Eltörölhetik-e a július 14-i nemzeti ünnepet Franciaországban?

2022. március 18. 15:45
Az európai szemlélő – valljuk be – kicsit gondban van a Franciaországban jelenleg zajló események elemzése és értelmezése kapcsán.

Cikksorozatunk első részét itt olvashatja el.

Pontosan mi tilos jelenleg Franciaországban?

A pontos, tárgyszerű és tényekre támaszkodó tudósítás jegyében ugyanis el kell ismerni azt, hogy a tüntetés joga – a tisztelt Olvasóban esetleg eddig kialakult benyomás dacára – mégsem szűnt meg teljesen Franciaországban. 

Tüntetni ugyanis számtalan témakörben és politikai célkitűzés mentén továbbra is bármikor megengedett és lehetséges dolog Franciaországban.

Lehet például tüntetni a Black Lives Matter mozgalom mellett, a gyarmatosító múlt és a rasszizmus ellen, a MeToo mozgalom jegyében, a feminizmus mellett és a szexuális kisebbségek jogainak kiterjesztése mellett, a klímaváltozás ellen, a hörcsögök és a bálnák jogai mellett, az állatokkal történő embertelen bánásmód ellen, a vegetarianizmus mellett, a dzsihadista terrorizmus ellen, a gyermekek jogaiért, az atomerőművek ellen, az óceánok szennyezése ellen, a szakszervezetek által megfogalmazott célkitűzések megvalósításért, a műanyag csomagolóanyagok betiltásáért, az eutanáziáért, a béranyaság jogi elismeréséért, a kábítószer fogyasztás legalizálásáért, a választói korhatár 16 éves korra történő leszállításáért, a Greenpeace mellett és a ketrecben tartott tyúkok haladéktalan szabadonbocsátásáért.

Ezt mind szabad, s ezzel semmi probléma nincs.

A fenti nemes célok megvalósításával ugyanis feltételezhetően maga a francia kormány is teljes mértékben egyetért.

Csak egy dolgot nem szabad: a kormány ellen tüntetni.

Erre az egy dologra ugyanis Emmanuel Macron és kormánya rendkívül érzékeny.

Ha lehet, még inkább érzékeny erre a végrehajtó hatalom jelenleg, a választási kampány időszakában.

Hogyisne ! Pont ilyenkor tüntetni! Még az a hamis kép alakulhatna ki a becsületes polgárok százezreiben, netán millióiban, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök az öt éves ciklus alatt nem nyújtott tökéletes teljesítményt!

A tüntetés – valljuk be férfiasan – a kormányzó hatalom elleni kritika egyik látványos megnyilvánulási formája.

Valószínűleg ezért léptek fel a hatóságok ilyen fenyegető módon (pénzbírságot és büntetőjogi eljárást is kilátásba helyezve) a francia fővárosban amúgy meglehetősen szokványos tüntetések épp aktuális – 2022 februári – hulláma ellen.

A fősodratú hírcsatornák pedig megfejelték mindezt azzal, hogy valószínűleg „már megint" a (korábban erőszakra is vetemedő) gaz sárgamellényesek egy újabb ördögi ötletéről van szó, ami rendkívüli veszélyeket rejt magában.

Ehhez kapcsolódik az a hír, hogy a párizsi rendőrök 2022 február 12-én a Champs-Elyséen letartóztatták a sárgemellényes mozgalom egyik országos hírnévvel rendelkező emblematikus vezetőjét, Jérôme Rodriguest (akinek személye többek között azért is került a figyelem középpontjába, mivel a rendőrök egy 2019 februári sárgamellényes tüntetés feloszlatása során gumilövedékkel kilőtték a bal szemét. Ismerős ?) A baloldali Le Monde napilap híradása szerint a rendőrök Jérôme Rodrigues 2022 február 12-i nyílt utcán történt letartóztatása kapcsán azon vád alapján intézkedtek, miszerint Rodrigues egy "erőszakos cselekmények elkövetésére készülő csoportosulásban vett részt" (erőszakos cselekmények tényleges elkövetésére azonban nem került sor...). 

A kormányzati politika ellen szervezett tüntetések tehát „erőszakos cselekmények elkövetésének" a veszélyét rejtik magukban; az egyéb témakörökben rendezett, illetve rendezendő tüntetések ellenben – természetesen! – nem rejtenek magukban semmi ilyen veszélyt. 

A rendőri intézkedésre reagálva Jérôme Rodrigues határozottan tagadta azt, hogy ő lett volna a tüntetés egyik „fő szervezője", mind pedig azt, hogy bármilyen „erőszakos cselekmény elkövetésére" készült volna (fizikai erőszakot épp a rendőrök alkalmaztak vele szemben, amikor 2019-ben gumilövedékkel kilőtték az egyik szemét...).

Jogi szempontból kétségtelenül a legérdekesebb kérdés az, hogy

pontosan miben különbözött Jérôme Rodrigues magatartása a helyszínen megjelenő bármely másik tüntető magatartásától (a válasz: semmiben) – és miért pont őt tartóztatták le a rendőrök?

A válasz erre az, hogy a rendőrök ma a puszta önkény alapján döntik el, hogy kit és milyen indok alapján tartóztatnak le Párizsban.

Ami a Jérôme Rodrigues ellen felhozott fő vádpont tartalmi aspektusait illeti, teljesen nyilvánvaló az, hogy az „erőszakos cselekmények elkövetésére irányuló szándék" jogi szempontból egy olyan „megdönthetetlen vélelmezést" jelent a hatóság részéről, amellyel szemben nincs és nem is lehet helye ellenbizonyításnak (azaz a vádban megfogalmazott állítás már önmagában bizonyítja a saját valóságtartalmát – a hatóságok álláspontja szerint). Mindenki könnyen beláthatja azt, hogy tárgyi bizonyítékokkal teljesen lehetetlen bizonyítani – sem pro, sem kontra – azt, hogy vajon mi történt volna abban az esetben, ha Jérôme Rodriguest történetesen nem tartóztatják le a rendőrök (vajon betört volna a későbbiekben néhány kirakatot vagy sem? ).

Az ilyen jogalapon – feltételezett jövőbeli események alapján – történő elmarasztalás és fogvatartás teljesen idegen az európai jogtól, és kifejezetten diktatórikus vonásokat hordoz magában. 

A tüntetés(ek) konkrét indokait és célkitűzéseit illetően ugyanilyen zavaros a helyzet, és – lássuk be – minél zavarosabb a helyzet, annál szélesebb a hatósági önkény mozgástere.

Mivel a jogi helyzet a fentiek kapcsán már egyáltalán nem transzparens, és az emberi jogok szempontjából egyre kevésbé érthető, talán az lenne a leghasznosabb és egyben legcélszerűbb, ha a polgárok ünnepélyesen felkérnék a francia kormányt, hogy a Belügyminisztérium hivatalos honlapján heti rendszerességgel tegye közzé azt, hogy pontosan milyen politikai témakörökben szabad és milyen témakörökben nem szabad tüntetni jelenleg Franciaországban: ez határozottan megkönnyítené mindenki számára a tájékozódást. 

A július 14-i nagy nemzeti ünnep és a Francia Köztársaság szellemi gyökerei

A szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való alapvető jog gyakorlása kapcsán Franciaország vonatkozásában még egy további, rendkívül fontos aspektust is meg kell említeni.

Ez pedig a történelmi, politikai és alkotmányjogi hagyomány aspektusa.

Minden európai olvasónak célszerű ugyanis tudatosítani azt a megkerülhetetlen tényt, hogy

az európai országok eltérő történelemmel, különböző politikai és alkotmányjogi hagyományokkal rendelkeznek.

Ennél fogva a tüntetéshez fűződő jog történelmi és politikai beágyazottsága – mondhatni: „fekvése" – is némiképp más a radikális forradalmi hagyományokkal rendelkező Franciaországban, mint a világ más országaiban (például Németországban, Kubában, Chilében, Kínában vagy Iránban). 

A Francia Köztársaság megszületése ugyanis elválaszthatatlan az 1789-es Francia Forradalom egész Európára kihatást gyakorló eseményeitől, köztük a Párizsban zajló tüntetésektől, politikai gyűlésektől és jelentős tömegeket mozgató polgári kezdeményezésektől, amelyek – ha fogalmazhatunk így finoman – szinte egytől egyig „hatóságilag tiltott tüntetések" voltak. 

Ez bizony ténykérdés, amin nincs mit vitatkozni.

Különösen igaz ez az 1789 július 14-én szervezett nagy tüntetésre, amely végül a Bastille ostromába torkollott és több „hatósági személy" (katona) meggyilkolásával ért véget.

Ezt az erőszakba torkolló eseménysort ünnepli a mai napig a francia nép.

De beszélhetünk akár egy másik híres tüntetésről, az „Asszonyok Menete" névre keresztelt 1789 október 6-i tüntetésről is, amely a versailles-i palota szabályos ostromával ért véget a hajnali órákban – a királyi palotába behatoló tüntetők a testőrök egy részét kardélre hányták, s a palotát felforgatták, törtek-zúztak, egészen addig, amíg a bátor La Fayette a Nemzeti Gárda alakulatai élén meg nem érkezett, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.

A rendkívül elnéző XVI. Lajosnak a történtek ellenére eszébe sem jutott az, hogy a rendbontókat súlyos börtönbüntetéssel vagy borsos pénzbírsággal sújtsa ; ehelyett megértést mutatott a tüntetők által hangoztatott „érvek" és indokok iránt. 

Emmanuel Macron köztársasági elnök úgy tűnik, sokkal kisebb toleranciaszinttel rendelkezik és jóval kevesebb megértést tanúsít a francia nép lelkében feszülő elégedetlenséggel, illetve általában a politikai tüntetések jelenségével kapcsolatban, mint amennyi megértést tanúsított két évszázaddal ezelőtt XVI. Lajos, az abszolút monarchia utolsó uralkodója.

S ami még ennél is súlyosabb, kifejezetten kapitális politikai hiba:

a most hivatalban lévő elnök a jelek szerint nem érti saját nemzete történelmét, a politikai összefüggéseket, a tüntetéshez fűződő alapvető jog kiemelkedő jelentőségét Franciaországban. 

Úgy tűnik, Emmanuel Macron köztársasági elnök még azt sem érti, hogy mit jelent pontosan és mit fejez ki szimbolikusan a legnagyobb nemzeti ünnep Franciaországban: nevezetesen július 14-e, a Bastille ostroma, és a párizsi nép fergeteges erejű – néhány év alatt politikai rendszerváltást eredményező – tüntetéssorozata.

A július 14-i tüntetés nélkül pedig nem beszélhetünk Francia Forradalomról, nincs „szabadság, egyenlőség, testvériség", nem beszélhetünk sem alkotmányos monarchiáról, sem köztársaságról, sem XIX. és XX. századi francia történelemről.

Vajon engedélyezett tüntetés volt-e az 1789 július 14-i felvonulás?

Nem volt engedélyezett.

Ennek ellenére megtartották:  az eseményt szervező orléansi herceg ugyanis fütyült arra, hogy mit mond a király, illetve a törvényes kormány.

Nincs olyan történész, aki a fentieket vitatná.

Még a baloldali és jakobinus történészek is készséggel elismerik azt, hogy 1789 júliusában Franciaországnak volt egy törvényes kormánya, törvényes uralkodója, és hogy a Bastille ostromát sem a törvényes kormány, sem XVI. Lajos nem hagyta semmilyen formában jóvá.

A július 14-i tüntetés tehát jogi értelemben törvénytelen volt.

Törvénytelen volt ugyan, de jogos és legitim – tanítják ma is a francia középiskolákban – hiszen a nép jogos elégedetlenségét fejezte ki a kormányzati politikával szemben, a szabad politikai véleménynyilvánításnak pedig mindenkor, minden körülmények között helye van. Pont.

A polgároknak tehát jogukban áll jogos elégedetlenségüket nyilvános formában kifejezni a mindenkori kormánnyal szemben.

Erre a szellemi talapzatra épül a Francia Forradalom, a Francia Köztársaság (az első, a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik), és ezt ünnepli Emmanuel Macron köztársasági elnök minden évben nagy pompával, amikor nyitott gépkocsiban végighajt a Champs-Elyséen, kitüntetéseket adományoz, ünnepi beszédeket mond, és részt vesz a katonai díszszemlén.

De érti-e egyáltalán, hogy mit cselekszik?

Érti-e, hogy mit ünnepel?

A szabad politikai véleménynyilvánítás jogát ünnepli (többek között – de természetesen nem kizárólag, hiszen július 14 egyben a Föderáció ünnepe is), a polgárok tüntetéshez fűződő elidegeníthetetlen jogát – akár illegális körülmények között is! – , a kormányzattal szembeni elégedetlenség nyilvános kifejezésének jogát, a szabad dudálás, zászlólengetés, politikai lázító beszéd tartás, agitálás, berzenkedés és polgári tiltakozás jogát.

Ezt ünnepli Franciaország minden év július 14-én: síppal, dobbal, tűzijátékkal, nádi hegedűvel, ünnepi felvonulással, munkaszüneti nappal, általános örömódával.

De vajon érti-e a köztársasági elnök, hogy tulajdonképpen mit is ünnepel?

Hogyan érthetné, ha közben letartóztatja és börtönbüntetéssel fenyegeti azon honfitársait, akik csupán élni kívánnak az 1789 július 14-én kivívott magasztos jogokkal – amelyeket mellesleg a francia alkotmány és az Európai Unió is garantál?

Tanítják még ugyan a történelmet Franciaországban – de vajon értik-e a jelenlegi politikai vezetők saját nemzetük történelmét?

Valljuk be, hogy ezzel kapcsolatban immár erős kételyek merülnek fel.

Ha Macron elnöknek ez a történelmi hagyomány, s a kormányzati politika elleni tüntetés 1789-ben kivívott joga nem tetszik, akkor újraválasztása esetén az őszinteség jegyében akár el is törölhetné a július 14-i nemzeti ünnepet (végül is ez csupán parlamenti többség kérdése – láttunk már ennél cifrább dolgot is a huszadik században).

A választók kegyeiért folyamadó jelölti minőségében pedig még inkább elvárható Emmanuel Macrontól az, hogy mind a saját politikai támogatói, mind az egész francia nép előtt már az áprilisi elnökválasztás előtt egyértelműen tisztázza azt, hogy pontosan melyik történelmi hagyományt kívánja folytatni:  az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata által képviselt, alapvető szabadságjogokra épülő hagyományt, vagy az elnyomás és a börtönnel való fenyegetés hagyományát.

A fenti gondolatok összegzéseképp kellő szerénységgel azt állapíthatjuk meg, hogy

a kommunizmus igája alól felszabadult kelet-közép-európai országokban jelenleg jóval nagyobb a szabadság,

és a hatalmon lévő kormányok sokkal nagyobb tiszteletben tartják a szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez fűződő jogot, mint az Európában vezető szerepre törekvő nagy nyugat-európai országok kormányai.

A francia polgárokat úgy tűnik, hogy jelenleg még a saját fővárosukba való puszta belépés joga sem illeti meg (nemhogy a tüntetés joga).

Így áll jelenleg a jogállamiság helyzete Nyugat-Európában.

Tóth István Benedek
(a szerző Franciaország-szakértő)

Borítókép: LIONEL BONAVENTURE / AFP

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés