Cikkajánló: Néhány milliárdos alakítja a Demokrata Párt politikáját

2020-01-24 10:16:00
A közvélekedéssel ellentétben óriási anyagi és humán erőforrás csoportosul az amerikai Demokrata Párt mögött. A 2016-os választási kudarcból tanulva a demokraták hátországát képező pénzügyi „erős emberek”, mindenek előtt Tom Steyer, Soros György és Michael Bloomberg várhatóan a korábbinál hatékonyabb pénzelosztási stratégiát alkalmaznak majd.

Ismert sztereotípia, hogy a Republikánus Párt a gazdagok pártja, miközben a liberális demokraták a szegények önzetlen megsegítésén dolgoznak. Ezt a vélekedést cáfolja Edward Ring We Three Kings of America Are: Soros, Steyer, and Bloomberg című írásában, hogy míg a kampánykiadások mindkét nagy párt esetében közel azonosak,

a Demokrata Párt a konzervatívoknál sokkal hatékonyabban csatornáz be forrásokat.

Alátámasztandó a fentieket, elég csak rátekinteni az amerikai munkavállalói érdekképviseletek által beszedett díjakra. Ezek jelentős része kampánycélú felhasználásra kerül, s így a szakszervezetek megközelítőleg 14 milliárd dollárt csoportosították át a Demokrata Párt kampányarcai számára – írja az American Greatness. 

Minden jel arra mutat, hogy az amerikai politika alakítására nemcsak a szakszervezetek tesznek erőfeszítéseket, hanem milliárdos spekulánsok is. Noha a Republikánus Párt egyes politikusait is állnak tehetős emberek, a szerző hangsúlyozza: ez elsősorban azokra a „konzervatív” politikusokra érvényes, akik a bevándorlás- és háborúpárti narratívát támogatják. A demokratáknál azonban nemcsak egyes személyeknél, hanem az egész párt vezetésében is komoly befolyással bírnak egyes tehetős körök, akik a baloldali politikát saját érdekeik szerint alakítják. A szerző a Demokrata Párt legnagyobb és legkitartóbb támogatói között Tom Steyert,   Soros Györgyöt és Michael Bloomberget említi.   

Ring szerint Steyer számít az egyik legnagyobb befolyási tényezőnek. Habár a három támogató közül neki van a legkisebb vagyona – „mindössze” 1,6 milliárd dollár –, már 2016-ban komoly összegeket fordított Hillary Clinton kampányának támogatására. A választások után minden bizonnyal tovább növelhette a befolyását: NextGen nevű civil szervezetén keresztül 15 ezer önkéntes és 750 munkavállaló segítségével több mint 400 amerikai egyetemen szervezett kampánycélú rendezvényeket. A szervezet szerint a célzott kampányuknak köszönhetően a demokraták könnyedén fordítani tudtak 2018-ban, hiszen megszerezték a többséget az amerikai Képviselőházban.  

Steyer mellett Michael Bloomberg és Soros György is elképesztő mennyiségű forrást „adományozott” baloldali politikai célok eléréséhez. Bloomberg 2018-ban 110 millió dollárral támogatta a Demokrata Pártot, valamint további 112 milliót költött 24 egyéni jelölt támogatására - ezek közül 21 megválasztása is került. 

Ring azonban hozzáteszi:

Soros György minden támogatási formában kiemelkedik.

2018-ban ugyanis létrehozta az úgynevezett Democracy PAC elnevezésű adománygyűjtő szervezetet, amely a jövőben optimalizáltan juttatja el a pénzt a demokrata jelölteknek. Soros a PAC-on, illetve a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül folyamatosan, mindenkinél hatékonyabban befolyásolja az amerikai politikai életet, konkrétan a Demokrata Párt vezetését is.  

Soros, Bloomberg és Steyer minden bizonnyal már 2020-ra készül, és várhatóan – a 2018-as képviselőházi választásokhoz hasonlóan – most is komoly kampánytámogatásokkal, humán erőforrással, illetve új civil szerveztek létrehozásával igyekeznek „megvásárolni a Demokrata Párt jelöltjeit”.