A globális elit Davosban a jogaid ellen szövetkezik

2022. május 26. 15:06

Kelly Sadler
The Washington Times
A Világgazdasági Fórum vezetője, Klaus Schwab szerint a jövőt ők írják.

„A jövőt mi építjük, egy olyan erős közösséget, mint amilyen ebben a teremben van” – emlékeztette Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója és ügyvezető elnöke a svájci davosi konferencia résztvevőit. 

Ez a tökéletes jövőkép azonban csak akkor valósítható meg, ha a globális elitek „a nagyobb közösségek kulcsfigurájaként” lépnek fel és „együttműködnek” – tette hozzá az elnök. Az 1938-ban Ravensburgban született Schwab német közgazdász. Apja náci volt, aki a Harmadik Birodalom háborús erőfeszítéseit szolgálta az Escher Wyss AG igazgatójaként. A cég lángszórókat gyártott a szövetséges katonák megölésére. 

Schwab nagy befolyással rendelkező vezetőknek rendezett konferenciát a svájci Alpokban, hogy a „globális, regionális és ipari célokról” egyeztessenek. Arra buzdította a politikusokat, bankárokat, oligarchákat és autokratákat, hogy használják ki a koronavírus-járvány nyújtotta lehetőséget „a világ újraformálására”. Vagyis arra ösztönözte a kormányokat, hogy hatalmunk növelésére, illetve globális szintű együttműködés előmozdítására használják a válsághelyzetet, az ellenállást pedig az egyéni szabadságjogok korlátozásával kezeljék.

(…)

Jack Posobiec konzervatív újságíró, aki Davosban a konferenciáról és a Turning Point USA alapítójáról szóló dokumentumfilmet forgatott, arról számolt be, hogy hétfőn fegyveres rendőrök vették őrizetbe. Több mint 5000 katona és helyi rendőr tartózkodik a helyszínen, Davos felett pedig repüléstilalom lépett életbe, amit vadászgépek biztosítanak.

A globális elit imádja a magánszféráját – csak azokét nem, akik felett uralkodnak.     

A héten a davosi fórumon Yuval Noah Harari izraeli gondolkodó, a Jeruzsálemi Héber Egyetem történelem tanszékének professzora felvázolta, hogy hogyan használható fel a koronavírus-járvány az átlagemberek megfigyelésére.

„A világjárvány kulcsfontosságú, hiszen segítségével meg lehet legyőzi az embereket, hogy legitimálják a teljes körű biometrikus megfigyelést” – mondta Harari. „Nem csak az embereket kell megfigyelni; azt is meg kell figyelni, hogy mi történik a bőrük alatt."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A teremben a jövőépítők gazdagok voltak, na de kikről húzták le a bőrt, hogy ők jól éljenek?
És kikről akarják a továbbiakban is lehúzni?
Gazemberek.

"„A világjárvány kulcsfontosságú, hiszen segítségével meg lehet legyőzi az embereket, hogy legitimálják a teljes körű biometrikus megfigyelést” – mondta Harari"

Mindig is ezt csinálták. A terrorhullámok alatt is folyamatosan az állampolgárok megfigyelhetőségét akarták növelni, és csökkenteni a magánszférájukat, annak ellenére, hogy mindegyik terrorcselekedet után azt mondták, hogy "az elkövető már rég a rendőrség látókörébe került" - tehát már tudtak róla, hogy szélsőséges, veszélyes, csak éppen nem volt elég forrás a több tízezer hasonló nyomonkövetésére, de kiszúrni már ki tudták őket, nem lett volna szükség semmilyen újabb lehallgatási lehetőségekre.

"A globális elit imádja a magánszféráját – csak azokét nem, akik felett uralkodnak. "

Ez vicces, Akitlosz írta a múltkor, hogy akik mindenhova közösségi közlekedést raknának, azok például a Hungaroringre magánhelikopterrel mennek, nem távolsági buszon. Mert maguknak ezt nem akarják, csak azoknak, akik fölött gyakorolni akarják a hatalmukat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés