Társadalmi pontrendszert vezethetnek be ősztől Olaszországban

2022. április 25. 10:38
Olaszország lehet az első olyan uniós tagállam, ahol az embereket magatartásuk függvényében jutalmazhatja a társadalom. A jutalmazás módját egyfajta pontrendszer döntené el, éppúgy, mint Kínában.

Társadalmi pontrendszer bevezetésén dolgozik Olaszország hetedik legnagyobb városa, Bologna. Az Emilia-Romagna régió székhelyén egy olyan alkalmazást fejlesztenek, ami úgy nevezett társadalmi pontokkal (social credit) jutalmazná azokat, akik a fejlesztők számára kívánatos viselkedést tanúsítanak. Ezek a viselkedésformák egybeesnek az általános közerkölcsi normákkal:

a bolognaiak pontokat szerezhetnek például a közlekedési rendszabályok betartásával,

az optimális energiafogyasztás révén vagy a hulladék szelektív gyűjtésével.

Az applikáció neve „Smart Citizen Wallet”, vagyis „Okos polgár tárca”. Az állampolgárokat pontokkal ellátó alkalmazást március 29-én mutatták be egy sajtókonferencia alkalmával Bolognában a polgármester Matteo Lepore részvételével. Az eseményen felszólalt Massimo Bugani is, a város „Digitális Agendájának” igazgatója.

Bugani szerint az alkalmazás egyfajta beruházásnak tekinthető Bologna digitális megújulásának irányába. Az igazgató szerint az alkalmazás olyan, mintha Bologna egy „új csatornarendszert” kapna. Rögzítette, hogy

az eljövendő években egyre több szolgáltatás válik digitálissá Olaszországban. 

A helyi lap, a Corriere di Bologna az alkalmazást a bevásárlóközpontokból jól ismert pontgyűjtő füzetekhez hasonlítja. Az alkalmazást Rómában már aktiválták, habár jelenleg még csak a tesztüzem vette kezdetét. Az applikációt élesben ez év őszén kezdhetik el alkalmazni Bolognában.

Disztópia

Habár az alkalmazás használatához egyelőre még csak jutalmak fűződnek, szankciók nem, a kérdéssel már foglalkozott egy szerzőcsoport Olaszországban. 2016-ban jelent meg ugyanis Anime elettriche címmel (Elektronikus lelkek) egy könyv, amely a társadalmi kreditekkel foglalkozott. A disztópiában a szerzők egy olyan társadalmat mutatnak be, amelyben a fogyasztáshoz és a javakhoz annak függvényében lehet hozzáférni, hogy ki mennyi pontot gyűjtött össze.

A kreditrendszerrel kapcsolatban felmerülő aggodalmakat felismerve, egy, a digitális átállással foglalkozó olasz kutatócsoport, a Privacy Network rámutatott, hogy

ha egy ilyen komplex rendszert valaki nem megfelelően alkalmaz, az számos problémához vezethet.

Komoly korlátozások léphetnek így életbe, amelyek az állampolgárok jogait és szabadságát és sérthetik, nem beszélve arról a diszkriminációról, amelyet a rendszer puszta működtetése megvalósít.

Kínai minta

Amint arra a Frankfurter Allgemeine Zeitung publicistája is emlékeztet, hasonló módszerekkel követik a polgárság viselkedését Kínában már 2014 óta. Aki „jól” viselkedik könnyebben kaphat például hitelt vagy vízumot. Aki azonban „rossz benyomást kelt” az alkalmazás szerint, növekedett adóterhekre és utazási korlátozásokra számíthat.

Kínában a megfigyelés egyszerre történik a városokba telepített kamerarendszeren és az okostelefonokból nyert adatokon keresztül

(az okostelefonokból értékes adatokat lehet kinyerni fizetéskor, vagy akkor, amikor a felhasználó bizonyos szolgáltatásokat vesz igénybe).

 A lap elemzése rámutat, hogy Kínában a társadalmi pontrendszer egyfajta „láthatatlan vörös vonalat” húzott a társadalomban: nem lehet ugyanis pontosan tudni, hogy mi számít „társadalmilag kívánatosnak”, továbbá szintén bizonytalan, hogy egyes, társadalmilag mégiscsak kívánatosnak minősülő magatartásformának milyen negatív oldala van.

A bolognai tervek jelenleg nincsenek összhangban a hivatalos EU-s megközelítéssel

Megjegyzendő, hogy az Olaszországban fontolgatott társadalmi pontrendszer kérdése nincs éppen összhangban azzal a megközelítéssel, amelyet az Európai Unió jelenleg alkalmaz a mesterséges intelligencia alapú tömeges megfigyeléssel kapcsolatban.

Egy, a Business Standard birtokába jutott szabályozási javaslat tiltaná az ilyen rendszereket, amennyiben ezek alkalmasak az egyének nyomon követésére a való világban is, illetve, ha tömeges adatgyűjtést valósítanak meg. A lap szerint

ez a fajta megközelítés kifejezetten tiltja a szociális pontrendszerek alkalmazását is. 

Az EU ezeket a rendszereket „magas kockázatú” mesterséges intelligencia-rendszerekként tartja számon. Mint ilyenek, közvetlen fenyegetést jelentenek: az önvezető autókban alkalmazott technológia például a közbiztonságra, a munkahelyi toborzás, a bíráskodás és a hitelelbírálás körében alkalmazott mesterséges intelligencia pedig az általános jólétre nézve. 

Kép: A kép illusztráció. MIGUEL MEDINA / AFP

Dobozi Gergely

Összesen 76 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tegnap etettem a rigókat.
Ma reggel egy csavarással tekertem ki a macska nyakát, amelyik gyilkolta a rigókat.
Melyikért jár a plusz pont?
(A fentiek természetesen példák, míg aki kitalálta ezt az észveszejtő barom pontrendszert, azt a macska sorsára kell juttatni. Példaként.)

A következő megfigyelés az lesz, hogy ki hány dekagrammot kakil és azt mennyi vízzel húzza le!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés