A baloldal elvenné a tanárok pénzét
Sok múlik a pedagógusokon, hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra.
A katolicizmust amerikai popkultúrára, a hagyományokat individualizmusra cserélték.
„Franciaország már nem a Notre-Dame országa, De Gaulle állama, a Concorde szülőhazája, ahol virágzik a középosztály. (…)
Amint azt Jerôme Fourquet szociológus megjegyezte, ami Franciaországgal történik az leginkább egyfajta „nagy metamorfózisként” írható le. Senki nem tett többet Fourquet-nél azért, hogy a francia társadalmi folyamatokat felfedje, és bemutassa, milyen jövő vár az országra. Ő olyan szociológus, aki a valós Franciaország képét adja vissza, nem pedig azt, amit az Economist vagy a Financial Times láttatnia szeretne.
„A nagy metamorfózis” a nyolcvanas években kezdődött. Ez volt az az évtized, amikor Franciaország kulturális ereje meggyengült, és jelenlegi francia társadalmat jellemző folyamatok elkezdtek a felszínre törni.
1983-ban sztrájk és erőszakos tüntetéssorozat söpört végig az országon, a főkét Észak-Afrikából származó bevándorlók tiltakozásával hirtelen „láthatóvá vált” a franciaországi muszlim kisebbség. A zavargásoknak is köszönhető, hogy a Nemzeti Front az 1984-es európai parlamenti választásokat igazi sikerként könyvelhette el. A migráció okozta gyötrelmek felütötték a fejüket Franciaországban.
Aztán 2005-ben a francia választók népszavazáson elutasították az Európai Alkotmányt – mindezt annak ellenére, hogy a francia médiumok többsége és a politikai osztály támogatta azt. Fourquet úgy véli, ekkor lehetett először látni azt az új megosztottságot, ami az ezt követő politikai konfliktusokat is meghatározta: áthidalhatatlan ellentét alakult ki a globalizáció haszonélvezői és vesztesei között.
A politikai folyamatok mellett a francia kultúra is komoly változáson ment keresztül. A keresztény, elsősorban katolikus normák elkezdtek háttérbe szorulni. (…) 1961-ben a francia katolikusok 38 százaléka járt minden vasárnap misére. 2012-ben már csak 7 százalékuk. A gyakorló katolikusok számának erőteljes csökkenése elhozta a papi hivatás hanyatlását is. A francia forradalom kitörésekor 170 ezer pap élt az országban, ami megközelítette az 1950-es számot. 2015-re ez 51.500-ra csökkent. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor 30 éven belül egyetlen katolikus pap sem marad Franciaországban.
Az omladozó társadalmi struktúra hatására drámaian megváltozott a franciák házassághoz, homoszexualitáshoz és az egyszülős gyermekneveléshez való hozzáállása. A hatvanas években még a házasság volt az uralkodó társadalmi norma, ez mára a múlté. (…)
A francia katolicizmus 2013-ban, amikor Francois Hollande legalizálta a melegházasságot, még egyszer megmutatta az erejét. Sem az Egyesült Királyságban, sem Németországban, de még Spanyolországban sem látott, széleskörű mozgósítás indult Hollande döntésével szemben. A demonstrációk több tízezer résztvevőt vonzottak, de hiába. A katolikusoknak rá kellett jönniük, hogy ők is egy kisebbség, a francia társadalom szigetcsoportjának egyik kis szigete, ahogy Fourquet egyik könyvének címe is hangsúlyozza. Franciaország keresztény gyökerektől való megfosztása a végső stádiumba lépett.
A természet nem ismeri az űr fogalmát. Ahogy a kereszténység visszaszorult, egyből más erők vették át a helyét a francia társadalomban. A hagyományoktól való elzárkózás individualizmushoz vezetett. (...) A katolicizmus kulturális szerepét pedig az amerikai popkultúra vette át.”