Nincs európai jólét Irán hozzájárulása nélkül

2022. június 9. 17:06
A Hormuzi-szoros jelentősége az iráni stratégiai gondolkodásban aligha túlbecsülhető: a térség a globális olajellátás egyik fojtópontja. Ha bedől, vele dőlhet az egész olajra épülő jóléti kártyavár.

Kovács Blanka írása

A Hormuzi-szoros a kőolajszállítás szempontjából a világ legfontosabb fojtópontja, így nem csupán az iráni stratégiai gondolkodásban, de a nemzetközi kapcsolatokban és kereskedelemben is fontos szerepet tölt be. Az iráni kormány hosszú ideje egyik legfőbb politikai ütőkártyája a szoros lezárásával és a Perzsa-öböl olajforgalmának korlátozásával való fenyegetés. Az orosz-ukrán háború és az Oroszországgal szembeni szankciók miatt válságos helyzetbe került olajpiac újabb kihívásokkal nézhet szembe, amennyiben Irán blokkolja a Hormuzi-szoroson áthaladó tengeri kereskedelmet.  

A világ kőolaj-kereskedelmének csaknem kétharmada tengeri útvonalakon keresztül zajlik, így ezeken a szállítási útvonalakon számos stratégiailag meghatározó fojtópont helyezkedik el. Ilyen fojtópont többek között a Szuezi-csatorna, a Malaka-szoros, a Panama-csatorna, a Báb el-Mandeb szoros, valamint a Hormuzi-szoros.

A Hormuzi-szoros az iráni külpolitika egyik fontos ütőkártyája

Az utóbbi Irán és Omán partjai között helyezkedik el és a Perzsa-öbölt köti össze az Ománi-öböllel, az Arab-tengerrel és tágabb értelemben az Indiai-óceánnal. A szoros körülbelül 275 km hosszú, átlagos szélessége 80 km, legszűkebb pontján azonban mindössze 34 km széles.

A szoroson halad át a világ olajszállítmányának csaknem egyharmada, 

így stratégiai jelentősége az olajexport növekedésével folyamatosan növekszik – naponta átlagosan 19 millió hordó kőolajat szállítanak ezen a tengeri útvonalon. A szoros lezárásával való fenyegetés az iráni külpolitika egyik fontos ütőkártyája, komoly hatással van az amerikai-iráni kapcsolatokra és Irán nemzetközi közösségben elfoglalt helyére is.

A Hormuzi-szoros nem csupán a kereskedelem mértéke miatt meghatározó jelentőségű, hanem azért is, mert a Perzsa-öbölnek ez az egyetlen kijárata. Így tehát 

az Öböl-menti államok – Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Irak, Irán és Omán – számára ez az egyetlen tengeri kijárat, 

vagy a legolcsóbb útvonal, amelyen keresztül bekapcsolódhatnak a világkereskedelembe. 
Fontos megjegyezni, hogy valamennyi fent említett ország kőolajban gazdag, és nemzetgazdaságát a kőolajexport működteti. Ugyanakkor a szorosnak a kőolajkereskedelmen túl van még egy fontos funkciója: ezen az útvonalon érkezik a különböző nyersanyagok és élelmiszerek nagy része a jelzett országokba. 

Ha Irán beváltaná fenyegetéseit, és lezárná a szorost, nem csupán a szomszédos országok kőolajexportját, de gazdaságát és élelmezésbiztonságát is fenyegetné.

A térség egy puskaporos hordó

Irán stratégiai gondolkodását és külpolitikai kapcsolatrendszerét alapvetően a régióban elfoglalt helye és a nagyhatalmakhoz fűződő viszonya határozza meg. Irán regionális hatalomnak tekinthető a Közel-Keleten, melynek tágabb földrajzi értelemben az Egyesült Államok, míg szűkebb környezetében Izrael és Szaúd-Arábia tekinthető legnagyobb ellenségének. Kül- és biztonságpolitikai törekvéseit e három országgal való viszonya jelentősen befolyásolja. 

A nemzetközi médiafigyelmet az ország nukleáris programja vívta ki, amelyről az iráni kormányzat azt állította, békés célú. 

A nemzetközi közösség vezető hatalmai azonban úgy vélték, titkos katonai célokat is rejt a program. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elhúzódó ellenőrzést tartott, majd a folyamat végén, 2015 júliusában – anélkül, hogy közvetlen bizonyítékot találtak volna a nukleáris fegyverek gyártására – átfogó, az ENSZ BT által is elismert megállapodást írtak alá. A megállapodás Irán regionális hatalmi státuszának erősödését eredményezte, amely komoly ellenérzéseket váltott ki a szomszédos „ellenségekben” és a Trump-adminisztrációban is.

Az USA 2018 májusában kilépett a nukleáris megállapodásból, majd még ugyanazon év nyarán visszaállította az Iránnal szembeni szankciók egy részét.

A kilépésről szóló bejelentést követő egy évben az iráni vezetés „stratégiai türelmet” gyakorolt, amelynek két fő célja volt.

Egyrészt mutatni, hogy az ország továbbra is tartja magát a korábban vállalt kötelezettségeihez, másrészt időt hagyni a szerződés részes harmadik feleinek, hogy az amerikai szankciók ellenére teljesítsék vállalt kötelezettségeiket. 

A türelmi időszak lejártát követően Irán arra törekedett, hogy megmutassa, a nemzetközi közösségnek nem érdeke, hogy a Perzsa-öbölben fegyveres konfliktus alakuljon ki. Ezen céljához 

olyan alacsony intenzitású, de eszkaláció lehetőségét magában hordozó támadásokat indított, amelyeket nem hagyhattak válasz nélkül. 

Például tankerhajókat támadtak meg, amerikai felderítő drónt lőttek le, valamint megtámadták a legjelentősebb szaúdi olajmezőt és -finomítót. Irán valamennyi akciója elsősorban a Perzsa-öböl olajforgalmának korlátozására irányult.

A nemzetközi jog szerint agressziónak minősül, ha egy állam fegyveres erői egy másik állam szárazföldi, tengeri vagy légi erőit támadja. Ez a tényállás a Hormuzi-szoros kiemelt jelentőséggel bír, ugyanis több ország hadserege, például az amerikai hadiflotta itt folyamatosan jelen van. Ennek feladata, hogy biztosítsa a nemzetközi hajóforgalmat. Agressziót követne el Irán, ha megtámadná ezeket a fegyveres erőket. 

A görögök szerint kalózkodás, az irániak szerint elégtétel

A legújabb akció május 27-én, pénteken történt, amikor az iráni Forradalmi Gárda két görög olajszállító hajót fogott el, amelyek a Perzsa-öblön keresztül haladtak és összesen kb. kétmillió hordó olajat szállítottak. A Delta Poseidon és a Prudent Warrior elfoglalása válaszreakció volt az elkobzott iráni rakomány miatt, amelyet az amerikaiakkal együttműködve a görög hatóságok foglaltak le egy orosz zászló alatti hajón még április 15-én.

Hasonló eset korábban is történt (2019-ben); miután a brit hatóságok blokkolták egy iráni olajszállító haladását Gibraltárnál, az iráni hatóságok egy brit olajszállítót tartottak fel 2 hónapig. 

Ali Hamenei ajatollah úgy véli, a görögök az áprilisi akcióval olajat loptak Irántól, 

így a görög hajók elfoglalásával az irániak csak „visszavették, ami az övék”. 

A görög kormányzati kommunikáció ugyanakkor kalózkodással vádolja Iránt, ennek alátámasztása azonban jogi nehézségekbe ütközik.

Az ENSZ tengerjogi egyezménye négy kritériumot jegyez, amelynek mindenképp teljesülnie kell kalózkodás esetén: egyrészt, a cselekménynek rablásnak, vagy más erőszakos vagyon elleni bűncselekménynek kell minősülnie. Másrészt, ezt egy másik jármű igénybevételével kell végrehajtani. Harmadrészt, a kalózkodást csak egyetlen állam joghatósága alatt sem található helyszínen lehet elkövetni. Negyedrészt pedig az elkövetőknek magánérdekből kell cselekedniük, egyetlen államhoz sem kötődhetnek. 

A jogellenes cselekmény megléte nyilvánvalónak tűnik, ugyanakkor a jogszabály alapján 

a jogellenes cselekményt az az állam állapítja meg, amely saját nemzeti joga alapján el kíván járni a felelősségre vonásban.

A definíció szerint a jogellenes cselekményt magántulajdonban lévő hajó követi el egy másik hajó ellen – semmiképpen nem állami tulajdonban álló hajó. A kalózkodás lényege ugyanis az, hogy a hajókat magán, s nem pedig politikai céllal térítsék el, vagy kerítsék hatalomba.

A görög olajszállítókat a Forradalmi Gárda foglalta el helikopterek segítségével, így 

a definíció ezen kritériuma alapján nem tekinthető kalózkodásnak az incidens. 

Az eset nemzetközi jogi megítélését tovább bonyolítja, hogy az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezményét ugyan aláírta a közel-keleti állam, de nem ratifikálta azt. 

Az európai jólét forog kockán

Az Irán és a Nyugat közötti feszültség komoly kockázatokat jelent, a térség ugyanis a globális energiaellátás meghatározó forrása. Ráadásul Görögország rendelkezik a legtöbb olajszállító tankerhajóval, a világ olajszállító hajóinak csaknem 27%-a görög zászló alatt hajózik. 

A görög kormány az incidens óta arra figyelmezteti a Perzsa-öbölben hajózókat, hogy fokozottan figyeljenek az öbölmenti állam által támasztott fenyegetésre.

Az olajszállító hajók akadályozása és más iráni szankciók súlyos gazdasági problémákat eredményeznek. Például a szaúdi olajlétesítmények támadása utáni napokban az olaj világpiaci ára csaknem 7%-kal növekedett. 

Az olajszármazékok árának növekedése valamennyi háztartásban megnövekedett közvetlen költséget jelent; 

változik az elkölthető jövedelem nagysága és a fogyasztás mértéke; ha nő az olajár, nő az infláció, ami súlyos gazdasági recessziót és mélyülő pénzügyi válságokat eredményez. Az orosz-ukrán háború, valamint az uniós olajembargó bevezetésétől való félelem miatt január óta 50 százalékkal nőtt a kőolaj világpiaci ára. Drágulni fognak az előállítási és szállítási költségek, amelyek – földrajzi elhelyezkedéstől és gazdasági adottságoktól függően – 

egyes termékek esetében az 50-60 százalékos áremelkedést is meghaladhatják. 

A kőolaj világpiaci árának emelkedése komoly hatással lesz a munkaerőpiacra és az élelmezésbiztonságra is az elkövetkező időszakban. 

Irán regionális hatalmi szerepe biztos – adott az erős nemzeti identitás, a stratégiai helyzet és a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés képessége, az ország területi kiterjedése és lakosságának nagysága, valamint az erős nemzeti identitás is. Az iráni vezetés megmutatta, a Perzsa-öböl feletti ellenőrzés birtokában van, 

ám az olajforgalom korlátozásával nem csupán a közvetlen régió, de az európai olajpiac és a teljes világgazdaság felett döntő befolyásoló szereppel bír. 

A szerző a Migrációkutató Intézet junior kutatója

Kép: Az iráni Forradalmi Gárda őrzik a brit zászló alatt hajózó Stena Impero tankert a Hormuzi-szorosban, 2019. július 21-én. Hasan Shirvani / MIZAN NEWS AGENCY / AFP

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés