Orosz-ukrán konfliktus nemzetközi jogi szemmel – beszélgetés Hitomi Takemura-val

2022. március 17. 12:25

Sándor Lénárd
A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát elismerő ukrán deklarációk szolgálnak jogalapként ahhoz, hogy a bírói fórum főügyésze megindíthassa vizsgálatát az ukrajnai helyzet miatt. Az eljárások sikerét ugyanakkor alááshatja az állami együttműködés hiánya – mutatott rá Hitomi Takemura Hitotsubashi Egyetem nemzetközi jogászprofesszora.

Hitomi TAKEMURA a Tokióban lévő Hitotsubashi Egyetem nemzetközi jogász professzora. Az International Human Right to Conscientious Objection to Military Service and Individual Duties to Disobey Manifestly Illegal Orders (Springer, 2019) című könyv szerzője. Kutatási területei közé tartozik az ügyész szerepe a nemzetközi büntetőigazságszolgáltatásban, valamint a nemzetközi jog és a nemzetközi büntetőigazságszolgáltatás legitimációja.

Az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus a februári orosz támadást követően jelenleg is zajló háborúba torkollott. A háború a geopolitikai és biztonsági megfontolások mellett a nemzetközi közjog számos területét is érinti. Kezdjük a beszélgetést magával a támadással. A nemzetközi jogászok egyöntetűen egyetértenek abban, hogy Oroszország cselekménye indokolatlan, és a nemzetközi jog alapvető elveit sértő agressziónak minősül. Oroszország azonban többször is megkísérelte igazolni tetteit, az önvédelemre és a humanitárius beavatkozásra hivatkozott, mint az erőszak alkalmazásának általános tilalma, vagyis a „jus contra bellum” alóli legitim kivételre. Vannak-e ennek az állításnak történelmi előzményei? Hogyan látja ezt a kérdést jogi szempontból?

Míg az önvédelem jogán alapuló erőszak alkalmazását az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi szokásjog is elismeri, a humanitárius intervenció esetében nem ez a helyzet. Az ENSZ Alapokmány az erőszak alkalmazásának tilalma alól nem ismer ilyen kivételt. Mindaddig, amíg az önvédelemhez való jog egy államok által kifejezetten elismert jog, az állam kivételesen alkalmazhat erőszakot, ha e jogának gyakorlását a nemzetközi szokásjog követelményeivel összhangban teszi, ideértve a fegyveres erőszak vagy közvetlen fenyegetés fennállását és az elhárítás arányosságát. Az oroszok állítása alapján Ukrajna ellen alkalmazott erőszakot lehet úgy értelmezni, mint egyéni önvédelmi jog gyakorlását vagy úgy, mint a kollektív önvédelmet, amelyet Oroszország az általa elismert Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságokkal karöltve fejt ki. Ugyanakkor a kollektív önvédelem kérdését övezően sokan azért kételkednek, mert a szóban forgó népköztársaságokat a legtöbb állam, a nemzetközi közösség nem ismeri el.

Az egyéni önvédelmet érintően pedig egyelőre nem tűnik igazoltnak fegyveres támadás Ukrajnából vagy a NATO-tól, és kétséges, hogy ilyen támadás veszélye fennáll-e ezekből az országokból.

Ritkán fordul elő, hogy önvédelemre és humanitárius intervencióra egyszerre hivatkoznak, ugyanis az előbbi már elégséges az erőszak alkalmazásának igazolásához. Szintén ritkán fordul elő, hogy egyetlen állam által végrehajtott humanitárius intervenciót a nemzetközi közösség jogosnak ismer el. Ugyanakkor Oroszország mind az önvédelem jogát, mind pedig a humanitárius intervenció szükségességét is felhívta, amikor 2008-ban Dél-Oszétiában és 2014-ben a Krím-félszigeten erőszakot alkalmazott. Az államok gyakorlata a humanitárius beavatkozást azokban az esetekben törekszik igazolni, amikor a humanitárius célú katonai akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamilyen oknál fogva nem tudta engedélyezni. Tipikusan ez volt a helyzet 1999 márciusában, amikor a NATO a korábbi Jugoszlávia területén hajtott végre bombatámadásokat. Az Egyesült Királyság szintén humanitárius intervenció szükségességére hivatkozott a 2018-as Szíria ellen végrehajtott légicsapások esetén. A humanitárius intervenciónak ugyanakkor nincsenek világos nemzetközi jogi szabályai, így a feltételei sem egyértelműek. Másfelől az önvédelemhez való jog gyakorlásának szigorú feltételei vannak, így a sürgősség, a szükségesség és az arányosság követelményei. E feltételek teljesülését az önvédelemhez való jog gyakorlása során és azt követően is vizsgálják.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának létfontosságú intézménye. A jelen esetben a Biztonsági Tanács olyan agresszióval néz szembe, amely miatt ezt a kollektív biztonsági rendszert egykoron létrehozták. Az ENSZ Alapokmány 24. cikke kimondja, hogy „[a] Biztonsági Tanácsnak e kötelességei teljesítése során az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel összhangban kell eljárnia.” A Biztonsági Tanács ugyanakkor tulajdonképpen megbénult az orosz vétó miatt. Arra lennék kíváncsi, hogy maga az Alapokmány szelleme és konkrét rendelkezései állíthatnak-e korlátot a vétóhasználat gyakorlása elé. Milyen korábbi példákat tud említeni e téren?

Véleményem szerint az ENSZ Alapokmánya önmagában nem értelmezhető a vétóhasználat korlátjaként, mert az ENSZ Alapokmánya az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjait vétójoggal ruházza fel. Ugyanakkor bár a vétójogot nem lehet korlátozni, az 1950-es években kitört koreai háború során létrehoztak egy olyan mechanizmust, amely lehetőséget nyújt az ENSZ Közgyűlés számára, hogy a Biztonsági Tanács szerepében járjon el, amikor a Biztonsági Tanácsot megbénítja vétójog. Az ENSZ Közgyűlés 1950-ben elfogadta a 377 A (V) határozatot, amely az „egyesülés a békéért” („Uniting for Peace”) nevet kapta. A közgyűlési állásfoglalás elfogadása a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (Szovjetunió) azon stratégiájára kínált választ, amely meg akarta akadályozni, hogy a Biztonsági Tanács bármiféle döntést hozzon. Ez a határozat abban az esetben teszi lehetővé a Közgyűlés számára, hogy fellépjen a nemzetközi béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása érdekében, ha a Biztonsági Tanács nem teljesíti az e téren fennálló elsődleges felelősségét.

Vagyis ez egy új utat nyithat az ENSZ számára, hogy kollektív intézkedéseket hozzon az atrocitások ellen.

Ugyanakkor ezzel egyidejűleg fennáll annak a veszélye, hogy megbontja az ENSZ Alapokmányában meghatározott kényes egyensúlyt, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül katonai akció legitimálására használják. Ennek megfelelően a jelenlegi ENSZ Alapokmány értelmében egy ilyen közgyűlési határozaton alapuló ENSZ katonai fellépés valószínűleg sértené az ENSZ Alapokmányát. Franciaország 2013-ban olyan magatartási kódex megalkotását javasolta, amely szabályozná és korlátozná a vétójog gyakorolhatóságát a Biztonsági Tanácsban népírtás, háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények és etnikai tisztogatások eseteiben. E francia javaslat nyomán 2015 októberében megszületett a Biztonsági Tanács népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel és háborús bűnökkel szembeni fellépésére vonatkozó magatartási kódexe („Code of Conduct regarding Security Council action against genocide, crimes against humanity and war crimes”), amelyet az ENSZ Főtitkára elő terjesztettek és bármely ENSZ tagállam csatlakozhat hozzá. A magatartási kódex több mint száz támogatója, köztük Franciaország és az Egyesült Királyság elkötelezett abban, hogy határozott lépéseket tesz az ilyen atrocitásokkal összefüggő bűntettekkel szemben, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaiként nem akadályozzák meg az ilyen célból született határozatok elfogadását. A jelenlegi helyzetben talán csak hiú ábrándnak hangzik, de azért reméljük, hogy a vétóhasználat önkéntes korlátozásának valamikor lesz eredménye.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformja már jó ideje terítéken van, és számos reformtörekvésről lehet olvasni. Ön melyiket látná célszerűnek?

Ugyan az ENSZ Alapokmányának módosítása mindenképpen kívánatos, mégsem célszerű olyan javaslatokat megfogalmazni, amelyek veszélyeztetnék a Biztonsági Tanács jelenlegi öt állandó tagjának privilégiumait, ugyanis az Alapokmány 108. cikke értelmében a módosításhoz mind az öt állandó tag egyetértése szükséges. És bár lehet, hogy a jelenleg hatályos ENSZ Alapokmány bizonyos szempontból idejétmúlt, hiszen alapját a második világháborút követő világrend jelenti, nem szabad megfeledkezni arról, hogy mind a mai napig hatékonyan elejét tudta venni egy nukleáris háború vagy a harmadik világháború kirobbanásának. Ez pedig azt igazolja, hogy az ENSZ Alapokmányában megfogalmazott vétórendszer bizonyos mértékig hatékony a nagyhatalmak közötti teljes katonai konfrontáció megelőzésében, illetve képes volt a nagyhatalmak közötti súrlódások mérséklésének eszközévé válni.

Ez a megközelítés a status quo optimista vagy pozitív olvasatát támasztja alá.

Ugyanakkor figyelemmel a vétóhasználat eltörlésének nehézkességére, amely egy privilégium, az ENSZ Alapokmánynak valóban korlátozásokat kellene tartalmaznia e jog gyakorolhatóságát övezően. Például elő kellene írnia egy újabb „vétójogot” azokban az esetekben, amikor a vétót súlyos emberi jogi jogsértések megelőzése vagy felszámolása ellen alkalmazzák. Emellett célszerű lenne meghatározni az ENSZ Közgyűlés pontos szerepét, így például rögzíteni az „egyesülés a békéért” intézményt az Alapokmányban is. Nincsen határozott véleményem a Biztonsági Tanács állandó tagjainak növelését célzó javaslatról, de azt gondolom, hogy ez a reform értelmetlen lenne, hacsak nem akadályozza meg a Biztonsági Tanács további bénulását.

Térjünk rá az egyén nemzetközi jogi felelősségének kérdésére, amely akár agresszió miatt, akár az úgynevezett „jus in bello”-t, vagyis a háború szabályait sértő cselekmények miatt fennállhat. Sem Oroszország, sem Ukrajna nem ratifikálta a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát. A már említett vétójog miatt pedig nem valószínű, hogy a Biztonsági Tanács valamilyen különleges törvényszéket állíthatna fel e konfliktus kapcsán. Véleménye szerint milyen esélyei vannak a nemzetközi bűntetőjogi felelősségre vonásnak?  Eljárhat-e a Nemzetközi Büntetőbíróság más alapon?

Ukrajna korábban olyan deklarációt terjesztett elő, amelyben kijelenti, hogy 2014 februárjától kezdődően elfogadja a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát a saját területén a Római Statútumban meghatározott bűncselekmények tekintetében. Ez szolgál jogalapként ahhoz, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze megindíthassa az eljárást és a vizsgálatot az ukrajnai helyzet miatt.

A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma értelmében a bíróság számára három lehetőség kínálkozik a nem részes államokkal kapcsolatos úgynevezett „helyzetek” és cselekmények kivizsgálására.

Elsőként, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa a VII. fejezet szerinti, vagyis a nemzetközi béke és biztonság fenntartását vagy helyreállítását célzó eljárásában egy nem részes államban kialakult „helyzetet” a bíróság hatáskörébe utal. A második eset, amikor egy részes állam vagy a főügyész a bírósághoz fordul egy nem részes állam állampolgára által a részes állam területén vagy a részes államban lajstromozott hajón vagy légi járművön elkövetett bűncselekmény miatt. Végül, a jelenlegi ukrán helyzetre is alkalmazandó harmadik eset, amikor egy nem részes állam külön nyilatkozatot tesz, amelyben elfogadja a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát a szóban forgó bűntettek tekintetében. Mint azt a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze is kiemelte, Ukrajna két nyilatkozott tett 2014-ben és 2015-ben.

Az ukrán kormány által benyújtott első deklaráció elfogadta a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát a 2013. november 21. és 2014. február 22. között Ukrajna területén elkövetett bűntettek tekintetében. A második nyilatkozat ezt az időszakot határozatlan időre és Ukrajna egész területére kiterjesztette a 2014. február 20-tól kezdődően elkövetett bűncselekmények tekintetében. Mivel ez a második nyilatkozat felhatalmazza a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy joghatóságot gyakoroljon a 2014 februárjától kezdődően Ukrajnában elkövetett bűncselekmények miatt, így a főügyész Litvánia és további 38 ország, így például az Egyesült Királyság megkeresése alapján a „helyzet” kivizsgálása mellett döntött. Egyelőre azonban a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészi hivatala csak a közösségi médiában fellelhető bizonyítékokat, így például videókat rögzíti, valamint a szomszédos országokban lévő áldozatok vallomásait, illetve az ENSZ és a különféle társadalmi szervetek jelentéseit gyűjti össze, ugyanis

nem egyszerű olyan konfliktus zónában bizonyítékokat gyűjteni, ahol jelenleg is zajlanak az erőszakos cselekmények.

Ezen túlmenően, mivel meglehetősen nehéz lesz őrizetbe venni azokat a gyanúsítottakat, akik olyan nem részes államokban vannak, amelyek nem hajlandók együttműködni az eljárásban, így reálisabb, hogy először viszonylag alacsonyabb szintű és a szomszédos országokba menekült katonai vagy más vezetőket próbálnak meg vád alá helyezni. Természetesen minden esetben pártatlanul kell kivizsgálni a fegyveres konfliktusban részt vevő mindkét fél által elkövetett háborús, emberiesség elleni bűncselekményeket vagy az esetleges népirtását.

A nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonásnak milyen egyéb fórumai képzelhetők el? 

A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vizsgálhatja az agressziót, mert sem Ukrajna, sem pedig Oroszország nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának. Éppen ezért többen, közöttük a korábbi brit miniszterelnök, Gordon Brown fogalmazott meg javaslatot olyan különleges törvényszék felállítására, amely a jelen konfliktussal összefüggésben kifejezetten az agresszió elkövetését vizsgálná és büntetné. Ugyanakkor még ha létre is hoznának egy ilyen különleges törvényszéket, annak hatékonysága meglehetősen kétséges lenne, ha az agressziót elkövető állam kormányzati rendszere hatalmon marad. Szükséges megjegyezni, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárásának egyik meghatározó alapelve az úgynevezett „komplementaritás”, a kiegészítő joghatóság elve. Vagyis a joghatóságába tartozó bűncselekményeket elsődlegesen a részes államok bíróságainak kell kivizsgálniuk és büntetniük. Ennek megfelelően

a Nemzetközi Büntetőbíróság részes államai jelentős mértékben hozzájárulhatnak az Ukrajna területén elkövetett és a nemzetközi bírói fórum joghatósága alá tartozó bűncselekmények kivizsgálásához és megbüntetéséhez.

Éppen ezért fennáll annak a lehetősége, hogy a nemzetközi jog által elismert bűncselekmények miatt olyan állami bíróságokon folynak majd eljárások, amelyek a nemzeti joguk szerint egyetemes joghatóságot gyakorolnak. Ilyen bűncselekmények közé számít az agresszió, az emberiesség elleni bűncselekmények vagy a háborús bűntettek. Ugyanakkor akárcsak a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárása során, az állami bíróságok előtt is nehéz lenne őrizetbe venni magát az agressziót kitervelő felsőbb vezetőket, és valószínű, hogy a háborús vagy emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetők lennének a vádemelések legelső célpontjai.

Borítókép: Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés