közötti dialógus szükségességéről. Szerintem ez alapvető fontosságú. Ugyanakkor a problémát abban látom, hogy amit dialógusként képzelnek el, az gyakran inkább

a nemzetközi fórumoktól a nemzeti intézmények fele irányuló monológhoz

hasonlít. Ha az emberi jogok univerzalitása és a pluralizmusa között egészséges egyensúlyt szeretnénk teremteni, akkor ehhez valódi kölcsönösségen alapuló harmónia szükséges a bíráskodás különböző szintjei között. Ez pedig sok esetben azt követeli meg, hogy a nemzetközi intézmények nagyobb teret engedjenek a helyi hatóságok ítéletének az emberi jogi bíráskodás során. Ugyanakkor számos esetben az is probléma, hogy a nemzeti alkotmányos rendszerek nem kellően védelmezik a jogokat, így például a bírák nem függetlenek vagy például korlátozott a bírósághoz fordulás lehetősége. Ez pedig rendkívül nehézkessé teszi az egészséges, kölcsönösségen alapuló kapcsolatot a nemzeti és a nemzetközi fórumok között, amelyben mindkét oldalon hiányzik a bizalom és az elszámoltathatóság.

Hogyan látja ezt a dilemmát Európában? Magyarország esetében például a strasbourgi bíróság csak kevés mozgásteret biztosított az ötágú vöröscsillag, mint totalitárius szimbólum tilalmának. Hogyan változhat meg ez a hozzáállás a 15. számú kiegészítő jegyzőkönyv hatályba lépésével, amely a szubszidiaritás elvének hatékonyabb érvényre juttatását követeli meg?

Az emberi jogi konvencióhoz fűzött 15. kiegészítő jegyzőkönyvben hangsúlyozott szubszidiaritás elve, és egy úgynevezett „mérlegelési tér” biztosítása mindenképpen üdvözlendő. Ugyanakkor nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez nagy hatással lesz az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára. Mindenestre, ha az európai alkotmányok homogenizálását övező veszélyekre gondolok, akkor engem jobban aggasztanak az Európai Unió és az Európa Tanács politikai intézményei, mint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.

Az utóbbi időben az olyan rendhagyó jellegű emberi jogi problémák száma gyarapodik, ami például a gazdasági recesszióval, a környezeti szennyezéssel vagy a fegyveres konfliktussal függ össze. Véleménye szerint melyek a jelenkor a leginkább égető kihívásai a nemzetközi emberi jogi fórumok előtt?

Korábban említette, hogy az emberi jogok korunk meghatározó narratívájává váltak. Ebből azonban az a gond fakad, hogy előbb vagy utóbb minden társadalmi problémát az emberi jogok keretei között fogalmaznak meg, és ott próbálnak meg megoldani. Azt gondolom, hogy

tartózkodunk kellene attól, hogy mindenre az emberi jogokat próbáljuk alkalmazni,

és mindenekelőtt azt kellene tisztáznunk, hogy leginkább mely esetekben lehet hasznos ez a fogalomkészlet egy-egy probléma megoldásához. Minél inkább szerteágazó értékeket és javakat tartalmaz egy-egy meghatározott helyzet, illetve minél több tényező összetett egymásra hatásának eredményeként alakul ki, annál kevésbé megfelelő a jogok narratívája az igazságosság követelményének körvonalázásához. A klímaváltozás jó példa erre. Bár nyilvánvalóan sürgős és életbevágóan fontos kérdésről van szó, de nem gondolom azt, hogy az emberi jogi fogalomkészlet alkalmazása hasznos eszköz lehet ennek rendezéséhez.

Ugyanakkor a nem állami szereplők, így például a nagy transznacionális és platform alapú vállalatok új kihívást jelentenek az emberi jogok szempontjából. Hogyan látja ezt a jelenséget?

Az emberi jogok alapvetően az államot korlátozzák. Egyfelől azért, mert a modern állam példa nélküli hatalmi koncentrációt tudhat magáénak, másfelől pedig azért, mert a mai korban a nemzetállamok jelenti azt a közösséget, amely autoritást gyakorol és a lakosság közjavait koordinálja. A nem állami szervezetek, így például a vállalatok gyorsan növekvő társadalmi és politikai befolyása ugyanakkor jelentős kihívás mindkét aspektus tekintetében. Evidensnek tartom, hogy ezt a vállalati hatalmat az állami közhatalomnak úgy kell szabályoznia, hogy az a közjó követelményeivel és szükségleteivel összhangban álljon. Ugyanakkor a kihívást az jelenti, hogy

ezek a nem állami szervezetek globális intézményekké nőttek, és sok esetben az államok tényleges szabályozási hatalmán kívül működnek.

Vagyis működésük éppen azt a klasszikus paradigmát ássa alá, amely szerint a nemzetállamok jelentik azt a közösséget, amelyben a közjót érvényesíteni lehet.

Jómagam csak két, egymást erősítő kivezető utat látok ebből a dilemmából. Egyfelől az államoknak lehetőséget kell találniuk a szabályozó hatalmuk nemzetközi koordinálására. Másként fogalmazva

új nemzetközi politika kimunkálására van szükség, amely különbözik a 20. század második felében kialakult liberális internacionalista struktúráktól,

ugyanis ez ma már nem tűnik megfelelőnek a jelenlegi kihívások leküzdéséhez. De hogy ehhez milyen alternatívákat lehet találni, az talán korunk egyik legnagyobb kihívása. Emellett a transznacionális üzleti vállalatoknak maguknak is meg kell alkotniuk azokat a szabályokat, és intézményesíteniük kell azokat az önszabályozási módszereket, amelyek elősegíthetik az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását. Ebben a tekintetben a Facebook Ellenőrző Bizottságának (Oversight Board) felállítása érdekes próbálkozás. Ez még mindig egy meglehetősen bizonytalan kísérlet, és még a jövő zenéje, hogy valóban nagyobb átláthatóságot és elszámoltathatóságot biztosít-e a Facebook működésével összefüggésben, de azt gondolom, hogy az ebbe az irányba tett erőfeszítés mindenképpen jó jel, és bízunk annak sikerében.

A Facebook Ellenőrző Bizottság a tavasszal hozta meg Trump elnökkel kapcsolatos döntését. Számomra meglepő volt az a módszer, ahogyan a Bizottság a nemzetközi emberi jogokat alkalmazta. A döntésben például nem vették figyelembe azokat a fenntartásokat, amelyekkel az Egyesült Államok elfogadta a nagy emberi jogi egyezségokmányokat dacára annak, hogy az általános szabályok amerikai joghatóság megállapítását indokolták a konkrét esetben. Véleménye szerint milyen káros hatásai lehetnek ennek a megközelítésnek?

Úgy gondolom, hogy az emberi jogi felelősség szempontjából a magánvállalatokat, még ha olyan erősek is, mint a Facebook, nem lehet egy lapon említeni az államokkal. Legyenek bármilyen erősek is, nincsen hatalmuk kormányzáshoz, nem is beszelve azt a kormányzást, amelynek figyelembe kell vennie a közjó valamennyi olyan aspektusát, amely a közösség egészének felvirágoztatásához szükséges. Ebből az következik, hogy azok a szabályok, amelyek az amerikai, vagy bármely más államra vonatkoznak, nem feltétlenül azonosak azokkal, amelyeket a Facebooknak vagy bármely más hasonló magánvállalatnak követnie kell. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához fűzött amerikai fenntartás jó példája ennek a különbségnek. A gyűlöletbeszéd tilalmazásának kötelezettségére vonatkozó fenntartás, amelynek háttere az első alkotmánykiegészítésből fakad, nem szükségszerűen alkalmazandó a Facebookra, amely dönthet úgy, hogy a közösségi médiahasználat elvei a gyűlöletbeszéd tekintetében szigorúbbak annál, mint amely az államra irányadó.

Ugyanakkor ennek a kérdésnek van egy jóval tágabb vetülete is. A Facebook egy globális platform, amelynek működése az egész világra kiterjed. Sikere tehát attól függ, hogy egy egységes transznacionális térként működhessen, ne pedig olyan fragmentált terekként, amelyekre különböző szabályok vonatkoznak. Éppen ezért elméletileg nem látom problémásnak, ha a nemzetközi emberi jogi normák kiindulópontként szolgálnak az Ellenőrző Bizottság döntéseihez. Emellett ugyanakkor döntésekben a helyi viszonyokat, a kulturális kontextust komolyan figyelembe kellene vennie. Az Ellenőrző Bizottság eddigi eljárásaiban több kevesebb sikerrel láthatunk olyan erőfeszítéseket, amelyek a globális normákat együtt próbálják értelmezni a helyi viszonyokkal és ismerettel. Ez azonban folyamatos kihívást jelent majd az Ellenőrző Bizottság, és persze más információs platformok számára. Úgy kell globálisan működniük, hogy eközben figyelemmel vannak a bensőséges mikrovilágra is, amelyben az emberek ténylegesen gyakorolják emberi jogaikat, és átélik azok sérelmét.
 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés