A „Merkel-doktrína” jövője, avagy bevándorlási moratórium realitásai Franciaországban

2022. február 7. 15:48
Milyen jövő vár Európára a migráció erősödésével, és vajon visszaveheti-e a menekültügyi politikát a saját kezébe egy európai nemzet, ahogyan azt a francia jobboldal kiemelkedő népszerűségnek örvendő elnökjelöltje, Eric Zemmour sürgeti és szorgalmazza? E kérdésekre próbálunk választ találni cikksorozatunk második részében.

A német és az uniós politika által egyaránt erőltetett általános bevándorlási meghívó ellen az utóbbi években nem csak Közép-Európában, hanem immár a nagy nyugati tagállamokban is kitört a lázadás (amelyet nevezhetünk akár a túlélésért és a közös kultúránk megőrzéséért vívott európai szabadságharcnak is). A szabadságharc első kormányzati pozícióba került nyugati vezére Matteo Salvini volt – aki mögé hamarosan felsorakoztak a nyugati országok legnagyobb népszerűségnek örvendő szuverenista pártjai is.

2021 őszének legnagyobb politikai újdonsága az volt, hogy a lázadás szelleme elérte a gaullista gyökerekkel rendelkező, ám az elmúlt három évtizedben a politikai paletta liberális oldalára átsodródott, Nicolas Sarkozy elnöksége alatt hintapolitikát folytató, „Les Républicains” névre átkeresztelt jobbközép pártot is. 

A párt vezetése – érzékelve a francia lakosság körében egyre erősödő irritációt a korlátlan bevándorlás kapcsán, továbbá a hovatovább teljesen liberálissá váló párt csökkenő népszerűségét a választók körében – úgy tűnik, végre elszánta magát egy erőteljes politikai fordulatra.

A fordulat radikális voltát jól szemlélteti az a tény, hogy a szemléletváltás mögé immár a több évtizedes brüsszeli tapasztalattal rendelkező Michel Barnier (volt európai biztos) is felsorakozott, egy olyan – baloldali gondolkodók számára megbotránkoztató – javaslatot terjesztve elő, amelynek értelmében a következő elnöki ciklus legelején a francia népnek lehetőséget kell adni arra, hogy egy népszavazás keretében foglaljon állást az óriási méretűre duzzadt bevándorlásnak a hivatalba lépő új köztársasági elnök által javasolt „ideiglenes leállítása” tárgyában.

Az „ideiglenes leállítás” jogi szempontból egy úgy nevezett „bevándorlási moratórium” népszavazás útján történő jóváhagyását, parlament által történő elfogadását és a francia kormány által történő kihirdetését jelentené,

amellyel szemben az uniós intézmények nem emelhetnének vétót, tekintettel arra, hogy a népszavazás, mint a népszuverenitás egyik legmagasabb formáját megtestesítő jogi intézmény nincs alárendelve az uniós jognak.

A Franciaország által ily módon meghirdetett "bevándorlási moratórium" a Merkel-doktrínához képest homlokegyenest ellenkező jogi helyzetet hozna létre (legalábbis Franciaország tekintetében):  egész országok bevándoroltatása helyett ugyanis néhány évre még a néhány ezer főt számláló migráns csoportok befogadását is leblokkolná.

A Barnier által felvetett népszavazási kezdeményezés mögé 2021 őszén a párt teljes vezetősége felsorakozott – csupán azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy a népszavazásra bocsátandó sorsdöntő kérdés pontos tartalmát minden vezető politikus kicsit másképp fogalmazná meg. A következő hetek rendkívül izgalmas kérdése, hogy a népszavazás igen népszerű kártyáját a párt hivatalos elnökjelöltje, Valérie Pécresse hogyan, milyen formában és milyen konkrét intézkedési csomaghoz kötve fogja kijátszani a választási kampány fennmaradó részében.

A növekvő népszerűségi mutatókkal rendelkező politikus jelenleg aközött választhat, hogy a választási kampány hajrájában – a második fordulóba való bejutás biztosítása érdekében – felmelegíti-e esetleg némi tartalmi módosítással Michel Barnier 2021 őszi kezdeményezését, vagy inkább a határok ellenőrzésének szigorítására, és az uniós menekültpolitika reformjára helyezi a hangsúlyt (az utóbbi lényegesen lassabb és nehézkesebb folyamat, hosszú távon azonban egész Európa számára előnyökkel járhat, amennyiben a folyamat a bevándorlás korlátozása irányába mutat).

A kulcsfontosságú témakörben kiírandó népszavazás tárgykörét és mielőbbi megtartását természetesen támogatja a szuverenista jobboldal is.

A Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés már évtizedek óta következetesen kiáll a bevándorlás korlátozása mellett.

A francia elnökválasztás horizontján feltűnő új csillag, Eric Zemmour író és szuverenista gondolkodó, megjelenésével tovább emelte a tétet azáltal, hogy a bevándorlás kérdését saját politikai kampánya középpontjába állította. A közvélemény szemében e tekintetben valószínűleg Zemmour a leghitelesebb és egyben a leglogikusabb módon gondolkodó politikai személyiség: több mint két évtizede változatlan ugyanis az álláspontja a migráció témakörében, ráadásul pályafutását újságíróként és politikai elemzőként kezdte – különböző jobboldali lapoknál, továbbá igen nagy nézettségű televíziós műsoroknál – és mind zamatos és élvezetes stílusa, mind érvelésének kérlelhetetlen logikája egyre inkább lenyűgözi a francia választópolgárok folyamatosan növekvő szuverenista táborát. 

Eric Zemmour sajátossága, hogy mindig konkrét tényekkel és hivatalos állami adatokkal dolgozik, s ezekre támaszkodva mutatja be a jövő két lehetséges perspektíváját a francia választóknak. Megítélése szerint

végzetes veszély fenyegeti az őshonos francia lakosságot

– e veszély mibenlétét az író a társadalom visszafordíthatatlan kettészakadásában látja és egy igen beszédes képpel szemlélteti, amikor ismételten ”Franciaország libanonizálására” utal, ami akár már a következő évtizedben bekövetkezhet. Mit jelent egy európai állam ”libanonizálása”? Nem mást, mint egymástól hermetikusan elkülönülő, elzárt és egyben szándékosan elzárkózó etnikai csoportok párhuzamos és egymással folyamatos konfliktusban álló világainak felépülését, amely állandó polgárháborús veszélyt eredményez és elkerülhetetlenül fegyveres konfliktusokba torkollik. 

Zárójelben jegyezzük meg azt, hogy a francia fegyveres erők több vezető személyisége a közelmúltban épp ugyanerre a polgárháborús veszélyre mutatott rá egy drámai felhangú felhívásban, amelyet nyílt levél formájában tett közzé több nyugállamányban lévő tábornok, illetve az aktív állományban lévő katonatisztek mögöttük álló több mint ezer főt számláló csoportja. Nyilvánvaló, hogy a francia hadsereg normális viszonyok között soha nem avatkozik be a politikába – kivételt ez alól kizárólag az olyan történelmi szituációk jelentenek, amikor a nemzet fennmaradása végveszélybe kerül (érdemes itt utalni de Gaulle tábornok 1940 június 18-i londoni felhívására, amely a hadsereg közvetlen beavatkozását jelentette a politikába, az utolsó demokratikusan megválasztott francia miniszterelnök által kijelölt politikai irányvonal elleni tiltakozás jegyében). 

Vajon kívánatos-e az, hogy ”Franciaország libanonizálása” már a következő évtizedben bekövetkezzen – és ha nem, akkor mit lehet tenni ennek megakadályozása céljából?

E történelmi kérdés fémjelzi Eric Zemmour egész politikai kampányát. Az új, a közvéleménykutatások alapján rendkívüli népszerűségnek örvendő elnökjelölt külpolitikai, európai politikai, bevándorláspolitikai, gazdaságpolitikai és ideológiai nézeteit már több mint húsz kötetnyi munkában közzétette – stílusa oly élvezetes és olyannyira közérthető, hogy egyáltalán nem lenne meglepő az, ha a választási kampány utolsó hónapjaiban e politikai elemzések olvasottsága rekordszintre emelkedne. 

Eric Zemmour legfrissebb kötetének a címe – ”Franciaország még nem mondta ki utolsó szót” – már eleve sejteti azt, hogy bár a történelmi helyzet drámai, annyira azonban mégsem kilátástalan, hogy a szuverenista erőknek eleve kapitulálniuk kellene (ez gyáva és szégyenletes, hazafiakhoz nem méltó dolog lenne). A kötet borítóján Zemmour szinte elnöki pózban, elnöki kiállásban jelenik meg – mögötte pedig a francia nemzeti lobogó látható. 

Zemmour nyilvánvalóvá tette, hogy megválasztása esetén kormánya azonnal le fogja állítani a legális bevándorlás évtizedek óta duzzadó folyamát Franciaország felé: megszünteti a munkavállalási lehetőséggel egybekötött bevándorlási engedélye kiadását (ami átlagosan évi 275.000 migráns belépését tette eddig lehetővé), felfüggeszti a családegyesítésre vonatkozó, hetvenes évek óta érvényben lévő jogszabályok alkalmazását. Ezen felül szigorítja a külföldről érkező egyetemi diákok fogadására vonatkozó rendelkezéseket és megszünteti azon jogelv alkalmazását, amelynek értelmében a Franciaország területén külföldi szülőktől született gyermekeket automatikusan megilletné a francia állampolgárság. 

A jelenleg érvényben lévő bevándorláspolitikai vonatkozású jogszabályok az író által hivatkozott állami statisztikák tanúsága szerint

eddig évente mintegy 400.000 migráns – egy Nizza városának megfelelő populáció – legális bevándorlását tették lehetővé.

Ezzel megegyező nagyságrendet képvisel az illegális migránsok (így többek között az elutasított menedékkérelemmel rendelkező, Franciaországból hivatalosan kiutasított, de távozásra ennek ellenére semmilyen hajlandóságot nem mutató külföldiek) létszáma.  Ezt a folyamatot kívánja Eric Zemmour megválasztása esetén leállítani. A bevándorlás kérdése tehát a 2022 évi elnökválasztási kampány középpontjába került: csak a választókon múlik, hogy milyen irányt fog venni Franciaország a következő években.

Kép: Eric Zemmour jelölt választási plakátja. Florent Busquets Manavit / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Tóth István Benedek
(a szerző Franciaország-szakértő)

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés